Reggeli Sajtófigyelő, 2007. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-03-09
16 Azonos jogokat élvezhetnek a nemzetiségi indíttatású gyilkosságok áldozatainak özvegyei, ha nem házasodtak újra. Valamennyien ingyenes orvosi, illetve kórházi kezelésre, gyógyszerellátásra, évi egy alkal ommal díjmentes gyógyfürdőre, hat távolsági utazásra, illetve díjmentes telefon, rádió- és televízióbérletre jogosultak. A meghurcoltatás tényét korabeli dokumentumokkal, végső esetben két tanú közjegyző előtt tett nyilatkozatával lehet bizonyítani. Két éve vita és pereskedés zajlik Kolozs megyében a 2000. évi 189. számú törvény alkalmazásáról. A nyugdíjpénztárnak a kárpótlás jogosultságát megállapító bizottsága szerint ugyanis a jogszabály nem alkalmazható azokra magyarokra, akik a második bécsi döntést követően a hatóságok elől a Romániában maradt DélErdélyből a Magyarországhoz visszacsatolt ÉszakErdélybe menekültek. A Krónika több ízben is foglalkozott a kérdéssel. A Kolozs megyei kárpótlási bizottság korábbi elnöke, Adriana Antoci jogász indoklása s zerint csak „a Romániában 1940. szeptember 6. és 1945. március 6. között az osztrák – magyar hatóságok által elfoglalt területről szabad területre” menekültek jogosultak kárpótlásra; e szerint a logika szerint a szabad, tehát román területről az elfoglalt, t ehát magyar területre történő menekülés nem etnikai okok miatt történt. A jelenleg a megyei nyugdíjpénztár aligazgatói tisztségét betöltő szakember a Krónikától tudta meg, hogy az általa emlegetett Osztrák – Magyar Monarchia de facto már 1918ban, de iure 19 20ban megszűnt, és úgy érvelt: az 1940. augusztus 30i, második bécsi döntés utáni Romániában – tehát az Ókirályságban és DélErdélyben – senkit nem zaklattak nemzetiségi hovatartozása miatt. Hazug Kolozs megyeiek? Hasonló álláspontot képvisel a nyugdíj pénztár kárpótlási bizottsága is. A testület elnöke, Bogdana Baciu jogász a Krónika érdeklődésére közölte: a bizottság értelmezése szerint a kárpótlási törvény az 1940. szeptember 6. után Románia területén berendezkedett idegen rezsimekről, tehát a második bécsi döntést követően ÉszakErdélybe berendezkedő Horthyadminisztrációról és az általa etnikai alapon meghurcoltak vagy zaklatottak kárpótlásáról rendelkezik, nem pedig azokról, akik DélErdélyből ÉszakErdélybe távoztak. Érvelése szerint a román közi gazgatás alatt maradt magyarok DélErdélyből nem etnikai zaklatások miatt, hanem önszántukból távoztak ÉszakErdélybe; az 1940. szeptember 6án berendezkedő, Ion Antonescu tábornok vezette szélsőjobb katonai diktatúra, illetve a Románia 1944. augusztus 23i átállását követően hatalomra kerülő Sanatescu, majd Radescukormányok nem zaklatták a nemzeti kisebbségeket. Felvetésünk – miszerint ha ez így volt, miért deportáltak, illetve üldöztek el Romániából kétszázezer zsidót, és miért internálták a dél, maj d 1944. augusztus 23a után az északerdélyi magyarok és német ajkúak tízezreit – elől Bogdana Baciu kitért, és arra sem adott magyarázatot, minként lehetséges, hogy a megyei kárpótlási bizottság egyazon családon belül egyeseknek megadta a kárpótlási jogos ultságot, másoknak pedig nem. Arra sem kaptunk megnyugtató magyarázatot, hogy miért Kolozs megyében perelik a legtöbben a nyugdíjpénztárt a kérvények sorozatos elutasítása miatt. „Talán azért, mert Kolozs megyében él a legtöbb hazug, akik hamis nyilatkoz atok révén akarnak pénzhez jutni. A rendőrség már azonosított is néhányat” – szögezte le a bizottsági elnök, hozzátéve: a törvény rossz és többféleképpen is értelmezhető, ezért sok a vita, de reményét fejezte ki, hogy a jogszabályon nem változtatnak. Kett ős hátrányban A magyarfenesi Bazsó T. Jenő szerencsésnek mondja magát, mert per nélkül nyert kárpótlást. A Kolozs megyei férfi lapunknak elmondta, 1940 augusztusában a Magyarország és Románia közötti országhatár egyik szakaszát úgy húzták meg, hogy Magyar lóna az előbbihez került, a ma is magyar többségű Magyarfenes pedig Romániában maradt. „Tizenkét éves gyermek voltam. Az iskolában és az utcán nem szabadott magyarul beszélnünk. Ha a román tanítók meghallották a magyar szót, megbotoztak. A felnőtteknek i s tilos volt az utcán magyarul beszélni, s aki mégis megtette, megverték. Édesapámat a csendőrségen nagyon elverték, s mert nem bírta tovább, 1940 szeptemberében
