Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-25
4 Juscsenko és Janukovics csatája − A m unkácsi bíróság megtiltotta Olekszandr Moroz házelnöknek, hogy ellássa kézjegyével a törvényt, amely megfosztaná Viktor Juscsenko "Nyugatbarát" államfőt hatalma jelentős részétől, és azt a kormányfőre ruházná (MH 9.o.) Egységes ukrán nyelvű felvételi tesztrendszer? - Egyelőre ugyan az ukrajnai nemzeti kisebbségek nyelvhasználatában sokkal több a kiskapu, mint a nagyka pu, ám ezeken általában különösebb akadályok nélkül lehet járnikelni. (MN 10.o.) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Ahtisaari a Koszovó jövőjére vonatkozó ajánlásában kiemelten foglalkozik a kisebbségi jogokkal − Martti Ahtisaari, a z ENSZfőtitkár koszovói különmegbízottja a tartomány jövőjére vonatkozó, hatalmas érdeklődéssel várt tervezetében hangsúlyosan foglalkozik majd a kisebbségek jogainak védelmével, s továbbra is jelentős nemzetközi jelenlétet sürget a tartományban. Ezt maga a finn politikus közölte az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének a koszovói helyzetet megvitató szerdai strasbourgi ülésén. A tanácskozásra beterjesztett parlamenti határozati javaslat egyébként függetlenséget javasol a tartomány számára, s mint az MTInek nyilatkozó magyar képviselők rámutattak: ha ez a kitétel benne marad a végleges szövegben (a szavazás szerda délután várható), akkor az Európa Tanács parlamenti közgyűlése lesz az első nemzetközi szervezet, amely ilyen egyértelmű állásfoglalást hoz Kos zovó jövőjéről (MTI) Az ET nem támogatta Koszovó függetlenségét - Eörsi Mátyás (SZDSZ), a koszovói függetlenség szószólója konfliktusba került egy orosz képviselővel − Az Európa Tanács parlamenti közgyűlése szerint Koszovó státusá nak eldöntése szempontjából a legjobb megoldás egy tárgyalásos és kölcsönösen elfogadható egyezség lenne - ám ha az erről szóló tárgyalások zsákutcába kerülnek, akkor szükségessé válhat, hogy a nemzetközi közösség kényszerítse ki a megoldást (Vajdaságma.in fo) Koronázási kövük után a függetlenséget is szeretnék visszakapni a skótok − Első közös királyuk anyját és fiát is lefejezték, hivatalos egyesülésük helyén ma egy étterem női vécéje áll, de a rossz előjelek ellenére háromszáz é vig egész jól működött Anglia és Skócia uniója. A nyugalmat a Skót Nemzeti Párt fenyegeti azzal, hogy eldöntötte: választási győzelme esetén népszavazást rendez az elszakadásról (MH 7.o.) EUPÉNZEK AZ UNIÓ SZOMSZÉDJAINAK – Kicen tezve − Ha tagságot nem is, de egyre szorosabb együttműködést azért kínál az EU a szomszédos államoknak, amelyek közeledését egy külön pénzügyi alappal is segíti. Közel 12 milliárd euróval ösztönzi politikai és gazdasági reformokra az EU 20072013 között Oroszországot, valamint az unió 16 szomszédos államát. Benita FerreroWaldner külkapcsolatokért felelős biztos a minap elismerte: a keret szerény, de így is 45 százalékkal több, mint amennyit az unió az előző költségvetési időszakban a szomszédos országok segítésére fordított. A költségvetésből folyósított támogatás növelése mellett lényegesen megemelték az érintett országok számára az Európai Beruházási Bank (EIB) hitelkeretét is. Bár a végleges összeg jóval kisebb az Európai Bizottság (EB) eredeti javasla tánál, hét év alatt így is