Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-31
13 A referendumot bojkottáló pártok elvitatják az eredmények hitelességét, a megfigyelők súlyos szabálytalanságokról tájékoztattak. Csedomir Jovanovics, a Liberális Demokrata Párt elnöke szerint a részvételi arány sem érte el az 50 százalékot, tehát nem is szavazhatott az egész választótestület több mint fele az alaptörvényre. Szerinte a csalás az utolsó két órában történt. Bojan Kosztres vajdasági parlament i elnök, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga alelnöke szerint „furcsa volt a szavazás vége”. vissza Elnök nélkül a székely tanács Magyar Nemzet • 2006. október 31. (8. old al) Rostás Szabolcs Elmarad a hét végére tervezett székely nemzetgyűlés, sőt a területi autonómia ügyében tervezett népszavazás idei megrendezése is kétségessé vált Csapó I. Józsefnek, a Szék ely Nemzeti Tanács elnökének a lemondása nyomán. A szervezet értetlenül áll vezetőjének gesztusa előtt. Döbbenet és bizonytalanság uralkodik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háza táján Csapó I. József elnök hét végi lemondása miatt. A Székelyföld területi a utonómiájának kivívását zászlajára tűző szervezet vezetője a napokban szűkszavú levélben hozta az SZNT állandó bizottsága tagjainak tudomására, hogy azonnali hatállyal lemond a nemzeti tanács elnöki tisztségéről. Csapó nem indokolta döntése hátterét. Az SZ NT állandó bizottsága tudomásul vette a lemondást, ugyanakkor felkérte az elnököt: egy tisztújító küldöttgyűlésig lássa el az ügyvivői teendőket. Lapunk úgy tudja, a szervezet vezetői napok óta sikertelenül próbálják felvenni a kapcsolatot Csapóval, aki te gnap – ugyancsak emailben – jelezte, a napokban választ ad arra, vállaljae az ügyvivői feladatokat. Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke tegnap a Magyar Nemzetnek elmondta: kollégáihoz hasonlóan nem tud magyarázattal szolgálni a távozás okáról. Csapó különben tavaly – előrehaladott életkorára hivatkozva – egyszer már lemondott elnöki posztjáról, ám az SZNT elnökségének akkor sikerült meggyőznie a 68 éves politikust döntése visszavonásáról. Az elnök távozása miatt egyébként elmarad a szervezet ált al november 4re tervezett székely nemzetgyűlés. Eredetileg ekkor kívántak dönteni a székely székek képviselői a régió területi autonómiája tárgyában kiírandó népszavazás időpontjáról. Lapunk úgy tudja, Csapó és a székely székek vezetői között éppen a refe rendum megszervezése miatt támadt nézetkülönbség, utóbbiak szerint ugyanis az RMDSZ támogatása nélkül a népszavazás kudarcra ítéltetett. A Csapó és Markó Béla szövetségi elnök által egy héttel ezelőtt folytatott megbeszélésen kiderült, az RMDSZ önkormányza ti képviselői, polgármesterei nem lesznek partnerek az autonómiareferendum megszervezésében. vissza Távol maradt szlovák politikusok Magyar Nemzet • 2006. október 31. (9. oldal) Neszmé ri Sándor Vasárnap tapsviharral fogadta Kassán Sólyom Lászlót a többezres tömeg, amelyben szlovákok és magyarok békében és kölcsönös tisztelettel emlékeztek meg II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai hamvainak hazahozataláról és újratemetésük centenáriumáról . Hasonlóan nagy tapsot kapott az államfő akkor, amikor kijelentette, „Kassa megmutatta, hogyan lehet és hogyan kell együtt ünnepelni történelmi múltunk közös gyökereit.” Nemcsak a magyarok, hanem a szlovákok is kifogásolták ezzel párhuzamosan, hogy Franti sek Knapík, Kassa főpolgármestere egyetlen szlovák politikust sem üdvözölhetett a keletszlovákiai városban. A centenáriumi ünnepség szervezői ugyanakkor hatvan meghívót küldtek ki, köztük Ivan Gasparovic köztársasági elnöknek, Robert Fico kormányfőnek és Pavol Paska házelnöknek is. A meghívást valamennyien „egyéb elfoglaltság miatt” utasították el, a szervezőket azonban igen kellemetlenül érintette, hogy végül a parlament elnöke sem vett részt az ünnepségen, holott korábban megígérte, s ráadásul az ünnepsé g napján Kassán tartózkodott. A szlovák politikusok magatartására felfigyeltek a szlovák médiumok is, a Sme napilapnak az államfő szóvivője, Marek Trubac azzal magyarázta Gasparovic távolmaradását, hogy „az elnök a napokban igen kimerítő külföldi úton járt , pihennie kell”, de hozzátette, „a két államfő között – ellentétben a kormányelnökökkel – igen intenzívek a kapcsolatok”. vissza Román rakéták Iránnak? Mintegy kilencmillió dollár értékben exportált föld – levegő rakétát Románia 1995ben Iránnak Marius Oprea bukaresti történész szerint. Calin Popescu Tariceanu román kormányfő tanácsadója tegnap közölte: bizonyítékai vannak a Bukarest és Teherán között lebo nyolított tranzakcióról, amellyel Románia áthágta az egy évvel azelőtt a NATOval kötött békepartnerségi megállapodást, és a katonai szövetség által Iránnal szemben foganatosított fegyverembargót. Oprea szerint az exportról Ion Iliescu exállamfőnek mindenk éppen tudnia kellett, ezért feljelentést tesz ellene a katonai ügyészségen. (R. Sz.)