Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-30
19 „1015 percet töltöttünk el, amikor b erontottak a rendőrök, nagyon durván gépfegyvert szegezve ránk. Az asztal alá kényszerítettek bennünket. Állítólag valami razzia volt, de én csak azt láttam, hogy minket filmeznek" - mondta Ibolya Olivér, a Kodály Zoltán Iskola igazgatója. Az igazgató s zerint a videofelvétel tudatosan készült, hogy politikai ellenfelei felhasználhassák ellene. „Különböző pletykák voltak már előzőleg is. Őszintén megmondom, örülök ennek, mert a pletykákra nem tudtam reagálni. Így viszont jogi úton fogok elégtételt kérni . Voltam bíróságon, beszéltem ügyvéddel, és természetesen feljelentést teszek az illető újságok ellen" - fejezte be az igazgató. Kérdés, hogy a szülőket mennyire nyugtatja meg az igazgatók magyarázata. „Az egész város felbolydult, hallani ezt is, meg a zt is, emberek vagyunk, hibázhatunk - mondta egy édesanya. „Nem tetszik senkinek a környéken, hogy pont az iskolaigazgatót találták ilyen helyen" - nyilatkozott egy másik szülő. A két érintett a Magyar Koalíció Párjának színeiben képviselőjelöltként in dul a szombati helyhatósági választásokon. Az MKP helyi szervezet továbbra is támogatásáról biztosította mindkettőjüket. vissza Carla Del Ponte a Szerbiával parolázó NATOt bírálja Index/MTI • 20 06. november 29., Vojiszlav Kostunica volt jugoszláv elnök, jelenlegi szerb miniszterelnök is tudott arról, hogy 2002 májusáig Szerbiai katonai létesítményekben bujtatták Ratko Mladicsot. A háborús bűnökkel vádolt hadseregparancsnok még mindig bujkál, Sz erbiát ennek ellenére meghívták a NATO békepartnerségi programjába. Sajnálkozását fejezte ki szerdán Carla Del Ponte hágai főügyész amiatt, hogy a NATO vezetői úgy döntöttek, meghívják Szerbiát is a szövetség békepartnerségi programjába. Nem működik együt t maradéktalanul "Az ügyészt nagyon meglepte a döntés. Sajnálja, hogy ez megtörtént, hogy a NATO megváltoztatta álláspontját, mert úgy tűnik, mintha ezzel díjaznák azt, hogy (Belgrád) nem működik együtt maradéktalanul a főügyésszel" - mondta Anton Nyikifor ov, a hágai főügyész szóvivője. A NATO rigai csúcsértekezletén szerdán meghívták Szerbiát, BoszniaHercegovinát és Montenegrót a NATO Partnerség a Békéért együttműködésébe. Ez változást jelent a NATO politikájában. Korábban az Egyesült Államok, NagyBrita nnia és különösen Hollandia ragaszkodott ahhoz, hogy Szerbia és BoszniaHercegovina bizonyítsa be, megtesz mindent az 199295ös boszniai háborúban elkövetett háborús bűnökkel vádolt személyek felkutatására. Eddig Mladics kiadatásához kötötték Szerbiával - illetve korábban Jugoszláviával és SzerbiaMontenegróval - szemben az volt a legfőbb követelés, hogy fogja el és adja ki a hágai Nemzetközi Törvényszéknek a srebrenicai népirtás és Szarajevó ostroma miatt vád alá helyezett volt boszniai szerb hadseregpar ancsnokot, Ratko Mladicsot. Ugyanez a feltétel akadályozza Belgrád társulási tárgyalásainak folytatását az Európai Unióval. Belgrád jóformán a Milosevicsrezsim bukása óta, immár hat éve egyik legfontosabb külpolitikai céljának tartotta a partnerségi szer vezethez való csatlakozást. Kostunica tudott róla Belgrádban közben folyik a Mladics bujtatásában segédkezők tárgyalása, ahol Szrboljub Nikolics, a Jugoszláv Hadsereg egykori alezredese kedden kijelentette: a szerbiai államvezetés, köztük Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök, 2002 májusáig ismerte a háború s bűnökkel vádolt hadseregparancsnok tartózkodási helyét.