Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-05
5 abban a közleményben, amelyet a magyar néppárti EPdelegáció juttatott el az MTI brüsszeli ir o dájához (MTI) Az Európa Tanács vezetői szerint parlamenti demokráciák ban a vitákat a parlamentben kell eldönteni − Az Európa Tanács (ET) vezető politikusai és Göncz Kinga külügym iniszter a magyarországi helyzet kapcsán egyetértettek abban, hogy parlamenti demokr á- ciákban a parlament az a hely, ahol a viták lefolytatandóak, nem pedig a parlamenten kívüli helyszínek. Ezt Göncz Kinga közölte szerda délután Strasbourgban magyar ú jságírókkal, beszámolva azokról a megbeszélésekről, amelyeket az emberi jogokkal és a d e mokratikus intézményrendszer helyes működésével foglalkozó nemze tközi szervezet két vezetőjével, René van der Lindennel, az ET parlamenti közgyűlésének elnökével és Terry Davis ETfőtitkárral folytatott (MTI) Már Európa is Magyarországról beszél - A konzervatívok támadják, a liberálisok és a szocdemek védik Gyurcsányt − A vasárnapi, magyarországi helyhatósági választások eredménye azt mutatja: a magyar polgárok elveszítették a miniszterelnökbe és a ko rmánykoalícióba vetett bizalmukat (Nsz 8.o.) Mégis időben bővülhet Schengen? − Mentőövet kaphatnak az új tagállamok a jövő őszi schengeni csatlakozáshoz. Az erről szóló javaslatról ma dönthetnek az EUbelügyminiszterek (Nsz 8.o.) Adam Michnik: ez most rossz pillanata a visegrádi térség ország ainak - "Jó évtizedünk volt..." − „Nem normálisan mennek a dolgok a visegrádi országokban, ilyenkor pedig az értelmiségnek szerepet kell vállalnia, és szembe kell szállnia a populizmussal” – állítja Adam Michnik, az egykori legendás lengyel ellenzéki, a G azeta Wyborcza főszerkes ztője. Új könyvvel jelentkezett, s arra a kérdésre, hogy mit mondana Gyurcsány Feren cnek és Orbán Viktornak még most, október 6. előtt, annyit felel: olvassák el a kötetet (MH 7.o.) Európai Panaszbizottság - Veszélyes vizekre eveznek azok a magyar képviselők, akik hazai politikai érdekekből félrevezetik saját európai frakciójuk vezetőit − „… nem újdo nság, hogy az ellenzéki pártok az Európai Parlamentből üzengetnek haza kormányuknak. A brit euroszkeptikusok előszeretettel szidalmazzák Brüsszelből (és Strasbourgból) a brit kormányt azért, mert "engedi, hogy Brüsszelből irányítsák az országot". Az uniót közve tlenül érintő ügyekben más tagállamok ellenzéki képviselői is gyakran följelentik korm á- nyukat az EUnál . A mostani görög kormány például azzal állt elő, hogy elődje csak az államháztartási adatok meghamisításával tudta teljesíteni az euró bevezetéséhez szüks é- ges feltételeket” • − Rockenbauer Nóra cikke (MH 15.o.) Uniós figyelm eztetés Verespatakügyben – „Az Európai Bizottság a román hatós á gokkal fol y tatott kommunikációja során folyamatosan hangsúlyozta, hogy a verespataki aranybányaprojekt során az összes vonatkozó uniós jogszabályt megfelelőképpen figy elembe kell venni” - em elte ki Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos abban a hiv atalos v á laszban, amelyet Hegyi Gyula (MSZP) európai parlamenti képviselő kérdéseire adott. (ÚMSz) Schengentagság: 2007 - Egy portugál előterjesztés mentheti meg a vesz ni látszó esélyt - Mégis csatlakozhat Magyarország az eredetileg kitűzött 2007. október végi id ő pontban