Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-13
18 projektek. A fejlődő régiók nem rendelkeznek társadalmi kohézióval. Az SZNT által javasolt modell nem felel meg a mai társadalmi törekvéseknek, elsősorban a globalizációs és informális társadalmi irányzatoknak. Másfelől, az RMDSZ felfogása túlontúl megkerüli az etnikai problémát. A fő gond itt az, hogy csapdába kerültek: a választóknak szánt diskurzus etnicizáló, de a regionális fejlődéshez kapcsolódó európai szónoklat nem épül ugyanerre a tartópillérelemre". A tárgyalások központjában a szakrális múlt, az egykori Székelyföld utáni nosztalgia áll. Ez a múlt egyfajta szab adságot jelentett, a székelyek nem fizettek adót a császárnak, ők védték a határokat és kiváltságosnak örvendtek. Erre a nosztalgikus szakralitásra épül az egész székelyföldi autonómiadiszkurzus. A jelen, különösen faluhelyen, éppen úgy néz ki, mint az ország bármelyik más részén: emberek, akik eladják tulajdonukban lévő csekély erdőrészüket, hogy cserében helyet kapjanak reggelente a kocsmában; községek, ahonnan eltűntek a külföldre menekült fiatalok. A városok éppen úgy őrzik a poros kirakatokat, mint ’89 előtt – Kézdivásárhelyen, Gyergyószentmiklóson lerobbant épületek – csak a legnagyobb városokban – Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely – zajlik az élet, főleg ami a jelen két leglátványosabb gazdasági hajtómotorját illeti: a kocsmában és a bankokban. Nem létezik az etnikai autonómia működési kereteit bemutató pontos leírás. Gagyi József, a Sapientia antropológusa szkeptikus az autonómia előnyeit illetően: „Azt hiszem, rosszabb lenne, mint most, mert nem tudom elképzelni, hogyan tudnának eg yüttműködni egy autonómia keretein belül az üzletemberek vagy a helyi politikusok. Hallottak arról, hogy létezne a Székelyföldön civil társadalom? Tudnake valamit ezek tevékenységéről?". A székelyek általában három elvet hoznak föl. Elsősorban egy gazda sági, a Székelyföld természeti kincseihez kapcsolódó érvet: a román állam rendelkezik velük, kitermelésük nem regionális, hanem központi szinten történik. A székelyek véleménye szerint az volna a természetes, ha ezeket a térség lakosai használnák fel, és a zt hiszik, hogy a regionalizáció megteremti számukra a lehetőséget, hogy az erőforrások kitermeléséből származó pénzt hasznosabban fektessék be. Az autonómiapártiak második érve: egy pénzügyi föderalizáció több pénzt hozna a helyi közigazgatásnak a jele nlegi helyzettel ellentétben, amikor, mint gondolják, túl sok pénz kerül Bukarestbe. Ha autonómia lenne, több adót fizetnének, a székelyek adófizető képessége nagyobb lenne, mint jelenleg, amikor túlontúl magas az adócsalás és a fekete, illetve szürke piac által okozott veszteségek aránya. Egy másik érv a költségekre vonatkozik: ha a helyi szolgáltatásokat a helyi költségvetésből finanszíroznák, akkor a helyi közösségek sokkal nagyobb gondot fordítanának arra, hogyan költik el a pénzt ezekre a szolgáltatá sokra (oktatás, egészségügy stb.), ugyanakkor az illetékesek jobban odafigyelnének a veszteségekre és mindez a szolgáltatások hatékonyságát segítené elő. A Román Akadémiai Társaság tavaly nyáron végzett egyik tanulmánya kimutatta, hogy a székelységben az egy főre eső saját jövedelem az országos értékek alatt maradt, és hogy ez a régió az újraelosztás során többet kap a központtól, mint amennyit fizet. „Ha Maros megyét nem számítjuk, a helyi költségvetési bevételekre vonatkozóan, a két megye nem sokkal hal adja meg a moldvai középértékeket. Minthogy a helyi hatóságok saját jövedelmei magukba foglalják a telkek és épületek adóit, a közlekedési eszközökért fizetett adót, valamint az illető körzetben dolgozó állampolgárok állóalapjárulékát, ezek tudják a legj obban kifejezni egy régió valódi gazdasági kapacitását. Ezeknek a jövedelmeknek a hiányában a helyi hatóságok vagy nem tudják finanszírozni a helyi szolgáltatásokat, vagy a nemzeti költségvetés speciális juttatásaitól függnek, vagyis csak részleges autonó miával rendelkeznek. A személyi jövedelemadó hányadát a Pénzügyminisztérium, 1999től, a pénzügyi egyensúly helyrebillentésére használja: egy törvény által előírt megfogalmazás szerint azoknak a megyéknek és településeknek, ahol az egy főre eső adó aránya kisebb, automatikusan nagyobb összegeket utalnak át a központból.
