Reggeli Sajtófigyelő, 2006. október - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-10-26
18 Persze lehet erre azt mondani, hogy márpedig beszariság lenne csak ezért igennel szavazni. Ám más, komoly érvek is szólnak az IGEN szavazat mellett. A vajdasági magyaroknak ige nis érdeke, hogy olyan alkotmányt kapjon az ország, amely számos, kisebbséget is érintő kérdésben előrelépést jelent az előző alkotmányhoz képest. Lévén, az alkotmány negatívumairól már írtam (Kesztyű, csíptető, zsibbasztás; Magyar Szó, 2006. október 78.) , álljon itt néhány pozitívum. Az új alkotmány(javaslat) sokkal részletesebben szabályozza az emberi és kisebbségi jogokat. Az ezekre vonatkozó szakaszok teszik ki az alaptörvény szövegének egyharmadát, míg az érvényben levő alkotmány néhány mondattal elin tézi ezt a témakört, a „kisebbség” kifejezés pedig egyetlen egyszer sem fordul elő benne. Az új alkotmányban alkotmányerőre lépnek mindazok a szerzett jogok, amelyeket a megszűnt szövetségi állam kisebbségi törvénye írt elő. Azt talán nem kell bizonyítani, hogy mennyivel többet jelent, ha alkotmányban vannak lefektetve alapvető kisebbségi jogok, nem pedig csak egy törvényben, melyet bármikor megváltoztathat a köztársasági parlament egyszerű többséggel. Így például a kisebbségi önkormányzathoz (nemzeti tanác shoz) való jog, a részarányos foglalkoztatás kötelezettsége, a nemzetiségi arányok megváltoztatásának tilalma, a nyelvhasználat kérdései mindmind helyet kaptak az új alkotmányban. A posztkommunista országok politikusai hajlamosak összekeverni a szezont a fazonnal. Hajlamosak összekeverni a referendumot a többpárti választásokkal és fordítva. A nemrégiben lezajlott magyarországi helyhatósági választásokat az ellenzék a kormány elleni bizalmatlansági szavazásnak (azaz egyfajta referendumnak) igyekezett beá llítani, és miután aratott, követelte a demokratikusan megválasztott kormány lemondását. Szerbiában pedig a referendumon való részvételt, illetve annak bojkottját próbálják egyes politikusok a pártpreferenciák mentén értelmezni. Jó lenne, ha a polgárok nem dőlnének be ennek a mesterséges egybemosásnak, és a referendumon a föltett kérdésre próbálnák megtalálni a jobbik (kevésbé rossz) választ, a választáson pedig az érdeküket feltételezhetően legjobban képviselő pártokra és személyekre szavaznának. Például h a most a referendumon kelletlenül bár, de mégis igennel szavaznak, a referendumot követő parlamenti választáson voksolhatnak arra a pártra, amelyik zászlajára tűzi az új alkotmány azonnali megváltoztatását, jobbítását. (Újabb érv az új alkotmány elfogadása mellett, hogy sokkal könnyebben megváltoztatható, mint az érvényben levő.) A jelen pillanatban az ország fejlődése szempontjából az a legfontosabb, hogy mielőbb, még Kosovo végső státusának eldöntése előtt sor kerüljön a parlamenti választásra, aminek e lőfeltétele, hogy a referendum e hónap végén sikeres legyen. Ha nem lesz sikeres, akkor – Koštunicát ismerve – lehet, hogy csak hónapok múltán kerül rá ismét sor, és akkor sem lesz az alkotmány szövege más – vagy pontosabban: jobb – , csak a radikálisok les znek sokkal erősebbek és befolyásosabbak. Ha Kosovo függetlensége előtt lesz a parlamenti választás, szinte biztosra vehető, hogy annyiraamennyire, de európai orientáltságú pártok alakíthatnak kormányt, és ha döcögve is, de folytatódhatnak a reformok. Ha nem sikerül a referendum, elhalasztódhat a választás is, és lényegesen megnő annak az esélye, hogy a Szerb Radikális Párt kerül majd hatalomra, ami az ország politikai elszigetelését, gazdasági hanyatlását fogja eredményezni. A kisebbségek helyzetébe pedig jobb bele se gondolni. Aki a bojkott vagy a NEM mellett dönt, és közben annak drukkol, hogy mégis csak sikerüljön a referendum, hiszen ez objektíve jobb, az természetesen nem hazaáruló, csak némileg képmutató. Ha valaki a bojkott vagy a NEM mellett dönt , és annak drukkol, hogy ne is sikerüljön a referendum, az nyilván számol ennek fente bb vázolt következményeivel, és ideje annyi, mint a tenger, és nem sietős a dolga, mint a Liberális Demokrata Párt szerint Szerbiának. vissza Mese a tanítóképzőről Symposionline 2006. október 24. Szerző: Hevér Lóránt Egyszer volt, hol nem volt, élt egykoron Kati és Józsi. Ez a két bölcs ember elhatározta, hogy felsőoktatási intézményt alapít. Az elhatározásból nemsokára cselekedet lett, így született meg az első könyv a tanítóképzőről. De ez a könyv bizony nem tetszett a királynak meg a királynénak, ezért az uralkodók visszaadták Katinak meg Józsinak, hogy dolgozzanak rajta még, és azt is mondták, találják ki, ki lesz a többi bölcs, aki a bölcsességre tanítja a nebulókat. Kati meg Józsi ezt is tette. Hónapokon keresztül azon törte a fejét, vajon kit hívjon meg tanító bácsinak meg tanító néninek a főiskolára. És amikor körbenézett, látta, hogy nincs kit. De csak legyintett egyet, és azt mondta, majd lesz valahogy, és ismét átadta a javított kiadást a király rezidenciáján. De ő újra visszadobta, újra és újra…
