Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-06
24 magánvéleményt mondani Csapó lemondásáról, Andrássy Árpád, a testület jegyzője Csapó József é rdemeinek elismerése mellett kijelentette: „az elnök manővere megmagyarázhatatlan, az eddigi sikertelenségek ugyanis az állandó bizottság sikertelenségei is, és valamennyiünkre érvényesek. Az SZNT célkitűzéseit továbbra sem hagyhatjuk gazdátlanul.” Az ülés t követő sajtótájékoztatón megfogalmazódott: Csapó vélhetően az autonómiareferendum megszervezésének kudarca miatt mondott le tisztségéről. Fodor Imre kifejtette: „nem mindenben értettünk egyet, például abban sem jutottunk dűlőre, hogy a belső népszavazás járható úte”. Az új elnök szerint a korábban megjelölt november 4i határidőig egyetlen székelyföldi önkormányzat sem tett eleget az a SZNT felkérésének, és nem írt ki népszavazást. „Az önkormányzati vezetők négyszemközti beszélgetések keretében támogat ják a kezdeményezést, de mivel a többségük RMDSZfüggő, nem kezdményeznek referendumot” – fogalmazott Fodor. Hozzátette: az úgynevezett belső népszavazást csak azokon a településeken szabad megszervezni, ahol biztosra vehető a siker. Szerinte ha a polgári oldalon – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az SZNT és a Magyar Polgári Szövetség között – harmonikus lett volna az együttműködés, akkor az RMDSZszel is hamarabb „zöld ágra vergődtek volna”. Fodor elsődlegesnek tartja, hogy előrelépés történjen az auton ómia ügyében, és az együttműködés javítása érdekében november 10én találkozik Tőkés László EMNTelnökkel. A Markó – Tőkéstalálkozóról Fodor Imre kijelentette: támogatja a közös platform létrehozását, és jó ötletnek tartja, hogy az autonómiatörekvések érdek ében az EMNTnek és az RMDSZnek is legyen egyegy képviselője az Európai Parlamentben. Az ideális jelöltet azonban nem Markó és Tőkés személyében látja. vissza PSD: csak kulturális autonómiát Erdély.ma [ 20061106 - 08: 17:06 ] Forrás: Fall Sándor, Szucher Ervin, Krónika „Románia nem DélTirol, és nem is Katalónia, hanem egységes nemzetállam. Majd, ha valamikor új alkotmánya lesz, akkor esetleg szóba kerülhet a területi autonómia. De kétlem, hogy egyhamar ide jutnánk” – fejtette ki a hétvégén Marosvásárhelyen Mircea Geoana, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke. Megítélése szerint, amennyiben „túlfeszíti a húrt”, az RMDSZ nagyon könnyen elszigetelődhet a hazai politikai életben, mert egyetlen román párt sem fog vele szövetkezni. Geoana szerint a D. A. Szövetség és Traian Basescu elnök is csak a hatalom megőrzése k edvéért tűri meg az RMDSZ „radikalizálódott és az ország egységét veszélyeztető” álláspontját. „Ha a jelenlegi kormánykoalíció pártjai nem határolják el magukat az RMDSZtől, majd teszünk róla, és elhatároljuk mi őket a kormányzástól” – hangoztatta a PSD e lnöke a párt hétvégi országos konferenciáján. Mircea Geoana ugyanakkor az újságíróknak kijelentette, pártja nem idegengyűlölő és nem kisebbségellenes, hanem modern, európai irányzatot képvisel. Emlékeztetett arra, hogy a kisebbségi jogokat illetően a PSD kormányzása idején tették a legjelentősebb lépéseket, ekkor hivatalosították a magyar nyelv használatát azokon a településeken, ahol a magyar nemzetiségűek számaránya eléri a 20 százalékot. A Krónika arra volt kíváncsi, hogy az önmagát megértő, modern, európai irányzatú politikusnak nevező Mircea Geoana melyik autonómiaformát tartja pártja számára elfogadhatónak. „A kulturális jellegűt – hangzott a válasz. – Ezt értsék meg a magyarok is, akik között sok barátom van: nem vagyunk idegengyűlölők, de európai ságunkkal együtt nem tudjuk elfogadni, hogy az ország közepéből kiszakítsanak egy részt, és autonóm területté nyilvánítsák”. Arra a kérdésre, hogy két héttel ezelőtt mégis miért vonták vissza a Markó Béla kormányfőhelyettes leváltását célzó egyszerű indítv ányról az aláírásukat, a PSD elnöke azt a magyarázatot adta, hogy a szociáldemokratáknak nem is a kormányfőhelyettessel van gondjuk, hanem a teljes kabinettel. Hozzátette: a PSD bizalmatlansági indítvánnyal rukkol elő a kormány ellen, ha nem akadályozza meg az autonómiareferendumok megrendezését. Ioan Rus alelnök hangsúlyozta: a kormánynak szélsőségesnek kellene nyilvánítania Markó Béla területi autonómiával kapcsolatos kijelentéseit, egyben „alkotmányellenes, etnikumközi konfliktusokat keltő megnyilvánul ásoknak” nevezte az RMDSZ és a többi magyar szervezet autonómiakövetelését.