Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-28
28 – Nekem lehet, h ogy az lenne a kényelmes, hogy most azt mondjam: ez az egyetem dolga. De szerintem ebbe bele kellene szólnia a politikának, persze kérdés, hogy hogyan tehetjük meg ezt anélkül, hogy megsértenénk az egyetemi autonómiát. Itt az egyetemi autonómia érve hely ezkedik szembe egyfajta kisebbségi autonómia érvével. Törvények szerint, ha kellő igény van rá, akkor a kisebbségeknek biztosítani kell az anyanyelven való tanulást, a nyelvhasználatot, egyetemi karokat, satöbbi. A BBTE esetében elmondhatjuk, hogy létezik kellő igény erre és a feltételek is megvannak. De ezzel szembehelyezhető egy másfajta autonómia: az, hogy ezt az egyetem szenátusának kell döntenie, mely szenátusban a románok vannak többségben. Úgy kellene a politikának beavatkozni, hogy feloldjuk ezt a z ellentmondást. Az alkotmány szerint nem az egyetem szenátusának kell garantálnia a kisebbségi jogokat, hanem a román államnak. Akár törvénymódosítással, akár más módon úgy kell ezt rendezni, hogy a két jog ne ütközzék. A kulturális autonómia segítene? – Igen, bár a tervezet megfogalmazása elég általános. De mégiscsak azt mondja, hogy intézmények létrehozása, megszüntetése, a vezetőség kinevezése, leváltása nem történhet meg az illető kisebbség valamilyen legitim képviseletének a beleegyezése nélkül. Én azt gondolom, hogy ebbe beletartozik az ilyen kérdések megoldása is. A kisebbségi törvény elfogadtatása viszont elakadt. Miért? – Ha optimista vagyok, azt mondom, hogy csak valamilyen felhalmozódásról van szó: a 90es évek elején dühöngő magyarelleness égből és kisebbségellenességből sikerült kilábalni, és kiépíteni az egyéni jogoknak egy egész jó rendszerét. Elértünk egy másik állomásra, amikor a kollektív jogoknak a bizonyos formáiért küzdünk. Az egyéni jogokat egyelőre még nem kérdőjelezi meg senki – és bízom abban, hogy nem is fogja – de a kollektív jogok kialakításának a szándékával szemben ugyanaz a dühöngő, gyűlölködő ellenkezés tapasztalható, mint a 90es évek elején. Valami ciklikus visszatérés ez, és ha optimista vagyok, akkor bízom benne, hog y jelenleg a spirálnak egy magasabb fokán állunk. És mi a pesszimista forgatókönyv? – Nem szabad óvatlannak lenni és azt hinni, hogy a társadalom élete egy irreverzibilis folyamat: a 20. század két világháborúval, fasizmussal, kommunizmussal meg egy hi degháborúval jó példa erre. Úgy látom, hogy bontjuk le azokat az értékeket is, melyeket az utóbbi tizenöt évben fölépítettünk. Állítom, hogy a mostani parlament színvonala rosszabb, mint valaha: zavaros, hihetetlenül könnyű a politikai migráció, a pártok könnyen felejtik el, hogy koalíciót alkottak és akkor be kellene tartani a szövetségkötés szabályait. Kiki úgy szavaz, ahogy az napi érdekei kívánják. Egy esetleges előrehozott választás után mennyiben változnának a politikai kilátások? Hiszen a törvényhozásba 80%ban valószínűleg ugyanazok az emberek kerülnének vissza, talán annyi különbséggel, hogy Gigi Becali párja is elérné a küszöböt. – Persze, ez megtörténhet, sőt: előfordulhat, hogy az ultranacionalizmus mellett a populizmus aránya nagyobb lenne az elkövetkező parlamentben. Ugyanis a közvéleményt befolyásoló politikusok ezt a fantomképét alakították ki magukról, ezt sulyk olják. A politika ma kocsmákban és vendéglőkben zajlik, és az az ember érzése, hogy ennek így kell történnie. Nekem nincsenek olyan illúzióim, hogy a politikának feltétlenül a kamaraszínházak előcsarnokában kell zajlania – ez nem ártana, de ilyen illúzió im nincsenek. De azt sem gondolom, hogy futballmérkőzések szüneteiben kellene politikai döntéseket hozni.
