Reggeli Sajtófigyelő, 2006. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-12-06
15 l Bevezetése óta, 2002. január elsejétől az idén november 30ig öszszesen 871 495 magyarigazolványt (közte hozzátartozóit is) adtak ki, és a lig ötezer kérelmező számára nem gyártották le az okmányt. Több mint 510 ezer, Romániában élő, 130 ezernél több ukrajnai állampolgár, 110 ezer körüli szerbiai és ugyanannyi szlovákiai magyar, mintegy hétezer horvát állampolgár és 2300 szlovéniai kért a mag yar nemzethez tartozását jelző, kedvezményekre jogosító, öt évig érvényes igazolványt. vissza Évfordulós gyászban a Polgárok Háza − Hende Csaba szerint másfél millió pecsétet ütöttek Trianonra Népszabadság • Czene Gábor • 20 06. december 6. Szétszabdalt nemzettest, kis Magyarország a nagy Magyarországban - koromfekete mezőben. Az illusztráció azt a benyomást kelti, hogy trianoni megemlékezésre invitál a meghívó. Pedig dehogy: a Polgárok Házába meghirdetett tegnap esti rende zvény apropója a kettős állampolgárságról szóló "gyászos kimenetelű népszavazás" második évfordulója. A díszvendégként megjelenő volt köztársasági elnök, Mádl Ferenc és a beszédet is mondó egykori külügyminiszter, Martonyi János a mérsékelt jobboldalhoz tartozik. Hende Csaba, a polgári körök fő szervezője már kevésbé, Tőkés László református püspök még annyira se. Alaptételként mindannyiuktól megkaptuk: a kormány hazaáruló. Martonyi hangsúlyozza, hogy a gyász, a gyalázat, a gyávaság, a szégyen, a kissze rűség is része a nemzet tudatának. Tőlünk függ, hogy a gyászt hogyan tudjuk a javunkra fordítani. Tőkés püspök gyorsan eljut Kádár Jánostól a mostani kormányig, és a "hazugság politikájának folytonosságára" hívja fel a figyelmet. Elhangzanak az ilyenkor sz okásos kulcsszavak is: neoliberális, kozmopolita, posztkommunista, idegen érdek. Szerinte erőt kell meríteni a népszavazás revíziójához, az újbóli összefogáshoz, hogy a "következő alkalommal ne valljunk olyan szégyent, mint 2004ben". A püspök végezetül el dalolja a "Szállást keres a Szent Család..." kezdetű éneket. Hende Csaba annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az a másfél millió ember, aki két éve nemmel szavazott, "maga ütötte rá a pecsétet Trianonra". vissza Patthelyz et a BabesBolyain Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2006. december 6. Beidézték tegnap a rendőrségre a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetem (BBTE) két magyar adjunktusát, Hantz Pétert és Kovács Lehelt. Ellenük az egyetem vezetősége azt követően tett büntetőjogi feljelentést, hogy magyar nyelvű feliratokat is megpróbáltak elhelyezni az intézményben. A BBTE vezetői továbbra is hangoztatják, hogy ők a multikulturalitás igaz hívei, de a tavalyi ha tározat alapján egyébként már elkészített többnyelvű feliratokat mindmáig nem helyezték el az egyetemen, ezt különböző ürügyekkel elnapolták. Sőt, Nicolae Bocsan rektor a napokban közleményben szögezte le, hogy az egyetemnek - az elmúlt két évben magyar oldalról alkalmazott nyomások ellenére - "nem áll hatalmában a román állam hivatalos nyelve vagy pedig a trianoni békeszerződés" ügyében dönteni, nem az egyetem "állapítja meg a román állam politikáját, amelyért tehát nem is felelős". A cinikus közlemény hátterében tovább zajlik persze a háború. A két magyar adjunktust előbb a szenátussal kizáratták az egyetemről, majd napokkal később, a múlt hét végén "rektorátusi vizsgálóbizottság" elé rendelték. Az idézőn sem aláírás, sem pedig bélyegző nem volt, így a két oktató - akik a kizárásról sem kaptak eddig hivatalos értesítést, tehát mindmáig tanítanak - nem tett eleget a meghívásnak. Kolozsváron hétfőn elterjedt a hír, miszerint az erdélyi önálló magyar felsőoktatásért küzdő Bolyai Kezdeményező Bizottság (B KB) által elkészített magyar és német feliratokat kedden felszerelik a bölcsészkaron, mégpedig a kar dékánjának a hozzájárulásával. Tegnap azonban lapzártáig semmi nem történt, mert a szóbeszéd szerint a dékán elállott korábbi ígéretétől.