Reggeli Sajtófigyelő, 2006. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-11-28
26 „Váratlanul ért bennünket az egyetem rektorának napirend előtti javaslata, ugyanis véleményünket előzetesen nem kérték ki” – tájékoztatta lapunkat Nagy László. A rektorhelyettes közölte, nem értenek egyet az oktatók menesztésével, mivel a lépés nem vezet jóra a magyar nyelvű feliratok kérdésében, és árt az oktatási intézmény megítélésének. Hozzátette: írásban készülnek tiltakozni az egyetem vezetőségénél a menesztés ellen. Kifogásolják a menesztésükről szóló döntés pr ocedúráját az érintettek is, mivel ügyüket tudomásuk szerint előbb az etikai bizottságnak kellett volna kivizsgálnia, majd a munkatörvénykönyv alapján alkalmazni a büntetéseket. „A vezetőség halmozza a bakikat, kirúgásunk egyszerűen butaság. De nem csodálk ozom, a szenátus többsége kriptokommunista beidegződésű. Folytatjuk harcunkat az önálló Bolyaiegyetem viszszaállításáért, amelynek kifejezetten jót tett a szenátus döntése” – állapította meg Hantz Péter. Határozottan elítélte a két oktató eltávolítását Ta bajdi Csaba, a Magyar Szocialista Párt európai parlamenti csoportjának vezetője, a Nemzeti Kisebbségügyi Intergroup elnöke. „Képtelenség szélsőségességgel és erőszakkal vádolni a BKB tagjait, amikor mindössze az egyetem egy, már érvényben lévő határozatána k kívántak érvényt szerezni, és a tarthatatlan helyzetre akartak rávilágítani” – szögezte le Tabajdi, felszólítva a BBTE szenátusát: vegye vissza Hantzot és Kovácsot. Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki elnöke pedig tegnap közölte: a szerve zet tiltakozó akcióba fog, ha az egyetem szenátusa nem semmisíti meg döntését. Magyar rektorhelyettes állásfoglalása Eközben a BBTE magyar tagozatának képviselői tegnap állásfoglalást közöltek a magyar feliratozás ügyében. Emlékeztetnek: az egyetem igazg atótanácsának 2005 októberében született, a BBTE helyiségeinek feliratozásáról rendelkező határozata nyomán a karok elkészítették valamennyi tanterem és iroda feliratának listáját, amelyet a magyar nyelvű általános nyelvészeti tanszék szakértői ellenőrizte k. „A feliratozásnak 2006. január 10éig kellett volna befejeződnie, ám az egyetem vezetősége halogatja ennek végrehajtását” – áll a Salat Levente rektorhelyettes által aláírt dokumentumban. A magyar oktatók szerint a feliratozást célzó, a megszokottól elt érő akciók felelőssége személyesen azoké, akik ezekben részt vesznek, de a halogatások következményeinek felelőssége az egyetem vezetőségéé. „Egyes oktatók egyéni tüntető kezdeményezése, mellyel egy sok éve halogatott problémát akarnak megoldani, nem igazo lhatja az egyetemi határozatok érvényesítésének további elnapolását” – szerepel a dokumentumban, amely felkéri az Akadémiai Tanácsot és a rektori értekezletet: vessenek véget azoknak az értelmezéseknek, miszerint a többnyelvű feliratok problémája és a magy ar tagozat autonómiájának kérdései ellentétesek volnának az egyetem vezetőségének a minőség javítását célzó igyekezetével. vissza Dorin Florea: „ördögi” társulás Erdély.ma [ 20061128 - 08:18:06 ] Forrás: Krónika Az ördög művének nevezte az RMDSZ által kezdeményezett székelyföldi önkormányzati társulást Dorin Florea. Marosvásárhely polgármestere tegnap kijelentette, hogy amennyiben a város magyar többségű önkormányzata megszavazza a gazdasági társuláshoz való csatlako zást, ő egyszerűen nem vesz tudomást a döntésről, és nem hajtja végre. „Ez képmutató duma, hogy a térség önkormányzatai akkor jutnak könynyebben uniós pénzalapokhoz, ha csatlakoznak az úgynevezett székelyföldi társuláshoz – jelentette ki ingerülten Maros vásárhely elöljárója. – Legyen világos: egyetlen társulás vagy megállapodás sem csillapítja az egyszerű ember éhségét.” Florea szerint a Székelyföld újjáélesztése olyan, mintha valaki Sarmizegetusán és környékén kikiáltaná az újraalakult Daciát. Vásárhel y polgármestere a Demokrata Párt megyei elnökeként körlevelet szándékozik írni a régió összes elöljárójának. Ebben megnyugtatná a vidéki polgármestereket, és elmagyarázná, hogy miként lehet társulási szerződés aláírása nélkül is uniós támogatáshoz jutni. Az alpolgármestereket senki sem kérdezte A polgármesteri hivatal által rendezett hétvégi integrációs fórummal kapcsolatosan Marosvásárhely két alpolgármestere elmondta, hogy Dorin Florea őket nem vonta be a szervezésbe. Mind Csegzi Sándor, mind Bárczi Gy őző egy nappal a konferencia előtt kapott meghívót a rendezvényre. A szervezéssel kapcsolatosan az önkormányzati képviselők véleményét sem kérte ki a város polgármestere. „Amikor megláttam a felszólalók