Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-16
6 U KR AJNA Gémesi Ferenc Kárpátalján − A politikus látogatása során találkozott a megyei állami közigazgatási hivatal vezetőivel, tárgyalt a történelmi egyházak és a meghatározó kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezetek képviselőivel, valamint felkereste a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát. A megbeszélések célja a helyi magyarságot leginkább foglalkoztató kérdések feltérképezése, a Viktor Janukovics ukrán miniszterelnök, Viktor Juscsenko államfő és Olekszandr Moroz házeln ök közeljövőben esedékes magyarországi látogatására való felkészülés volt (Kárpátalja) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Az EUbizottság jogi és igazságügyi biztosa, Franco Frattini Magyarországra látogat − jelentett be Brüsszelbe n Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter, aki az EUtagállamok bel- és igazságügyi minisztereinek találkozóján vett részt, s ezt követően nyilatkozott újságíróknak (MTI) Egységes EUtilalom a fajgyűlöletre? − Elképze lhető, hogy mégsem szükséges hazánkban alkotmánymódosítás az Európai Unió faj- és idegengyűlölet elleni kerethatározatához való csatlakozáshoz (NSz 8.o.) Cikkek: Csődöt jelent a révkomáromi Selye János Egyetem? Pozsony, 2007. február 15., csütörtök (MTI) - Elképzelhető, hogy márciusban csődöt jelent az egyetlen szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, a révkomáromi székhelyű Selye János Egyetem - írta csütörtökön a pozsonyi Új Szó. Albert Sándor rektor sz avai szerint: "Nincs elég keretünk a bérek kifizetésére, márciusban vélhetően kénytelenek leszünk csődöt jelenteni." A helyzet annak következtében állt elő, hogy a szlovák oktatási szaktárca a most esedékes időszakra 802 ezer korona helyett mindössze h atezer korona állami támogatást juttatott az egyetemnek, a különbözetet bírság fejében visszatartotta. A tárca az intézmény megfegyelmezését azzal indokolta, hogy Révkomáromból pontatlanul és késve érkeztek a minisztériumba az egyetemi hallgatók központi n yilvántartásához szükséges adatok, ezzel szemben a rektor azt állítja, hogy késedelem mindössze néhány napos lehetett és nem is az egyetem, hanem a tárca mulasztása nyomán keletkezett, mert a minisztérium "kód hiányában használhatatlan" programot adott meg az adatok továbbításához. A rektor nem kívánt nyilatkozni arról, vajon a nem éppen magyarbarát politikájáról ismert kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) soraiba tartozó oktatási miniszter "nem szándékosan alkalmazotte hátrányos megkülönböztetést a magyar egyetemmel szemben?" Ezzel szemben Szigeti László, az előző szlovák kormánynak a Magyar Koalíció Pártja (MKP) által delegált oktatási minisztere egyértelműen politikumot lát a döntés mögött, szerinte "a tárca rafinált lépésekkel próbálja elleh etetleníteni" a magyar egyetemet - így a lap. vissza OGY: A szlovák nemzeti tanács elnökét fogadta Szili Katalin Budapest, 2007. február 15., csütörtök (MTI) - A magyar és szlovák közös fejlesztési lehetőségekről, valami nt az identitás megőrzéséről tárgyalt többek között Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke és Pavol Paska, a szlovák nemzeti tanács házelnöke csütörtökön az Országgyűlésben. Szili Katalin a találkozót követően az MTInek elmondta: egyetértettek an nak szükségességében, hogy március végéig a két szakminisztériuma jelezze, hogy mikor lehet előrelépés a tervezett új Ipolyhidak ügyében, illetve mikorra épülhet meg a MiskolcKassa gyorsforgalmi út. A házelnök hangsúlyozta, hogy az emocionális feszül tséget csökkenthetik a sikeres fejlesztések a térségben.