Reggeli Sajtófigyelő, 2006. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-12-07
12 Juscsenko ismételten kiállt a külügyminiszter mellett. Szerinte Taraszjuknak jogában áll részt venni a kormány ülésein, dacára a parlamenti döntésnek, mivel a bíróság azt felfüggesztette. Irina Vannyikova elnöki szóviv ő szerdai nyilatkozata szerint az államfő rendeletével megerősítette Taraszjuk külügyminiszteri jogállását. "Juscsenko teljes mértékben elégedett Taraszjuk munkájával a külügyminisztérium élén" - hangsúlyozta a szóvivő. vissza A szlovák kormány jóváhagyta a hágai ítélet végrehajtásának tárgyalási alapelveit Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2006. december 6., szerda (MZI) - A szlovák kormány szerdán jóváhagyta a bősnagymarosi vízlépcső ügyében szü letett hágai ítélet végrehajtásáról szóló tárgyalások elvi tervezetét, s a küldöttségek napokon belül tárgyalóasztalhoz ülnek Budapesten. Robert Fico kormánya két hete napirendre tűzte, majd megszakította az előterjesztés tárgyalását. A szerdai fol ytatás fejleményeiről az MTI pozsonyi tudósítójának értesülése szerint egyelőre csak azt lehet tudni, hogy a magyar és a szlovák fél december 19én Budapesten ül tárgyalóasztalhoz. Ezt Dominik Kocinger, a bősi erőmű építésének és kivitelezésének szlová k kormánybiztosa már megerősítette. A tárgyaló küldöttségek elsődleges szándéka, hogy megállapodásra jussanak a Duna Pozsony és Budapest közti szakaszának kedvezőbb hajózási feltételeket teremtő stratégiájáról, annál is inkább, mert az Európai Unió szá ndéka az, hogy a folyót teljes hosszában a nagy hajók számára is hajózhatóvá tegyék. A pozsonyi döntés jelentős elmozdulást ígér. A hosszú ideje három területen folyó szakértői egyeztetések befejeződtek, Magyarország jelezte: a végleges megállapodásról már decemberben kész megkezdeni a kétoldalú tárgyalásokat. A felek már kinyilvánították - az elmozdulást ígérő - álláspontjukat, miszerint Magyarország semmiképpen sem vállalkozik a nagymarosi duzzasztó megépítésére, de nem emel kifogást az ellen, hog y a szlovák fél üzemeltesse az úgynevezett C változatot, a dunacsúnyi tározót. vissza Hiller István levélben fordult a kolozsvári BabesBolyai egyetem miatt a román szakminiszterhez Budapest, 2006. december 6., szerda (MTI) - Hiller István oktatási miniszter levélben fordult Mihail Hardau román oktatási és kutatási miniszterhez a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetemen történtekkel kapcsolatban azt kérve tőle, hogy vesse latba tekintélyét a helyzet rendezéséhez - közö lte az oktatási tárca szerdán az MTIvel. Hiller István a levélben azzal a kéréssel fordult Mihail Hardauhoz, hogy személyes befolyását és tekintélyét latba vetve járuljon hozzá a BabesBolyai Tudományegyetemen kialakult helyzet rendezéséhez, az egyete m vezetésének a többnyelvű feliratokat érintő korábbi döntéseinek érvényesítéséhez, valamint az elbocsátott oktatókkal kapcsolatos határozat felülvizsgálatához - olvasható az MTIhez eljuttatott közleményben. A magyar miniszter emlékeztette román partn erét arra, hogy a BabesBolyai egyetemen a többször is kormányprogramokba foglalt törekvések ellenére sem alakult ki a magyar oktatási vonal autonómiája, továbbra sincsenek magyar nyelvű feliratok és a rektorok arcképcsarnokában a magyar rektorok emlékplak ettjei továbbra sem kapnak helyet. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium vezetője a levélben kifejtette véleményét arról is, hogy Románia egyik vezető és méltán elismert színvonalú felsőoktatási intézményéhez méltatlan helyzet alakult ki annak követk eztében, hogy az egyetem szenátusában meghozott határozatok ellenére halogatták a magyar nyelvű feliratok kihelyezését, majd a magyar oktatókat kizárták az egyetemről. A történtek tükrében kétségessé válhat több eddigi, széles körben üdvözölt kisebbségpoli tikai eredmény is. Hiller István megállapította, hogy a magyar kormány az elmúlt időszakban őszinte meggyőződéssel támogatta Románia európai integrációs törekvését, és a két ország kormánya közötti kétoldalú kapcsolatokban is a kölcsönös bizalom és vél eménycsere jegyében közelítették meg a felmerülő kérdéseket. Mindezen törekvések jelentős mértékben hozzájárultak a két nép további közeledéséhez, a két ország példaértékű együttműködését elősegítő légkör kialakulásához. A magyar oktatási és kulturáli s miniszter megítélése szerint oktatáspolitikai szempontból az erőfeszítéseket a felsőoktatás reformjára, az egyetemek bolognai folyamatba való bekapcsolására kellene fordítani. Éppen ezért Hiller István nehezményezte, hogy a nemzeti kisebbségek iránti tol erancia, illetve a BabesBolyai Tudományegyetemen meghirdetett multikulturalizmus szellemében megoldható kérdések miért válhatnak feszültségekkel terhes problémává az EUcsatlakozás előtt álló Románia egyik felsőoktatási intézményében - írta a magyar minis zter levelében. vissza