Reggeli Sajtófigyelő, 2006. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-12-18
10 aki nem más, mint a bukaresti képviselőház jelenlegi liberális elnökének, Bogdan Olteanunak a nagyanyja. A NagyRománia Párt közölte: hona tyái belefojtják a szót az államfőbe mai felszólalásakor, ha a kommunizmus bűnösei közé sorolja a pártelnök Tudort, míg a szociáldemokraták azzal fenyegetőznek, hogy bojkottálják a két ház együttes ülését, ha Iliescu is felkerül a feketelistára. vissza Kevés tanács támogatja az SZNT referendumát Népszava • 2006.12.18. Nem hivatalos népszavazás kezdődött Székelyföld területi autonómiájáról 23, többségében magyarok által lakott Kovászna és H argita megyei településen – tájékoztatta az MTIt Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) alelnöke. A referendumot az SZNT helyi szervezetei kezdeményezték. A Székelyföld körülbelül tíz százalékát kitevő településeken a szervezők december 16 – 23. köz ött mozgóurnákkal járnak házról házra. Tegnapig Háromszéken, néhány erdővidéki településen összesítették a szavazatokat. Vargyason, Erdőfülén, Bardócon és Magyarhermányban a szavazatra jogosult polgárok közel 85 százalékát találták otthon a szavazóbiztosok , így ezt az arányt számítják részvételi aránynak. A 2690 leadott szavazatból mindössze három volt a nem szavazat. A szervezők a megfigyelői szerep ellátására 25 romániai és külföldi civil, valamint politikai szervezetet kértek fel. Eddig azonban csak kett ő küldött megfigyelőket a referendumra – mondta az SZNTalelnök. A romániai magyar érdekvédelmi szervezet vezetősége korábban leszögezte: azért nem ért egyet ezzel a kezdeményezéssel, mert Romániában nem létezik jelenleg jogi keret a Székelyföld területi a utonómiájáról szóló népszavazás megszervezésére. Az SZNT eredetileg hivatalos népszavazást tervezett, de ez azért nem vált lehetővé, mert a helyi tanácsok kevés helyen fogadtak el a referendum kiírásáról szóló határozatot. vissz a Gyurcsány Ferenc ma beszámol − „Az önkritika és az önkorrekció képességét magam egy kormány fontos erényének tartom..." Magyar Hírlap • 2006.12.18. Az interneten tette közzé féléves kormányzásának majdnem ötvenoldalas összegzését a miniszterelnök . Gyurcsány Ferenc ebben egy ház szerkezetéhez hasonlítja a reformok szükségességét, de az önkritikát sem mellőző beszámolóját az ellenzék elutasítja. "Az önkritika és az önkorrekció képességét magam egy kormány fontos erényének tartom. Most pedig van okunk az önkritikára, és van módunk a korrekcióra is" – értékel a www.magyarorszag.hu internetes honlapon közzétett anyag bevezetőjében Gyurcsány Ferenc kormányfő. A majdnem ötvenoldalas szövegben megismétli a szeptember 17én nyilvánosságra került balaton őszödi beszéde után hangoztatott tételét. Gyurcsány szerint amit eddig tettek, az egy igazságos társadalom, és a versenyképes, polgárainak európai életminőséget biztosítani képes Magyarország ügyét szolgálja, ezeket a miniszterelnök a kormányzat alapfilo zófiájaként említi. A következő évek teendőiről szólva egy ház szerkezetéhez hasonlítja a reformok véghezvitelét. A kormányfő értékelése szerint akkor végzik jól a dolgukat, ha az ország sikere összekapcsolódik a szociális biztonság, a társadalmi igazságos ság ügyével és a hétköznapok mindenkinek egyformán fontos alapkérdéseivel. Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője, a koalíciós egyeztetésért felelős államtitkár lapunknak azt mondta, hogy a beszámoló részletes és helyénvaló, szerinte a kormány elszánta magát a ref ormokra. A kormányzati intézkedések kritikájaként Horn a kellő gyorsaságot és a nem megfelelő politikai légkört említette. Lapzártánkig az MSZP nem reagált a kormányfő beszámolójára. Dávid Ibolya MDFelnök szerint pártjával ellentétben az MSZP – SZDSZes kor mány középosztályellenes. "Ezt az elmúlt fél év kormányzati intézkedései, a magas adók és a vízió nélküli reformok bizonyították" – írta közleményében. A KDNP szóvivője, Halász Zsuzsa szerint a kereszténydemokraták csak ma reagálnak a kormányfő beszámol ójára. "Jellemző a kormány elmúlt időszakban mutatott teljesítményére az, ahogy nyilvánosságra hozták a beszámolót: titokban felcsempészték az internetre. Ez annak a jele, hogy a kormány sem büszke a saját teljesítményére" – mondta az MTInek Szijjártó P éter, a Fidesz szóvivője. vissza