Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-16
8 tagadását és a faji gyűlölködés szítását mind a 27 tagállamban bűncselekménnyé tegye. Az EU azonban - bár elvileg mindenki fontosnak tartja e keretegyezmény elfog adását - megosztott, s emiatt az egész ügy már évek óta húzódik. Az egyik tábor tagjai (főként az angolszász és a skandináv országok) ellenzik a véleménynyilvánítási szabadság "csorbítását", míg - a másik oldalon - számos államban már most is törvény bünte ti például a holokauszt tagadását. A soros német EUelnökség azt szeretné, ha még elnöki periódusában - azaz június végéig - megszületne az egyezség, s ennek érdekében egy olyan kompromisszumos javaslaton dolgozik, amely mindenkinek megfelelne. Petrét ei elmondta: eredetileg Magyarország számára szintén problémát jelentett, hogy az EUtervezet olyan jelenségeket is büntetőjogilag szankcionálni akart, amelyek az Alkotmánybíróság határozata alapján a véleménynyilvánítási szabadság alá estek. Az új német j avaslatok viszont már nem okoznának alkotmányossági problémákat. A miniszteri tanácskozáson megállapodás született a szabadságvesztéssel járó büntetőítéletek kölcsönös elismeréséről: azaz arról, hogy bizonyos bűncselekmények esetén automatikus legyen az elítéltek visszaküldése szabadságvesztésük letöltésére saját államukba, ha az illető EUtagország polgára, s egy másik EUországban ítélték el. Az intézkedés célja, hogy a börtön után az emberek könnyebben, saját környezetükben illeszkedhessenek vissza a polgári életbe. A keretegyezményt korábban Lengyelország megvétózta, s most is csak annak fejében hagyta jóvá, hogy ő maga 5 év mentességet kapott annak végrehajtása alól. Ennek - bár az egész intézkedéscsomag csak a jövőbeli elítéltekre vonatkozik - nyi lván az az oka, hogy jóval több lengyel van rácsok mögött az EU többi tagállamában, mint ahány külföldi Lengyelországban tölti börtönbüntetését, s ez az aránytalanság valószínűleg a jövőben is megmarad... Végül Petrétei József elmondta, hogy a tanácsko záson a portugálok beszámoltak az EUn belüli szabad mozgást lehetővé tevő schengeni rendszer kibővítési előkészületeiről, közölve, hogy ezek jól haladnak. (December elején a tagállamok bel- és igazságügyminiszterei úgy döntöttek, hogy bizonyos átmeneti re ndelkezésekkel megteremtik a lehetőséget a schengeni rendszer 2007 végi - 2008 eleji kibővítésére, azaz Magyarország és a többi új tagállam polgárai már ekkortól élhetnek majd e lehetőséggel.) Ugyanakkor a végleges megoldás, az úgynevezett SISII rendszer beindulása tovább halasztódik: Brüsszelben most azt közölték, hogy ez a szükséges további tesztelések miatt csak 2008. december 22én várható, ami a korábbi tervekhez képest újabb hat hónap csúszás lenne. vissza Egyházi ulti matum az RMDSZnek Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2007. február 15. Kölcsönös vádaskodással vette kezdetét az EPválasztásokon történő induláshoz szükséges aláírásgyűjtés Erdélyben. Mint ismeretes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Tőkés László püspök által képviselt ellenzéke nem tudott megegyezni a köz ös lista állításában, ezért a püspök a hat erdélyi ellenzéki szerevet támogatásával függetlenként indulna a választáson. A listát állító pártoknak és szervezeteknek – így az RMDSZnek is – 200 ezer, a független jelölteknek 100 ezer támogató aláírását kel l összegyűjteniük. Tőkés, aki egyben az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, kedden Kolozsváron találkozott a többi erdélyi magyar egyházvezetővel, akiktől jelöltségének támogatását kérte. Eddig a püspökök nem nyilatkoztak arról, hogy a tanácskozá son milyen döntés született, de csütörtökön az Erdélyi Református Egyházkerület elnöksége és esperesi kollégiuma ultimátumszerű dokumentumban szólította fel az RMDSZ kisparlamentjét: vagy felteszik Tőkés püspököt az RMDSZlista második, biztos bejutónak sz ámító helyére, vagy pedig a Pap Géza püspök vezette egyházkerület vezetősége „a független jelölt támogatására fogja buzdítani” az egyházkerület tagjait. Az RMDSZ kisparlamentje szombaton Marosvásárhelyen dönt a szövetségi lista véglegesítéséről. Az aláírá sgyűjtést mindkét tábor megkezdte. A Tőkéscsoport azzal vádolja az RMDSZt, hogy alkalmazottai a szövetség helyiségeiben a magyarországi 20 ezer forintos oktatási támogatás ügyében megfordulókat zsarolta aláírásuk kicsikarása végett. Kelemen Hunor képvise lő, az Iskola Alapítvány vezetője a vádat cáfolta. Másfelől a bukaresti Új Magyar Szó arról számolt be, hogy több kolozsvári iskolában is törvényellenes módon aláírásgyűjtés folyik Tőkés László számára.