Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-03
20 úgy látják, hogy a külkereskedelmi mérleg 2007ben 1 milliárd eu rós hiánnyal zár, a folyó fizetési mérlegben pedig 4,5 milliárd euró deficit keletkezik, ami GDP arányosan 4,6 százalékot jelent. Prognózisuk szerint a reálkeresetek 3,5 százalékkal csökkennek, a megtakarítási ráta (a jövedelem százalékában) 5 százalék les z. A KopintDatorg munkatársai az idei első negyedévre 8 százalékos, a másodikra 7 százalékos inflációt várnak, amely a harmadik negyedévben 6 százalékra, az év végére pedig 4,14,3 százalékra süllyed majd. Az euró átlagos árfolyamát 2007re az intézet 255 fo rintra várja. Nem számítanak alapkamatemelkedésre. Arra viszont igen, hogy az államháztartás idei hiánya picivel nagyobb lesz a pénzügyminisztériumi mértéknél (6,8 százalék); a kutatóintézetnél 6,9 százalékos deficittel számolnak. A magyar gazdaság elmúl t több mint másfél évtizedének mélypontjára süllyedt 2006ban, amelynek nyomán súlyos áldozatokra kényszerülnek a vállalkozások éppúgy, mint a lakosság – véli Petschnig Mária Zita. A Pénzügykutató főmunkatársa hozzáteszi: bár ez az áldozat nem lesz olyan n agy, mint volt a Bokroscsomag idején – amikor két év alatt 17 százalékkal estek vissza a reálbérek – , de a következő két évben várható 6 százalékos csökkenés is megviseli a társadalmat. Mélypont azért is, mert a maastrichti kritériumok közül immár egyet s em tud teljesíteni Magyarország, s bár a régió többi országa is megmegbotlik, mi utolsók lettünk a sorban. Nemcsak az 2007 kérdése, hogy mi lesz 2008ban, hanem az is, hogy sikerüle kialakítani olyan társadalmi kiegyezést, amelynek révén az Európai Uniób ól érkező pénzek felhasználása közelíthet az optimumhoz – fogalmazott a kutató. A fordulat évének nevezte 2006ot Karsai Gábor, a GKI vezérigazgatóhelyettese. A 2000 óta tartó elosztás központú gazdaságpolitika a választás után "váltott”, ami először köl tségvetés kiigazításként jelent meg, de igazi hatása a reformok bevezetése után 2007ben, illetve később mutatkozhat meg. Az igazi kérdés az, hogy a reformlendület meghozzae azokat a szükséges törvényeket ez év közepéig, amelyeket az év végéig be kell vez etni. Karsai úgy véli, hogy 2008ban már nagyon nehéz lesz reformtörvényeket elfogadtatni. Szűkebb sávban mozoghat idén a forint A 2006os év közepén 285 forint/eurós mélypontot is megjárt forint erősen, 251,50/60 forint/eurós árfolyamon zárta az évet. Az elemzők 2007ben szűkebb sávban mozgó, az euróval szemben stabilizálódó forintot várnak, bár nem zárják ki, hogy globális piaci hatások átmenetileg okozhatnak nagyobb hullámzást is a forintárfolyamokban. Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befekteté si vezetője az első negyedévnél hosszabb távú prognózisra nem vállalkozott az MTI év végi körkérdésekor, mivel szerinte a globális piacok mostani bizonytalankodása miatt aligha adhatók megalapozott becslések hosszabb távra. A január valószínűleg volatili s árfolyammozgást hoz, az év indulása azonban a mostaninál is erősebb forinttal várható. Az euró átmenetileg 250 forint alá is süllyedhet a pozitív piaci hangulatnak köszönhetően. A veszély is pontosan ezekben az erősödő forintra, csökkenő kamatszintre épí tett pozíciókban van – beindulhatnak az ellenügyletek – mondta a szakember. Szerinte már akár februárban lehetséges egy mérsékelt jegybanki kamatcsökkentés annak ellenére, hogy a havi infláció február – márciusban tetőzhet. Suppan Gergely, a Takarékbank elem zője 245260 forint között várja az euró árfolyamát az év során, ezen belül az őszi hónapoktól számít erősebb forintra. Az infláció mérséklődése, valamint az uniós források megjelenése következtében addigra nőhet a külföldiek bizalma a magyar gazdaság tehe rbíró képessége iránt, és az év végén 250 forint alá is süllyedhet az euró kurzusa – fejtette ki a távirati irodának. A Takarékbank szakembere legkorábban augusztus – szeptemberben számít a jelenleg 8 százalékos alapkamat mérséklésére. Forián Szabó Gergely , a Pioneer Alapkezelő Rt. elemzője az árfolyamok 56 százalékos ingadozását természetesnek tartja. Elképzelhető, hogy a globális tőkepiaci mozgások következtében a piac teszteli a 245, illetve a 265 forintos szinteket is, jellemzően azonban az euró kurzus át 250260 forint között lehet várni. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője két forgatókönyvet vázolt fel az MTInek a forint pályáját illetően; mindkettőt alapvetően külső piaci körülményekből vezetve le. Azok között is Szabó mindene k előtt az amerikai piaci hatásokat vette figyelembe, szerinte ugyanis a magyar konvergenciaprogram megvalósítása a trendet nem, csak a mértéket befolyásolja. Az optimistább verzió az amerikai gazdaság mérsékelt lassulásával számol, az úgynevezett "soft le nding” esetén szükségtelen a kamatszint drasztikus emelése a tengerentúlon, így a dollár vonzereje nem gyengíti jelentősen a feltörekvő valutákat, tehát a forintot sem. A pesszimistább változat szerint trendforduló előtt áll az amerikai gazdaság, markáns hozam- és kamatszinttel kell számolni, ami a feltörekvő piacokról elvonja a tőkét.