Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-13
10 intézményrendszerekkel párhuzamos intézményrendszerek építésében” 15 . Ebből arra is lehet következtetni, hogy nem érdekük a MNT. Az első kérdés tehát, amiben egyet kellene értenünk, hogy szükségünk vane a nemzeti tanácsra? A második kérdés, hogy milyen illetősége legyen a nemzeti tanácsnak? Megmaradjone a jelenlegi illetékességi köre, vagy inkább egy oly an nemzeti tanácsot kellene létrehozni, amely hallatná a hangját a vajdasági magyarság minden fontosabb kérdésében? Ebben se nincsen egyetértés. A VMSZ Új Esély című választási programja szerint „a személyi elvű (perszonális) kisebbségi autonómia (önkormá nyzatiság) a VMSZ egyik legjelentősebb megvalósult célkitűzése”. Ez azt jelenti, hogy a VMSZ számára a kisebbségi önkormányzatiság már „megvalósult” (látjuk hogyan), és hogy itt nincsen már semmi tennivaló. Új dolog viszont, hogy a VMSZ szorgalmazza a nemz eti tanácsok „külön kisebbségi választói névjegyzék alapján történő megválasztását lehetővé tevő jogszabály elfogadását”. A kérdés csupán az, hogy a VMSZ mint „kormányzati tényező” miért nem érte el a nemzeti tanácsok hatásköreiről szóló törvény időben val ó meghozatalát. A MNTnek még a december 23ig meghosszabbított mandátuma is már lejárt 16 . A testület november 27i ülésén elfogadta „az új MNT megválasztásáig terjedő – „legalább fél éves” – időszak munkaprogramja” elnevezésű dokumentumot 17 . A kérdés most már csak az, hogy mostantól kinek a nevében működik és kit képvisel a MNT? – Az elmúlt négy év tapasztalata alapján megállapítható, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak nevezett intézmény nem szolgálta magyarságunk közösségi érdekeit, nem is tud felmutatni szi nte semmilyen lényegi eredményt. Nem láthatta el a feladatát, mert a testületet létrehozó szerb államnak nem is az volt vele célja, hogy a hatáskörébe utaljon bármiféle intézkedési jogot, hanem az, hogy látszattevékenység végzésére kényszerítve azt, a vilá g felé mutogatható legyen: létezik ilyen testület. Ennek ellenére a magyar autonómia csírájának, ha nem éppen magá nak az autonómia megtestesültségének minősítették a tanácsot. Sajnos, a szerb állam érdekeinek e látszólag megfelelő, a kisebbségeink érdekeivel azonban még látszólag is merőben szemben álló elgondolás végrehajtására megnyerte az általa favorizált pártunka t – olvasható az újvidéki civil szervezetek a nemzeti tanácsról szóló 2006. augusztus 18i Kiáltványában 18 . A civil szervezetek szerint alapvető baj volt tehát a nemzeti tanáccsal, hogy a szinte kizárólag a szerb államhatalom kívánalmai szerint jött létre; hogy az egyetlen, a hatalom által favorizált és annak elkötelezett magyar politikai párt befolyása alatt alakult meg és ennek kizárólagos irányítása alatt állt. Ez a párt ezt követően a nemzeti tanácsot alárendelte a vele hatalmi koalícióban lévő szerb pár tok érdekének, amely pártok között szélsőséges nacionalista is található. Ma már egyre többek előtt válik világossá, hogy a nemzeti tanács csakis akkor láthatja el a nemzeti érdekképviseltünket, ha mi magunk hozzuk létre; általános magyar választás útján. Tisztában van ezzel a szerb hatalom is, hiszen a horvátországi szerbek érdekképviselete is hasonló módon valósul meg a horvát Száborban, s hasonló módon kívánja szavatolni saját szerb testvéreinek a megmaradást a szerb állam a koszovói régióban. A fentebb iek ismeretében a civil szervezetek követelték, hogy a nemzeti tanács választását szabályozó törvény abból induljon ki, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a magyar választói névjegyzéken szereplő magyar szavazópolgáraink közvetlenül leadott szavazata alapján leg yen megválasztható. vissza DS: A vajdasági horvátok legfeljebb véletlenül szavaznak majd a VMSZre Vajdaságma.info 2007. január 13. [8:15] Oliver Dulić, a Demokrata Párt (DS) képviselőjelöltje kijelentette, hogy a horvátok legfeljebb véletlenül, illetve hibából szavaznak majd a Vajdasági Magyar Szövetségre (VMSZ). Szerinte a Vajdasági Horvátok Demokratikus Szövetségének (DSHV) rossz tapasztalatai, melyeket a VMSZszel való korábbi koalíció során szerzett, szinte kizárják a nnak a lehetőségét, hogy a horvátok a VMSZre adják le voksukat. Mint mondta, a horvátok és a DS szövetsége a nyerő kombináció. Dulić szerint a DS győzelme esetén teljes mértékben biztosítja majd a kisebbségi jogokat. 15 Vajdaság Autonóm Tartomány Hivatalos Lapja, 2003. augusztus 27., LIX évfolyam 12. szám, 248253. oldal, vagy Magyar Szó, 2003. augusztus 30., 31., 14. oldal. A határozat 286 helységnevet tartalmaz. 16 Hzsolt: Vajdaság kirablása ellen, Magyar Szó , 2007. január 4., 5. o. 14. iP: Mikor jár le a MNT mandátuma?, Magyar Szó, 2006. október 19., 5. o. 17 víz: Munkaprogramot fogadott el a MNT, Magyar Szó, 2006. november 28., 1. o. 18 A Kiáltványt az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségügyi Civil Szervezet, a Nagy Sándor Hagyományápoló és Műemlékvédő Egyesület, az Újvidéki Diáksegélyező Egyesület, az Újvidéki Magyar Olvasókör és Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete írta alá.