Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-22
11 kormányfőt hívtak meg, ám kérdés, hogy például a norvég királyt szabade kitenni a városban uralkodó állapotoknak. A jele nlegi budapesti események nincsenek hatással arra, hogy ki vezeti az október 23i megemlékezésekre érkező amerikai delegációt, s kik lesznek annak tagjai. Erről még nem döntöttek Washingtonban - közölte lapunkkal Kate Byrnes. A budapesti amerikai nagykövet ség sajtóattaséja arra a tegnapi írásunkra reagált, amely szerint az USA küldöttségét nem idősebb George Bush volt elnök vezeti, s Condoleezza Rice külügyminiszter sem jön. Byrnes elmondta: George W. Bush elnök júniusi budapesti útjának fő célja az 1956 el őtti főhajtás volt. Lapunk információi szerint októberben várhatólag George Pataki, New York állam republikánus kormányzója és Tom Lantos demokrata képviselő jöhet. (Munkatársunktól) Brzezinski helyesnek tartaná a kormányfő lemondását A washingtoni nag ykövetségi rendezvényen Zbigniew Brzezinski az MTI és a Klubrádió tudósítójának azt mondta, helyesnek látná Gyurcsány Ferenc lemondását. A politológus szerint a demokráciában politikai következményekkel jár, ha a miniszterelnök félrevezeti a választókat. A zavargások azonban nem férnek bele a demokráciába, a politikai kérdéseket nem az utcán kell eldönteni. A könyvbemutatón sok, 1956 óta Amerikában élő magyar is részt vett. Többen fel is szólaltak, de a budapesti eseményeket senki sem hozta szóba. Volt, aki Brzezinski véleményét megismerve azt mondta: a tekintélyes szakértő csak a napi sajtóból tájékozódik Magyarországról. Megjegyezték, Lengyelországgal Brzezinski óvatosabb: sosem szólította fel lemondásra a radikálisan nacionalista Kaczynski ikreket. vissza KözépEurópában előétel a magyar zavargás Népszabadság • R. Hahn Veronika • 2006. szeptember 22. A jelenlegi magyarországi helyzet csak "előétel", KözépEurópa más orsz ágaiban is lehet erőszakra számítani, mivel az egyes államok között sok az elintézetlen ügy - írta tegnapi elemzésében a londoni The Times középeurópai tudósítója. Adam LeBor úgy véli, abban a pillanatban, hogy a régió országai csatlakoznak az EUhoz, és elindul a támogatások áramlása, feljogosítva érzik magukat a "helytelen viselkedésre". A csatlakozási folyamat idejére a szőnyeg alá söpört régi ellentétek hirtelen feltámadnak, hiszen eddig senkit sem zártak ki az unióból. Az elemzés ismerteti a szlovákmagyar "szóháborút", a vezető szlovák politikusok magyarellenes kirohanásait. A tudósító szerint a "bizarr koalíció által irányított Szlovákia valóban kellemetlen szomszédnak bizonyul". LeBor attól tart, hasonló konfliktusok Románia csatlakozása után is e lőfordulnak majd. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mára nagyon sok ember szemében azt a "gátlástalan, karrierista és opportunista" politikust és üzletembert jelenti, amilyennek az 1990es évek homályos privatizációs ügyei során szerzett vagyona miatt jell emezték ellenfelei - írta tegnap a Le Monde. Gyurcsány: egy blairista populista csapdában című írásában a tekintélyes párizsi lap úgy ítéli meg: a kormányfő a balatonőszödi hangfelvétel kiszivárogtatása és a tüntetések kezdete óta sokat veszített gőgjéből, de a reformelszántsága változatlan maradt. A vakmerőség, amellyel a nacionalista jobboldali Orbán Viktorral szembeszállt, már nem érdekli a magyarokat, hiszen a hangfelvételből megértették, hogy miniszterelnökük lenézi őket - véli a lap tudósítója. (MTI) vissza Gyurcsány tőkét kovácsolhat az eseményekből − Magyarország rendkívül megosztott politikailag - vélekedik egy cseh lap Továbbra is nagy teret szentelnek a magyarországi eseményeknek a külföldi lapok, igaz, már messze nem foglalkoznak annyit a honi történésekkel, mint az előző napokban. A kommentárok elsősorban arra mutatnak rá, hogy az utcai összecsapásokat a szélsőjobboldal kezdeményezi. Egy cseh megjegyzés szerint Magyarországon már Kádár János idejéből is nagy hagy ománya van a kellemetlen döntések elhalasztásának. A mai Magyarország legfőbb problémája most az, hogy az egymás iránti gyűlöletbe átcsapó, hagyományos magyarországi megosztottság ellenére a szemben álló felek a demokrácia játékszabályai szerint vívják m eg politikai csatáikat - olvasható az Új Magyar Szó csütörtöki kommentárjában. A bukaresti magyar nyelvű napilap