Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-16
16 Az Esterházy Emlékbizottság idén – kivételesen – nem két, hanem három emlékérmét adományozott. Az elsőt a Zoboralján működő alsóbodoki Magyar Tannyelvű Vállalko zói Magán Szakközépiskola vehette át, mely az ottani magyarság megmaradását hivatott szolgálni. Másodikként a mírovi önkormányzat részesült kitüntetésben. A település polgármestere, Jaroslav Jílek rendbe hozatta az addig gondozatlan rabtemetőt, és lehetővé tette az Esterházyemlékmű létrehozását. Segítséget nyújtott abban is, hogy az egyik legszigorúbban őrzött börtön kápolnájában évente emlékmisét tarthassanak. Szénásy Árpád csak halála után kaphatta meg a kitüntetést. Ő a csúzi kastélyban Esterházyemléks zobát hozott létre. Az emlékbizottság nevében Török Bálint és Piotr Mycielski, a gróf unokaöccse adta át a díjakat. Utóbbi köszönetet mondott. „Családunkat ki akarták törölni a nemzet emlékezetéből, de azt a nemzetet, mely emlékezik, nem lehet eltörölni.” Beszélt édesanyjáról, Máriáról, kinek naplóját szeretnék kiadni Jánostól kapott leveleivel együtt. Nyitraújlakon egy szerény kis kápolna épül közadakozásból Esterházy emlékére, amihez a helyi önkormányzat hozzájárult. A Megbékélés kápolnájában a jóindulatú csehek, magyarok, szlovákok és lengyelek kezet adhatnak egymásnak. Az ünnepség végén a kassai székhelyű Deportálások Áldozatainak és Leszármazottainak Szövetsége felkérte Duka Zólyomi Árpád EUképviselőt, idén az Európai Parlamentben szervezzen Esterházykiállítást, hogy az európai közvélemény is megismerhesse. A Rákóczi Szövetség ezt az évet Esterházyévnek nyilvánította, mely számos programmal hajt fejet Európa legbátrabb és legtisztább politikusa előtt. vissza Balassa Zoltá n Kassa Markó: Itt az ideje egy új kiegyezésnek Magyar Nemzet • 2007. március 16. (3. oldal) Tudósítóinktól Erdélyszerte méltóságteljesen, békésen emlékezett meg a magyarság az 1848as forradalom és szabadságharc hőseiről. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség az idén Zilahon rendezte központi ünnepségét, ahol Markó Béla elnök, kormányfőhelyettes ünnepi beszédében elmondta: itt az ideje egy új, egy jó kiegyezésnek Erdélyben és Magyarországon, valamint az együtt élő nemzetek között. A Wesselényi Miklós szobránál tartott rendezvényen felolvasták Calin PopescuTariceanunak az erdélyi magyarokhoz intézett üzenetét, amelyben a román kormányfő példaértékűnek nevezte a román – magyar viszonyt. A székelyföldi városokban ugyancsak több ezren vettek részt a ’48as emlékhelyeken rendezett ünnepségeken. A Felvidéken a Csemadok pozsonyi központi irodája négyszáznál több megemlékezést tart nyilván az 1848 – 49es forradalom és szabadságharc 159. évfordulóján. Március 15én csaknem kétszáz megemlékezésre került sor Pozson ytól Dunaszerdahelyen, Komáromon, Losoncon keresztül egészen Királyhelmecig, amelyeken többségében a Magyar Koalíció Pártja parlamenti képviselői és Magyarország pozsonyi nagykövetségének munkatársai tartottak ünnepi beszédeket – méltó körülmények között. Incidensre csak Kassán került sor, ahol a Művészetek Házában megtartott ünnepségen Gémesi Ferenc államtitkár a kormányfő, Gyurcsány Ferenc üzenetét szerette volna tolmácsolni a hallgatóknak, de azok fütyüléssel, bekiabálásokkal zavarták meg az előadást. vissza Székelyföldi újjászületés − Erdély modernizálódik, de a globalizáció mellékhatásai is megjelentek Magyar Nemzet • 2007. március 16. (7. oldal) Szentesi Zöldi László Vannak a nagy erdélyi toposzok. A hófödte Hargita, a rendtartó székely falu, a mókázni mindig kész, képes beszédű helyiek, a kincses Kolozsvár, Wass Albert bánatos Mezősége, a medvetörténetek. Minden igaz és érvényes ma is, csak éppen alaposan megváltoztak a körülmények. Ha valaki mostanság ellátogat Erdé lybe, leginkább bizakodó és élettel telt környezetet talál, nem pedig szárnyszegett, kedvetlen magyarokat. A XXI. századba robban be, és egyre kevésbé talál elmaradott viszonyokat. Immáron nem a nagy toposzok, hanem az élet kis sikerei, a szembetűnő változ ások érintik meg az utazót. Mire alapozom ezt a merésznek tűnő kijelentést? Legalább negyvenszer léptem már át a jelenlegi magyar – román határt. Barátaimmal bebarangoltam az egész Székelyföldet, eljutottam a délerdélyi szórványba, jártam a gyimesi csángókn ál és a moldvai magyaroknál. Az ország délikeleti részén is megfordultam, Olténiában, Bukarestben. Fejlődésében és menetében tapasztaltam meg a rendszerváltozás utáni Románia gyermekbetegségeit és dilemmáit. Mi, régi utazók, amikor most, viszonylag hosszú idő után ismét átléptük a Királyhágót, egymás után ámultunk rá
