Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-15
14 Közben sem a belügyminiszter, sem a rendőrfőparancsnok nem reagált Malina Hedvig azon f elvetésére, hogy kész hazugságvizsgálat alá vetni magát. Merthogy a Szlovák Rendőrség Kriminológiai és Igazságszolgáltatási Intézete szerint a körülményektől függően 92 – 96 százalékos eredményességgel lehet a berendezéssel dolgozni. vissza Magyarnak lenni jó Magyar Nemzet 2006. szeptember 15. Szerző: György Attila Magyarnak lenni jó. Olyan igazság ez, amelynek tudatában nőttünk fel, s amellyel fogcsikorgatva élünk együtt mostanság nap mint nap. Magyarnak lenni jó. Tudták, és tudják ezt példának okáért Délvidéken is, a délszláv háború poklába hajszolt magyar fiatalok, a megvertek és elűzöttek, a fenyegetettségben otthon maradottak. Magyarnak lenni jó, megmondhatja ezt bármelyik kárpátaljai srác, akit már dobtak ki egy ungvá ri kocsmából, mert nem volt elég ékes az ukránsága. Mi oka lenne másként gondolkodni erről bárkinek is Erdélyben, az ortodox kolostorok, a karhatalom és a jogfosztottság szorításában? Magyarnak lenni most Felvidéken különösen jó. Magyarnak lenni most példá ul Malina Hedvignek valódi élmény. Sebaj, Hedvig: magyarnak lenni még vérző orral, bedagadt szemmel is jó. Magyarnak lenni igazán fenékig tejfelben, örök élvezetben azonban mégiscsak főként Göncz Kingának jó. Göncz Kingának és Magyarország kormányfőjének, választott vezetőinek, kormányzatának és külképviseletének. Merthogy ők nem is tudják igazából, milyen is magyarnak lenni. Hja, így könnyű. Igaz, miniszter asszony? Hogy szlovák suhancok magyar zászlót égetnek, az jogos aggodalommal tölti el a miniszteri h onfikebelt: mérsékletre inti hát saját polgárait. Hogy egy politikai ámokfutó napirenden illeti vérlázító sértésekkel a magyar nemzetet és államot, az bagatell. És ha egy védtelen diáklányt megvernek Nyitrán, mert magyarul merészel beszélni, nos, hát kelle metlen, de majd csak elfelejtjük. Ha nő lennék, most elpirulnék szégyenemben. Ha miniszter asszony, pláne magyar külügyminiszter, akkor különösen. Hogyan is írta Mikszáth rólunk, erdélyiekről, mai „határon kívüliekről”? Azt mondta: „egy tenger fekszik közöttük és miközöttünk.” Hát ez most éppen dagályban van… És Mikszáth ezt már akkor tudta. Pedig akkor még egy ország voltunk. Pedig ő is politizált hajdanán. És ő írta, el ne felejtsük, a Tót atyafiakat. Azok az atyafiak persze nem ezek az atyafiak. Nem azok, akik aljas módon megvernek egy t örékeny, szép szőke lányt, aztán ráfogják, hogy önmagát verte meg. Még egyszer sebaj, Hedvig, kedves: aggodalomra azért semmi ok. Magyarnak lenni még mindig jó a Felvidéken is, a Te és sorstársaid álmát sokan vigyázzák: lidércek, vámpírok, vasorrú bábák, s még a drága jó Robert Fico bácsi is. És ha már tollunkra vettük a nevét, azt azért még elmondhatjuk az érdemes emberről – és a szlovák kormányról – , hogy valamelyes igazuk mégiscsak van ebben az egész undorító színjátékban. Csupán a szereplőket cserélték fel. Nem Te verted meg magad, Hedvig, nem Te féltél a vizsgától. A mostani, állítólag felelős magyar kormány az, amely elbukta a nemzeti vizsgát, amely önmagát pofozta fel. Azért, újra mondom: magyarnak lenni jó, mert magyarok mégiscsak mi vagyunk. Nem azo k, ott, a bársonyszékekben, akik mazochizmusukban odáig süllyedtek, hogy ha valamely utódállam melegebb éghajlatra küldi őket, alig várják, hogy indulhassanak. Ilyen körülmények között, mármár szinte derűs a magyar közszolgálati tévében nézni a klipet, ah ol egy haddneminősítsük csepűrágó azt szajkózza joviálisan terpeszkedve a pozsonyi vár előtt: a szlovák gyerek éppen olyan, mint a magyar gyerek, a szlovák gyerek éppúgy nevet, mint a magyar társa, és a többi, és a többi. Ez ugyan kétségbevonhatatlan tény – de az is, hogy ha még volna bennük maradék gerinc, akkor azt is mondhatnák, a szlovák suhancok orra éppúgy tud vérezni, mint a nyitrai diáklányé. De hát ezt nem mondják. Mondom hát én: erdélyi, délvidéki, kárpátaljai barátom, magyar fiatalok nevében. És persze, a maradék Magyarország, a jobbik Magyarország nevében is. Mert magyarnak lenni mégiscsak jó, és egyenes gerinccel jó. Kedves Hedvig, hát fel a fejjel. Most nehéz Neked, helyettünk is nehéz, mert egyedül vagy, és egyedül vívod meg ezt a harcot. De m egnyered, és ha valaha lesz olyan történelem, amely a tények szemüvegén át nézi a dolgokat, úgy Te, és újvidéki, szabadkai, ungvári és marosvásárhelyi társaid lesznek azok, akik magyarként szerepelnek majd a lapokon.