Reggeli Sajtófigyelő, 2006. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-12-14
13 A bolgár ellen a főügyészség szervezett bűnözési főosztálya (DIICOT) már júniu s óta nyomozást folytatott, amelyet titkosszolgálatoktól kapott információk alapján indított el. Sztancsev tagadja a vádakat. A megfogalmazott vádak Sztancseven kívül más CSFBmunkatársakat is érintenek, és a két érintett bukaresti tárca több munkatársa el len indult bűnvádi eljárás. Az ügyészség szerint egyikük, Donciu - Nagy Zsolt tudtával - konkurens cégek ajánlatát közölte a CFSB emberével, amelyek alapján a CFSB - a kiírt nemzetközi versenytárgyaláson nyolc versenytársát lekörözve - megszerezhette pél dául a tízmillió eurós Romtelecomüzletet. A hatóságok titkosszolgálati lehallgatásokra hivatkoznak, és arra, hogy Sztancsev bukaresti lakásának költségeit Donciu fizette. A vád azt állítja, hogy Nagy Zsolt maga is találkozott Sztancsevvel, aki a magyar minisztert arra akarta rávenni, hogy a román posta privatizációját bízza a CFSBre. Nagy Zsolt elismerte, hogy találkozott Sztancsevvel, mint egyébként sok más gazdasági tanácsadóval, ám tagadta a többi állítást. Alátámasztotta kijelentéseit az is, hogy a postai privatizáció előkészítésére a megbízást nem a CFSB, hanem a Roland Berger Strategy Consultants kapta meg. Az SRI állítólag lehallgatta Sztancsev telefonbeszélgetését Nagy Zsolttal, szerintük az RMDSZes tárcavezető kijelentette: közbeléphetett vol na több miniszternél a Sztancsev cégének kedvező kormánydöntés meghozatala érdekében, kár, hogy nem volt róla korábban tudomása. Az RMDSZ teljes erejével Nagy védelmére kelt. A szövetség szerint etnikai indíttatású ügyről van szó, amelyet a háttérből mag a az államfő irányít. Így történhetett meg, hogy magyar az első tisztségben lévő romániai miniszter, akit az elmúlt tizenhat év során hivatalosan hazaárulással gyanúsítanak. Ha a Basescu elnök által a Cotrocenipalotába összehívott bizottság konklúziói a lapján az államfő a bűnügyi vizsgálatra rábólint, Nagy Zsoltot felfüggesztik tisztségéből. vissza Zárt kapuk - de minek? Népszabadság • Pócs Balázs • 2006. dece mber 14. Politikailag és gazdaságilag is nehezen indokolható döntés meghozatalára készül a magyar kormány: csak részlegesen nyitná meg a hazai munkaerőpiacot a román és a bolgár munkavállalók előtt. Ezzel sem a két érintett ország, sem a Fidesz nem ért e gyet. 1. Politikai tévedés. Magyarország mindig is tiltakozott az ellen, hogy a "régi" EUtagállamok korlátozzák a magyar (és más keletközépeurópai) munkavállalók bejutását. Politikusaink és diplomatáink minden alkalmat megragadtak, hogy nyugateurópa i tárgyalópartnereiknek hangsúlyozzák: a korlátozás teljesen felesleges, ráadásul ellentmond az egyenlő bánásmód elvének. Szorgosan ismételgették a magyarok azt is, hogy az uniós országok többsége kizárólag belpolitikai - ha úgy tetszik, populista - okokbó l tartja zárva a munkaerőpiacát. 2. Gazdasági tévedés. Semmi sem utal arra, hogy a 2007. január elsejei EUbővítés után románok vagy bolgárok özönlenék el Magyarországot. A nyugateurópai állásra vágyó románok milliói már régen elmentek Olaszországba vag y Spanyolországba dolgozni, és ugyanígy a bolgárok is a déleurópai államokat részesítik előnyben. Romániából már olyannyira távoztak a külföldre kívánkozó polgárok, hogy az országban munkaerőhiány lépett fel. Jó néhány szektorban munkaerőhiánnyal küzdenek a magyarországi vállalkozások is, amelyek így kimondottan érdekeltek a határon túli dolgozók beengedésében. Bár véglegesen csak december 20i ülésén dönt a kormány, előre jelezte, hogy 130140 szakmában szándékozik szabaddá tenni a munkavállalást. Erről a parlamenti pártokkal és a társadalmi szervezetekkel egyeztetett kedden - a konzultációról azonban a Fidesz és a KDNP is távol maradt. Szijjártó Péter Fideszszóvivő PRakcióról beszélt, ám érdemben nem kommentálta a kabinet terveit. Részleges lezárásk ént jellemezte viszont a magyar munkaerőpiac részleges megnyitását Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, aki még a novemberi közös, magyarromán kormányülés után