Reggeli Sajtófigyelő, 2007. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-02-02
16 A statisztikai adatok szerint (hát még ha ismernénk a valós számokat!) Ukrajna adja a modern népvándorlók jele ntős részét. E kategóriába sorolhatjuk Romániát is. Meglepő, de tén y: Olaszországban és Spanyolországban is r omán nemzetiségű volt 2007 első újszülöttje. Arról nincs pontos adat, hogy az utódállamokból "kitántorgók" között hány magyar van. A legutóbbi romániai – és a szlovákiai – népszámlálás is azt sejteti, hogy nincse nek kevesen... Magyarország több nagyobb kivándorlási hullámot megért már, elég, ha az I. és a II. világháború vagy az 1956os forradalom utánira gondolunk. A Kádárrendszer – a legvidámabb szocialista barakk! – gulyáskommunizmusa viszont olyan kényelemh ez, "röghözkötöttséghez" szoktatta az embereket, hogy a rendszerváltás nehézségei ellen é- re sem szívesen mozdultak, legfeljebb országon belül. Nálunk némileg másképp festett a kép. A Szovjetunióban kevésbé volt kényelmes magyarnak lenni, bár a diktatúra e llenére az életszínvonal nem volt rossz. A bankbetétek zárolása, a közös piac elvesztése miatt viszont korábban szinte ismeretlen szegénység ütötte fel a fejét. A megszűnt helyett új munkahelyek, a sokkal jobb élet reménye sarkallt és sarkall sokakat ma is . Ez talán nagyobb súllyal esett a latba, mint az, hogy Magyarországon kötöttségek nélkül megélhették magyarságukat. Az állam pénzt áldoz a fiatalokra. Pénzt, amit mi munkaképes és dolgozó állampolgárok fizetünk be adó formáj á- ban a költségvetésbe. Csakho gy ezek a fiatalok amikor elérik a felnőttkort, s munkaképessé válnak, elvándorlás esetén adójukkal (az utánuk következő fiatalokra fordítható pénzzel!) már más államok büdzséjét gazdagítják. Ez pedig néhány évtizeden belül akár komoly gazdasági problémáka t is generálhat Ukrajnában. Hogy ez alkalommal a szakemberhiányról, egy nemzedéknyi hiányról már említést se tegyünk, noha a legnagyobb problémát valószín ű- leg ez méri már most is – országos viszonylatban csekély létszámú – magyar közösségünkre. vissza Tóth Viktor Az örök másik Krónika • 20070202 A székelyudvarhelyi választások körüli zűrzavarban született Szász Jenő polgármesternek az EUparlamenti v á- las ztásokon Tőkés László „összmagyar” támogatására vonatkozó javaslata. Bár elsőre ez is az RMDSZ kötelező fikázásának tűnik, és a jelenlegi politikai játéktérben a leghalványabb realitása sincsen, az MPSZelnök ötlete kiv é- telesen megfontolandó. (Jóindulattal tesszük hozzá: kár, hogy tőle származik.) Mégpedig nem pragmatikus, hanem retorikailélektani szempontból. Az RMDSZ politikai versenyhelyzetekre kidolgozott diskurzusa ugyanis azon az elven alapszik, hogy mivel a szövetség az erdélyi magyar aktív választ ók elsöprő többségének bizalmát élvezi, az egység „megbontására” ir á- nyuló kísérletek csakis kívülről érkezhetnek. Ezért a vele szemben fellépő, kisebb súlyú szervezetek a parlamenti jelenlét zavaró akadályát jelenthetik. Az összefogás imperatívusza tehát a zt jelenti, hogy az alternatív jelölt(ek) – ha kedves neki(k) a magyarság egysége – visszalép(nek) a biztosabban befutó RMDSZ javára. Az europarlamenti választások esetében a leányzó fekvése viszont korántsem annyira egyértelmű. Tőkés László személyében – már ha valóban vállalja – a magyar pártnak olyan kihívója akadt, akire nem lehet legyinteni. A püspök ismertségi és bizalmi indexe – a Markó Béláé mellett – a legmagasabb a honi magyarság körében, s bár nem rendelkezik olajozottan működő szervezetihatalmi háttérgépezettel, komoly gondokat okozhat az RMDSZnek. Semmi sem indokolja, hogy ő lépjen vissza olyan politikusok javára, akik – minden érdemüket elismerve – az említett szervezeti marketingháttér nélkül labdába sem rúghatnának vele szemben. Az RMDSZje löltek tehát most először találhatják magukat abban a helyzetben, hogy ők a „másikok”, akik „eg ységet bontanak” – azaz veszélyeztetik Tőkés László bejutási esélyeit, s ezáltal az erdélyi magyarság europarlamen- ti jelenlétét. Mi szóltunk. vissza Szerzo: Papp Attila Zsolt
