Reggeli Sajtófigyelő, 2007. január - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Főosztálya
2007-01-10
14 Szili: Fontos, hogy milyen nemzetpolitikát folytatunk! dunatv.hu/Reggel, 2007. január 9. 10:51 | Nemzetpolitikáról, belpolitikáról, pártpolitikáról beszélgettünk Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével a Reggelben. Immáron 27 ország tagja az Uniónak. Szili Katalin, aki részt vett Szófiában a csatlakozási ünnepségen, kiemelte, saját kapcsolatainkat is új pályára kell állítani a tagországokkal. Szili: Fontos, hogy milyen nemzetpolitikát folytatunk! "Számomra kifejezetten fontos a szomszédainkkal való kapcsolattartás, hiszen fontos az is, hogy milyen nemzetpolitikát folytatunk, így az is, hogy a határon túl élő magyarok is az Unió tagjává válj anak" - hangsúlyozta Szili Katalin. Hozzátette: a következő időszak arról fog szólni, hogy immár Európán belül, hogyan tudjuk a kétoldalú kapcsolatainkat megújítani, újrafogalmazni. Az elnök asszony úgy véli, azzal, hogy egységesül Európa, fel fognak erő södni azok a folyamatok, amelyek inkább a nemzetpolitika újrafogalmazását jelentik. Az elmúlt év negatívan hatott a politikusokra és a politikára egyaránt - ami a népszerűségvesztést illeti. Szili Katalin ez alól kivételnek számíthat, hiszen több alkalom mal vezette a népszerűségi listát a Szonda Ipsos felmérése szerint. Ehhez hozzáfűzve elmondta: ezek az eredmények csak folyamatokat jeleznek számára, visszajelzés, hogy abban a politikában, amit képvisel, jó úton halade vagy sem. Személyes véleménye sze rint az egész politikai osztály rengeteget esett vissza, ugyanakkor úgy véli, hogy visszaszerezhessék a politikusok népszerűségüket annak két olvasata van. Egyrészt lehet valaki népszerű politika folytatója, ha mögötte ugyanakkor teljesítmény nem érzékelhe tő, másrészt fontos kérdés az is, hogy a politikusok hogyan próbálnak hozzányúlni azokhoz a kérdésekhez, amivel ennek a társadalomnak szembe kell néznie. Szili Katalin úgy véli, legyenek olyan kérdések, amelyeknél tisztában kell lenniük, mi a többi párt véleménye, de alapvetően a kapcsokat kell tudniuk megtalálni, és megtartani. vissza Szavazásra buzdított Németh Zsolt Szabadkán − "Támogatjuk a VMSZ célkitűzéseit, de más itteni magyar pártok vezetőivel is beszélgetünk majd" Vajdaságma.info • 2007.01.09. Sajtótájékoztatót tartott ma Szabadkán Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke és Németh Zsolt, a Fidesz elnökségi tagja, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke. Németh Zsolt kiemelte, hogy Magy arország a választásokra úgy tekint, mint a demokrácia ünnepére. Mint mondta, örül annak, hogy Szerbiában immár liberális demokrácia működik, mely az október 5ei események után jött létre, s amihez az akkori magyar kormány is hozzájárult. Reményének adott hangot, hogy a soron következő választásokon a demokratikus, európai erők győznek, melyekhez a vajdasági magyarság is hozzátartozik. "Hogy ellopjam a VMSZ szlogenjét, új esély kínálkozik arra, hogy a vajdasági magyarság parlamenti szerephez jusson" - mon dta Németh. Üdvözölte a szerb parlament azon döntését, hogy törölje a kisebbségi parlamenti küszöböt, s kihangsúlyozta, hogy e tekintetben Magyarország példát vehetne Szerbiáról. Németh szavai szerint a Kaszával foltytatott beszélgetések során külön hangsú ly került a Magyarország schengeni csatlakozását követő helyzetről, vagyis arról, hogy a kettős állampolgárság révén a határon túli románok, szlovákok és horvátok tovább tudják majd tartani a kapcsolatot az anyaországgal, míg a vajdasági magyaroknak nem ad atik meg ez a lehetőség. Erre a problémára megoldást kell találni - hangzott el. Németh elmondta, hogy támogatja a VMSZ politikai célkitűzéseit, de más vajdasági magyar pártok vezetőivel is találkozik majd.