Reggeli Sajtófigyelő, 2006. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-12-12
28 öszszecsapásának. A helyhatósági választásokkor történt fegyveres incidensben életét vesztette az egyik önkormányzati képviselőjelölt, társa pedig súlyosan megsérült. Ezek csak az utóbbi idők esetei, de Szandzsák és „fővárosa”, Novi Pazar – a valamikori békés település – már tavasz óta a mind gyakoribb erőszakos cselekmények színhelye. S mindezt tetézik a muzulmán közösségen belüli konfliktusok is. Muhamed Jusufspahic imám, szerbiai iszlám vallási vezető egyetértett Rasim Ljaijic muzulmán politikussal, hogy a vahabiták szandzs áki megjelenése lényegében az iszlám közösségre – a szandzsákira, de a szerbiaira is – jelent veszélyt, de ugyanakkor roppant fenyegető az egész szerbiai társadalomra is. Ha nem kellő óvatossággal nyúlnak a kérdéshez, a probléma könnyen eszkalálhat – figye lmeztetnek a helyzetelemzők. A rendőrség nemrégiben 17 vahabitát tartóztatott le, s szabálysértési eljárást indítottak ellenük. Milan Radulovics vallásügyi miniszter nem kommentálta a fejleményeket, de azt sem tudni, hogy az iszlám vallási közösség mit vár na el a szerb államtól. A belgrádi imám helyeselte a rendőrségi fellépést, de nem szeretné a túlzott beavatkozást. Az iszlám közösségnek kellene a problémát rendezni, véli. De vajon vane ereje hozzá? Jelenleg mintegy ezer vahabita van Szandzsákban. Főleg szaúdi támogatást élveznek. Erőszakosak, vallási türelmetlenséget szítanak, fanatikus akcióktól sem riadnak vissza. A mozlimokat is megfélemlítik azzal, hogy igyekeznek rájuk kényszeríteni meggyőződésüket. A vahabiták Abdul Vehabról kapták nevüket, de a fő pap szerint nem szeretik, ha így nevezik őket. Félő, hogy az elszegényedett, magára hagyott, sok gonddal küszködő Szandzsák jó táptalaja lesz terjedő fundamentalizmusuknak. vissza A nyelv támadása: vérontás - Julianusdíj Erdélyben az autonómiáért és a szórványmagyarságért cselekvőknek Magyar Nemzet 2006. december 12. Szerző: Margittai Gábor Átéléssel énekeljük a Szózatot a Székelyföldön, de felmerül a kérdés, melyik hazának legyünk rendületlenül hívei – fogalmazta meg az erdélyi magyarság legfájóbb problémáját Beder Tibor, a Julianus Alapítvány elnöke a csíkszeredai református templomban szombaton. – Mert az a haza – folytatta Beder – , amelyben lakunk, nem adja meg nemzetiségi jogainkat, a másik pedig ellenünk szavazott k ét éve. A nacionalizmus ott kezdődik, ha valakit idegesít a másik anyanyelve. Friss felmérés szerint a megkérdezett kolozsvári egyetemi hallgatókat elönti a düh, amikor a tömegközlekedési járműveken magyarul szólal meg valaki. Az anyanyelv olyan csoda – id ézte az elnök Sütő Andrást – , mint az élet: könynyű megsemmisíteni, de lehetetlen művileg létrehozni. Ezért mondhatjuk, hogy bárki anyanyelvének bántalmazása: vérontás. E ködös szombaton olyasmi történt a zsúfolásig megtelt csíkszeredai református templomb an, ami minden vérontással, jogtiprással és reményvesztéssel szögesen ellentétes: az erdélyi civil kurázsi tüntette ki a kisebbségi és anyaországi civil értékmentő buzgalmat. A Julianusdíjkiosztás ünnepsége, az idén a tizenötödik alkalommal, megrázó volt és felrázó egyben. Olyan emberek részesültek a kitüntetésben, akik a 2006os esztendőben nagy hangsúlyt kapott székelyföldi önrendelkezés ügyében, az erdélyi magyarság kulturális értékeinek védelmében tevékenyen részt vállaltak. Eva Maria Barki jogász, ak i a kommunizmus időszakában kiharcolta, hogy az osztrák hatóságok ne fordítsák vissza a határról az erdélyi menekülteket és a délszláv háború „szökevényeit”. Segítségére továbbra is szükség lesz – mondta csíkszeredai ünnepi beszédében Eva Maria Barki – , mi vel az uniós csatlakozással még nehezebb lesz a helyzet Romániában. Úgy vélekedett, ma hiányzik a bátorság az igazsághoz és a joghoz – márpedig a jogokért mindennap és minden órában harcolni kell, hogy a magyarságot egyesíteni lehessen. A Julianus Alapítvá ny díjazta továbbá Csapó Józsefet, a Székely Nemzeti Tanács volt elnökét, aki a székelyföldi autonómiatervezet kidolgozásának kovásza; a kolozsvári Babes – Bolyai Tudományegyetem két oktatóját: Kovács Lehelt és Hantz Pétert, valamint Bodó Barnát. Kovács Lehe l dacos tapsvihart kiváltva megemlékezett arról, hogy a román sajtóban fő hír volt: a magyarok Csíkszeredában kitüntetik azt a két adjunktus, akiket a románok kirúgtak az egyetemről. És etnikai konfliktusként próbálják beállítani akcióikat, holott románok is részt vesznek benne. Az az igazság, mutatott rá Kovács, hogy vannak intoleráns románok és vannak janicsár magyarok is. Ezekkel kell harcolni, mert ahogy Julianus barát idejében is, ma jönnek az új tatárok. Az alapítvány kitüntette a félig román, de egés zen román öntudatú, Sepsiszentgyörgyön élő Dan Manolachescut is, aki Európa autonóm közösségeit tanulmányozva ma Erdélyben népszerűsíti az önrendelkezés eszméjét. Végül elismerésben részesült a szombathelyi Kovács Jenő útépítő mérnök, valamint munkatársai: Arthofer József, Biky Gábor, Bolfán Zoltán, Gróf László (posztumusz), Iváncsics István, Kiss Margit, Máté László, Tóth Ildikó, Tóthné Temesi Kinga, Tóth Tibor és Szakály Péter, akik (sajnos) egyedülálló módon járják a kevéssé ismert erdélyi szórványvidéke ket több mint egy évtizede, és nem csupán dokumentálják a halálos veszedelemben forgó öreg Árpádkori templomokat, térdre rogyott kastélyokat, házalapba hordott magyar sírköveket, elfedett tömegsírokat, hanem tesznek is értük.
