Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-06
21 Igen! Hogy példákkal is éljek. Az egyik ungvári ismerősöm Csapra került, ah ol ukrán család lányát vette feleségül. A gyereke nem tud magyarul, mivel nem anyanyelvén beszél hozzá. Ráadásul – s ez még megdöbbentőbb! – az édesapja, bár maga is rettenetesen töri az ukránt és az oroszt, látogatáskor mégis ezeken a nyelveken szól az un okához. Ki érti ezt? Én nem, hiszen: ahány nyelv, annyi ember. Az apa is belátta ezt, ugyanis a gyereket magyar óvodába íratja. Egy másik eset: egy ungvári magyar lányt egy korláthelmeci magyar fiú vett feleségül. Egymás között mégis ukránul beszélne k... Na, ezt még úgy sem értem. Persze, persze, ez a "derzsávná mová". De nem anyanyelv, s azért ne feledjük: a magyar az Európai Unió (egyik) hivatalos nyelve. És mégis... Az a szórványprogram lesz sikeres Kárpátalján, amely őket is meg tudja szólít ani, őket is rá tudja ébreszteni, hogy a nyelv őrzése az ő érdekük is. Elsősorban az övék. vissza Tóth Viktor Erdélyi magyar egyeztető kerekasztal és nemzeti minimálprogram - Kezet fogott Markó és Tőkés Új Magyar Szó 2006. november 6. Két munkacsoport létrehozásáról egyezett meg a hét végén Kolozsváron Markó Béla, az RMDSZ elnöke és Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetője. "Az RMDSZ és az EMNT egy olyan közös munkacsoport létrehozá sáról döntött, amely egy erdélyi magyar egyeztető kerekasztal megalkotására hivatott, és amelyben az RMDSZ mellett az EMNT és más fontos erdélyi magyar civil szervezet is részt vesz majd" - nyilatkozta Markó Béla a másfél órás tárgyalást követően. A másik munkacsoportot azzal bízzák meg, hogy kidolgozza az erdélyi magyarság nemzeti minimálprogramját. Az RMDSZ elnöke szerint ez utóbbi bizottság várhatóan decemberig papírra veti az erdélyi magyarság alapvető politikai céljait. Tőkés László szerint az erdély i magyarmagyar párbeszéd intézményesítésének kerete valósulna meg a kerekasztal fórumának létrehozásával. Hozzátette azonban, hogy "kényszeregység helyett közmegegyezésre kell törekedni a romániai magyarság és a közjó érdekében". Az egyházi elöljáró azt a z álláspontot fogalmazta meg, hogy a nemzeti minimálprogramnak tartalmaznia kell az autonómia és az önálló állami magyar egyetem ügyét. Rámutatott: egységes képviselettel is kevés az esélye annak, hogy a szóban forgó kérdésekben gyors sikert érjen el az er délyi magyarság. H a azonban az összefogás nem valósul meg, akkor végképp nincs lehetőség e célok elérésére. Tőkés utalt arra, hogy várhatóan az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői is elfogadnak egy közös nyilatkozatot, amely az elkezdett erdélyi magyarmagyar párbe széd folytatását szorgalmazza. "Az volna jó, ha az erdélyi magyar civil és politikai szféra, valamint az önkormányzatok és az akadémiai körök fognának össze a nemzeti érdek ügyében" - mondta az EMNTelnök. A megbeszélésen megegyezés született, hogy az al apvető célok tekintetében egyetértés van, a továbbiakban pedig mindkét szervezet közösen dolgozik majd az együttműködés és a párbeszéd szorosabbá tételében. A két szervezet elnöke ennek jegyében december elején újból találkozik. A felek egyébként épp csak érintették az Európai