Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-29
28 De nem Új Magyar Szó 2006. november 29. Szerző: Lokodi Imre Folyik a költségvetés vitája a magyar Országgyűlésben, meglehetősen feszes hangulatba n, nagyjából minden a drasztikus lefaragásokról szól. Azzal Berettyuóújfalutól Hegyeshalomig mindenki tisztában van, hogy a költségvetés hatása valamikor tavaszon kezd jelentkezni a saját háztájakon, s azt is sejtik sokan, hogy az elkövetkező időszak nem l esz könnyen átvegetálható hörcsögidő. Ezzel szemben ül a határon túli magyar a tévé képernyője előtt, a fene tudja, miért, hallani szeretne valamit. De nem. Ő már korábban beszerezte azt, amiről nem szívesen, sőt egyáltalán nem akart hallani. Túl van azo n a rideg állapoton, amikor tudomásul vette, hogy őt is lefaragták a költségvetésből, pedig eddig úgy tudta, hogy költségvetési tényezőnél valamivel több. De nem. Tényleg, még költségvetési tényező sem? Ez így megdöbbentően hat, meglehetősen drámai a kép, de még akkor is igaz, ha a magyar kormány a szavak nagyhatalmi pozíciójából élve tovább erősíti, amit az alkotmány szerint erősítenie kell. El lehet szépen tűnődni, hol van az az idő, vagyis a nagy áttörés, amikor 1992ben a magyar kormány létrehozta az Illyés Közalapítványt, amit azóta évi 1 milliárd forinttal támogatott a magyar kormány és az országgyűlés, tudvalevőleg a határon túli magyarság identitásának megőrzését és megerősítését, szülőföldjükhöz való kulturális kötődésüket szolgálandó a határon tú li civil szervezetek támogatásának formájában. Ez így nagyjából rendben volt idáig, simán mehetett volna tovább is. De nem. Hogy a demokrácia teljes mértékben érvényesüljön, mindezt úgy tette meg, hogy az összeg felével a budapesti központ rendelkezett, a másik felének rendelkezési jogát a határon túli alkuratóriumokhoz rendelte. Működött a dolog, mint ahogy működne most is. De nem. Azon csak túl lennének a határon túliak, hogy ama bizonyos december 5ének felelőssége alól milyen szépen kimentette magát a magyar országgyűlés, mert abban bízott, olyan több nem lesz. De nem. Arra még álmában sem gondolt, hogy jön a következő döntés: megszüntetik az Illyés Közalapítványt. Azt mondták, nem baj, létrehozzák a Szülőföld Alapot, amely a törvény szerint azért jött életre, hogy a határon túli magyarok szülőföldön maradásának gazdasági feltételeit teremtse meg. Azt mondanánk, rendben van, a gazdaság először, másodszor és harmadszor - de negyedszer hol marad a kultúra, a gyökerekhez való kötődés, hol marad az identitá s megerősítése, mert az üzleti alapon aligha működik. A kultúrát nem tudjuk pénzzel mérni, hiszen a világ részben matériális, részben immatériális dolgokból tevődik össze, hogy ilyen közhelyeket kelljen mondanunk. Ha megértené ezt valaki. De nem. A magyar kormányzatnak és a magyar Országgyűlésnek alkotmányban rögzített kötelessége a határon túli magyarokkal való törődés. Ámde hol az a törődés, a felelősségérzet, amikor az előterjesztő csak úgy könnyedén egyetlen tollvonással megszünteti, illetve az alapítv ány költségvetési támogatását teljesen lenullázza. Divatos szófordulat: nincs pénz. Hogy ne legyen írva és mondva 1 milliárd lej a határon túli magyarok identitásának és kultúrájának támogatására, az egyszerűen elfogadhatatlan. Felborítanánk a költségveté st? Ha ezt meg lehetne végre válaszolni őszintén! De nem. vissza A visegrádi régió sereghajtója - Az OECD szerint csak lassan javulhat a magyar államháztartás helyzete Világgazdaság 20061129 Szerző: Takács Gábor A magy ar gazdaság növekedési kilátásait a kormánynál valamivel derűlátóbban, az államháztartási egyenleg várható alakulását ugyanakkor pesszimistábban ítéli meg az OECD. A szervezet tegnap nyilvánosságra hozott makrogazdasági előrejelzése szerint a szigorú megsz orító intézkedéseknek köszönhetően 2007ben 0,7 százalékkal csökken a lakosság és 1,9 százalékkal az állami szektor fogyasztása, amit a vállalati beruházások és az export dinamikus növekedés csak részben tud majd ellensúlyozni. Így – a Pénzügyminisztérium jóslatával megegyezően – az idei 4ről jövőre 2,2 százalékra lassulhat a GDP növekedése, majd 2008ban 3 százalék várható (a kormányzati prognózisban 2,6 százalék szerepel).