Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-05
15 Tőkés László ringbe száll − Indul az EPválasztáson a református püspök Népszava • 2007.02.05. A református püspök szombat esti, marosvásárhelyi sajtótájékoztatóján bejelentette: indul az EPválasztásokon. Tőkés Lászlót a Királyhá gómelléki Református Egyházkerület igazgatótanácsa közleményben is biztosította támogatásáról, ami után egyértelmű, hogy az egyházkerület masszívan beszáll a püspök kampányába. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azért döntött a megmérettetés melle tt, mert mint mondta, az erdélyi jobboldalt képviselni hivatott Sógor Csaba szenátor (a püspökhöz közel álló csíkszeredai politikus – sz. m.) bejutási esélyét az RMDSZ "cinikusan” figyelmen kívül hagyta, azaz csak a nem befutó negyedik helyre rangsorolta. A püspök "jobboldali” támogatottsá ga azonban még így sincs teljesen sínen, hiszen Patrubány világszövetségéhez közel álló Székely Nemzeti Tanács csoportja határozottan ellenzi Tőkés jelölését. A püspök ezt belátva kötötte feltételekhez megmérettetését: "Nem vagyok hajlandó egy marakodó nem zeti oldal képviselője lenni” – jelentette ki a püspök Marosvásárhelyen, de hozzátette: reméli, hogy a nemzeti oldalon meglesz a konszenzus az ő jelölését illetően. Tőkés elhárította azt az újságírói kérdést, ami azt firtatta volna, bejutása esetén melyik EPfrakcióba kívánna belépni. Azt azonban elmondta, képviselősége esetén magas egyházi tisztségét a jelenlegi püspökhelyettesnek adná át. Markó Béla a püspök jelölése kapcsán csak rövid kommentárba bocsátkozott, nem tartja jó döntésnek, hogy Tőkés függe tlenként kíván indulni az európai parlamenti választásokon. A szövetségi elnök még megjegyezte, nem meglepő a püspök szándéka, aki az RMDSZ tagjaként is mindig "függetlenként” viselkedett. vissza Lokodi Imre (Marosvásárhely) Prodi az "autonómia barátja” Népszava • 2007.02.05. Romano Prodi olasz miniszterelnök a déltiroli Bozenban tett látogatása során a tartomány autonómiájának újratárgyalására tett javaslatot. A ko rmányfő egy kerekasztalbeszélgetésen vett részt, amelynek házigazdája Luis Durnwalder tartományi vezető volt. Prodi meggyőződését fejezte ki, hogy az autonómia ügyét még ebben a törvénykezési periódusban újratárgyalják. A tervek szerint már február végén lezárja munkáját az alkotmányügyi bizottság. "Itália megváltozott, Európa felnőtté vált” – hangoztatta Prodi. vissza Tőkés László indul az EPválasztáson Magyar Hírlap • 2007.02.05. Feltételekkel és független jelöltként indul a romániai európai parlamenti választásokon Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Tőkés László döntését az után hozta meg, hogy az általa vezetett Királyhágómelléki Református Egyház kerület közölte: támogatja a jelölését. A romániai választási törvény értelmében a független jelöltnek százezer, a politikai alakulatoknak – így az RMDSZnek is – viszont kétszázezer támogató aláírást kell felmutatnia. Területi kritérium nincs, az aláíráso k egyetlen megyéből is származhatnak. Tőkés L feltételekhez kötötte jelöltetését: csak akkor indul a választásokon, ha "az ellenzéki oldalon álló" valamennyi szervezet egyértelműen mellé áll. "Nem vagyok hajlandó egy marakodó nemzeti oldal képviselője le nni" – utalt a Székely Nemzeti Tanácsra (SZNT), amely élesen ellenzi jelölését. Az SZNT már korábban kijelentette, kizárólag a területi autonómia képviseletére kapott felhatalmazást, és csak akkor támogat egy független jelöltet, ha az vállalja Székelyföld területi autonómiájának határozott, előre rögzített módon történő képviseletét.