Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-22
13 Népszavaösszeállítás Szlovák kritika hazánknak 2006. szeptember 22. (5. oldal) Neszméri Sándor Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke bízik abban, hogy Magyarországon a demokrácia játékszabályai szerint rendeződik a kialakult helyzet. Helyettese, Anna Belousová, a szlovák parlament alelnök ass zonya azonban úgy véli: a magyarországi események veszélyeztetik az egész térség békéjét és biztonságát. A nemzetiek a parlamenti választások óta első alkalommal találkoztak az újságírókkal, és élesen bírálták az Európai Uniót, valamint az Európai Szociali sta Pártot, amiért Szlovákiát bírálják Ján Slota kijelentései miatt, de „az nem zavarja őket, hogy Gyurcsány Ferenc hazudott, hogy hatalmát és kormányzását a választók és mindenki becsapására építette”, ezért felszólítják Brüsszelt, „ne dugja a fejét struc cként a homokba”. Már csak azért sem, mert – Belousová szerint – Magyarországon „az extrémizmus és a sovinizmus hivatalos politikai irányvonallá változik”. A szlovák politikusok egyébként igen visszafogottan reagálnak a budapesti eseményekre. Monika Benová , a Smer EPképviselője megérti, hogy Gyurcsány Ferenc a „szükséges reformok támogatása érdekében keményebb szavakat is használt”, de azért leszögezi, „tudnia kellett volna, hogy szavainak vannak erkölcsi vonatkozásai, és lesznek következményei”. Ján Brock a, a Kereszténydemokrata Mozgalom alelnöke annyit jegyzett meg, hogy „megérti a magyarok felháborodását”. Mint mondta, „a magyarok tavasszal valami egészen másra szavaztak, mint amit alig fél évvel később meg kellett tudniuk”. v issza Markó: Így jár a rövidlátó elit 2006. szeptember 22. (5. oldal) Rostás Szabolcs Egyaránt önvizsgálatot kellene gyakorolniuk az elmúlt napok budapesti eseményei miatt a magyarországi és a romániai politikusoknak, hiszen a jelenlegi helyzet az egész térség számára tanulsággal szolgál – jelentette ki tegnap Bukarestben Markó Béla. A romá niai kormányfőhelyettes szerint a demokrácia valamennyi intézményét lejáratja az a „rövidlátásban szenvedő” politikai elit, amely a választási kampányokat fontosabbnak tartja az ország érdekeinél. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke leszögezte, ne m kíván beleszólni a magyar belpolitikába, ám szerinte a mostani fejlemények nem használnak Magyarország európai tekintélyének. „A romániai magyarságnak érdeke, hogy Magyarország erős és stabil legyen, tekintélyével képes legyen politikai segítséget nyújta ni a határon túli magyar közösségnek, és ha szükséges, képes legyen Európában is fellépni érdekében” – hangsúlyozta Markó, hozzátéve: nem ért egyet az erőszakkal, és a leghatározottabban elutasítja az agresszivitás bármilyen formáját. Egyébként Erdély több városában hirdetett csendes, a Budapesten békésen tüntetőkkel szimpatizáló tüntetést a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) és az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI). A kedd esti székelyudvarhelyi gyertyás megmozdulás után tegnap este Sepsiszentgyörgyön rendeztek felvo nulást, Marosvásárhelyen és Kolozsváron pedig (utóbbi városban a Magyar Köztársaság főkonzulátusa elé) szombatra ígérnek demonstrációt. „Bízunk abban, hogy a magyar nemzet kitart, s meg tudja buktatni nemzetáruló, hazug és tolvaj kormányát. A nemzetárulás és a hazugság nemcsak anyaországi jelenség, hanem a Kárpátmedencei magyar politizálás szomorú ismérve lett” – jelentette ki tegnap Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki szervezetének elnöke. Különben a budapesti események továbbra is vezető helyet foglalnak el a romániai média híradásaiban, amelyek egyértelműen a hazugság elleni fellépésként értelmezik a zavargásokat. Miközben számos elemző nevezi népfelkelésnek, lázadásnak a történteket, akadnak, akik szerint az antidemokratikus szélsőjobboldali áramlatok mege rősödéséhez vezet, ha a politikai elitet hazugnak, korruptnak látják a választók. A napokban számos bukaresti politikus állítólagos Romániaellenes kijelentése miatt bírálta a budapesti tüntetők egy részét. vissza Féltik a d emokráciát − Zbigniew Brzezinski lemondatná Gyurcsány Ferencet 2006. szeptember 22. (5. oldal) Hírösszefoglaló Zbigniew Brzezinski szerint nem fér bele a demokráciába, hogy egy miniszterelnök félrevezeti az országát és az Európai Uniót. Szerinte Gyurcsán y Ferencnek le kell mondania. A neves washingtoni politológus a Magyar