Reggeli Sajtófigyelő, 2006. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-12-14
16 Gorbacsov doktrínái a glasznosztyról és a peresztrojkáról, valamint az enyhülés érzékelhető jelei különösen a "béketábornak" a - huntingtoni értelembe vett - Nyugathoz tartozó egyes országaiban (a későbbi visegrádi országokban) . Az idei negyvenéves évfordulóra azonban árnyat vetnek a terrorizmus elleni háború emlékei, jövőt illető balsejtelmei és vitathatatlan kudarcai. Ami pedig közelebbről a mi világunkat érinti: a Délvidéken és újabban a Felvidéken a kisebbségeket ért külön féle, sokszor tettlegességig is fajuló támadások. Sokszor hivatkoznak magyar részről a kollektív jogokra, amelyeket az "utódállamok" vonakodnak elismerni. Sokszor hangzik el az is, hogy a kisebbségvédelmi kérdésekben, a kollektív jogok ügyében nem könnyű befolyásos európai partnerekre lelni, hiszen a nagyobb "nemzetállamokat" is gyakran itt "szorítja a cipő". Márpedig Európa legnépesebb csoportja a kisebbségeké, ezek együttes létszáma a legnagyobb nemzetek lélekszámát is meghaladja. Ez vitathatatlanul sok lehetőséget magában rejtő tény, de fönnáll a veszély, hogy a magyar politikának az európai kisebbségekhez való közeledése az adott kisebbséget magában foglaló, tényleges befolyással rendelkező államokkal való viszony romlásához vezethet. (A hivatalos és a "civil diplomáciának" ezért megfelelően ki kell egészítenie egymást.) Vitathatatlanul érzékelhető bizonyos affinitás az EU részéről a kisebbségi kérdések, a kollektív jogok iránt, de a markáns emberi jogi szabályokhoz és állásfoglalásokhoz képest ez egy előre csak óvatos próbálkozásokban fejeződik ki. Ez tökéletesen érthető, hiszen az emberi szabadság, méltóság mint filozófiai, jogfilozófiai, etikai téma több mint 500 éves múltra tekinthet vissza az európai gondolkodásban, míg a kollektív jogok problemati kája (ahogyan ma felmerül) alig 100 esztendős. Az európai szemléletben ráadásul megfigyelhető a közösségi értékektől az individuális érdekek felé való eltolódás. Az individualizmus, az egyéni szabadságjogok fokozott előtérbe kerülésének korában ráadásul ne hezen is érvényesíthető mindaz az érték és érdek, amely a szellemfejlődés egy korábbi korszakának kollektivisztikus vezérlő elveire hivatkozik. Érdemes tehát - igen vázlatosan - áttekintenünk e fejlődési folyamat jellegzetes útját. A középkorban a keresz tény nemzetek közösségének eszméje (minden háború dacára) még bizonyos mértékig egységes keretbe foglalta az európai feudális társadalmakat. A humanizmus - noha még nem ateista alapokon - fokozatosan feltárta az embernek mint természeti létezőnek és mint s ajátos entitásnak számos vonatkozását. A protestantizmus aztán megkettőzte az európai keresztény társadalom képzetét (a katolikusok és mi), majd a felvilágosodás tovább vitte a deszakralizáció humanizmusban gyökerező sajátos szemléletét, nem kis csapást mé rve a keresztény Európa képzetére. Csakhogy mivel az ember egyszerre individuális és kollektív lény, a valahova tartozás vágyának alapvető emberi szükséglete a vallási helyett új entitást fedezett fel magának a nemzet kategóriájában. Ám ez is eróziónak ind ult. A XVIII. és főleg a XIX. század - mely egyúttal a nacionalizmus nagy korszaka is volt , elhozta a társadalmak érdekek szerint való rétegződésének eszméjét majd gyakorlatát, s fokozatosan kialakultak a népképviseleti rendszerek. A különféle eszmei é s társadalmi jelenségek azonban nem váltják fel egymást éles cezúrákkal. A vitális régi sokszor együtt él a kibontakozó újjal. Sokan ma is a keresztény nemzetek közösségének tekintik Európát, és követelik például a keresztény gyökerek jelentőségének rögzít ését az európai alkotmányba. Mások még mindig a nemzetté válás útján haladnak, illetve létük vezérlő elvének tekintik a nemzeti gondolatot. Megint mások a kizsákmányoltak (olykor globálisan antiglobalista) összefogásáról vizionálnak. Az európai szellemfejl ődés horizontja fokozatosan beszűkül. A keresztény univerzum gondolatának dominanciáját felváltja a nemzet szűkösebb képzete, melyet fokozatosan háttérbe szorítanak a rétegérdekek törekvései. A szellemi horizont beszűkülésének következő fázisa napjaink f okozott individualizmusa. Egy olyan individualizációs folyamat zajlott le közel ezer esztendő alatt, amelynek végkifejletére Maine, Nietzsche és mások már a XIX. században figyelmeztettek. E folyamat fontos állomása volt az utilitarista filozófia, a freudi emberkép és a behaviorista modell megszületése. Ezenközben alapvető emberi természetünk, individuális és kollektív lényünk sajátos egyensúlya aligha változott meg. A gondolkodási formák, a fogalmi készletek végigjártak egy sajátos utat, ám mostanra kész en kapott eszméink zöme inkább szorítja, mintsem kiteljesítené létünket.
