Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-14
8 A szlovák belügyminiszter és a rendőrfőkapitány cáfolta a nyitrai magyar egyetemista és ügyvédje állításait Pozsony, 2006. szeptember 13., szerda (MTI) - Robert Kalinák szlovák belü gyminiszter és Ján Packa tábornok, országos rendőrfőkapitány szerdán rendkívüli sajtótájékoztatón cáfolták mindazt, amit a Nyitrán megvert magyar egyetemista és ügyvédje néhány órával korábban, Dunaszerdahelyen közölt újságírókkal. Kalinák szerint a re ndőrség nem azt vizsgálta, hogy Malina Hedvignek milyen indítékai lehettek a vele állítólag megtörténtek előadására, hanem azt, hogy az általa előadottak megtörténteke. "Az általa elmondottak nem történtek meg" - jelentette ki határozottan a rendőrség meg állapításaira hivatkozó belügyminiszter. A rendőrfőkapitány úgy fogalmazott, hogy Malina Hedvig és Gál Gábor ügyvéd magatartását "a rendőrségi munka lebecsülésének tekintjük". A sértett és ügyvédje mintegy félszáz újságíró előtt adta elő a Nyitrán tanuló magyar egyetemista megveretésének történetét. Az ügy mögött a lejáratás szándékát gyanító Gál Gábor ismertette fenntartásait és a nyomozást érintő kifogásait, amiért az eljárás ellen panaszt kíván tenni. vissza "Két igazság" van a nyitrai magyar egyetemista lány megveretésének ügyében? - ÖSSZEFOGLALÓ Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony/Dunaszerdahely, 2006, szeptember 13., szerda (MTI) - Az eddiginél is zavarosabb kép alakult ki a szlovákiai Nyi trán megvert magyar egyetemista esetével kapcsolatos fejlemények miatt: a sértett és az ügyvédje céltudatos magyarverésként értelmezik a történteket és panaszt emelnek az ismeretlen tettesek elleni eljárás megszüntetése, valamint a rend őrségi bánásmód miatt, a belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitány pedig határozottan állítják: Gál Gábor ügyvéd és az állítólagos sértett nem mondanak igazat, mert a rendőrség megállapításai szerint a Malina Hedvig "által elmondottak nem történtek m eg." Malina Hedvig azt állítja: igazat mondott, miután Nyitrán két kopaszra nyírt férfi azért verte meg, mert magyarul beszélt. Állításai mellett a továbbiakban is kitart, mert azok igazak, mint ahogy az is, hogy a kihallgatásán hat rendőr ordítozott v ele, akik arra akarták rábírni, hogy mindent vonjon vissza. Gál Gábor, egy galántai ügyvédi iroda tulajdonosa, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) parlamenti képviselője Malina Hedvig sértettel szerdán Dunaszerdahelyen sajtótájékoztatón ismertette állásp ontjukat a média képviselőivel. Következetesen kitartva az ellene elkövetett atrocitás ténye és magyarellenes indítéka mellett, a sértett előbb szlovákul, majd magyarul adta elő az ellene elkövetett támadás mindazon részleteit, amelyekre emlékszik. Az MTI kérdéseire válaszolva hangsúlyozta: igazat mond, és csak arról hajlandó beszélni, amire határozottan emlékszik, amiben ma már teljességgel bizonyos, mert természetéből eredően igazmondónak tartja magát. Meggyőződése, hogy csakis igazmondással érheti el cél ját: a megnyugtató igazságszolgáltatást. Gál Gábor ismertette az indítékait, amelyek miatt panaszt tesz az eljárás jogszerűtlensége, szabálytalanságai, a nyomozás ésszerűtlen megállapításai, nemkülönben az írásszakértő és a törvényszéki orvosszakértő megállapításai, a lányt kihallgató rendőrök módszerei miatt. Visszautasította a bírálatokat, miszerint képviselőként nem igazán etikus módon cselekszik, amikor ügyvédi gyakorlatot vállal. Helytelenítette, hogy két héttel a bűncselekmény után az ügyet lezár ták és meg nem történtnek minősítették, miközben a rendőrség nem volt kíváncsi arra, ki és miért verte meg a lányt, kik a tettesek, és hol lehetnek. Ezt követően a pozsonyi sajtótájékoztatón Robert Kalinák belügyminiszter és az országos rendőrfőkapitán y, Ján Packa tábornok nyomozati megállapításokra hivatkozva cáfolták a Dunaszerdehelyen elhangzottakat. A korábban több cikluson át szintén parlamenti képviselőként aktív, ezt megelőzően pedig szintén ügyvédi gyakorlatot folytató Kalinák érthetetlennek nev ezte Gál Gábor magatartását. Utalt arra, hogy Gál a saját politikai státusát összeegyeztethetőnek tartja az eset jogi képviseletével. "Végérvényesen felfedték az arcukat: politikai ügyet akarnak kreálni. A bizonyítékokat egyikük se forgatta ki" - mond ta a belügyminiszter, hozzátéve: "Mi a bizonyítékokhoz és nem az érzelmekhez tartjuk magukat." Kalinák szerint "hihetetlen és érthetetlen, hogy besároztak minket." Mint mondta, arra számított: a szlovákiai magyar politikusok majd rendre üdvözlik, hogy nem történt nemzetiségellenes indíttatású bűncselekmény, ám most már nyilvánvalóan látszik, hogy ez valakinek nem tetszik. A rendőrfőkapitány "a rendőrség munkájának lebecsüléseként" értelmezi Malina Hedvig és ügyvédje magatartását. Megerősítette: "A bünte tőeljárást azért szüntettük meg, mert hitelt érdemlően bebizonyosodott, hogy ez a bűncselekmény nem történt meg." Szlovákiai elemzők már a reggeli lapok megjelenése után észrevételezték: úgy tűnik, az ügy megítélése a nemzetiségi hovatartozás mentén k ezdi megosztani a szlovákiai társadalmat. A nap fejleményei erre nem cáfoltak