Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-14
5 Ünnepelt zárójelentés - Bocsánatkérésre szólított a nacionalista pártvezér - Vladimír Palko volt belügyminiszter szerint „meg kell várni a vizsgálatok végső eredményét” . A kereszténydemokrata politikus szerint „amennyiben beigazolódik, hogy az eset nem történt meg, valamennyien örülhetünk neki” . (MN 8.o. ) Bosszúhadjárat Szlovákiában - A magyarveréseknél nagyobb csapásokat is hozhat a Ficokabinet – „Egyelőre nehéz megjósolni, hogy miként reagál a történésekre a felvidéki magyarság. Ha egyértelműen érezné az anyaország erős, m agabiztos kiállását a kisebbségben élő közösség érdekei mellett, akkor a jelenlegi szlovákiai politikai állapot feltehetőleg az MKP megerősödését eredményezhetné, hiszen a védelem zálogát látnák a Budapest által megtámogatott pártban.” (MN 7.o.) Egész Pozsonyból kitiltották a hatvannégy vármegyéseket - A Pozsonyóvárosi polgármester után a főpolgármester, Andrej Durkovsky is betiltotta a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tüntetését Pozsony egész területén. (MNO) Csorbulnak a nyelvi jogaink - Interjú Bauer Edit, MKPs parlamenti képviselővel (Felvidék.ma) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR Belgiumi magyarok tüntettek Brüsszelben a romániai magyarság érdekében − A Romániáról k észülő európai bizottsági országjelentés (szeptember 26.) elé időzített békés felvonulás során ismertették azt a petíciót, amelyet a belgiumi magyar szervezetek a bizottság illetékeseihez, valamint az EUtagországok kormányait képviselő tanácshoz és az Eur ópai Parlament vezetőihez juttattak el (MTI) Az alapvető emberi jogi ügynökséggel kapcsolatos magyar jelentéseket fogadott el az Európai Parlament szakbizottsága − Megszavazta az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazs ágügyi bizottsága szerdán Brüsszelben Gál Kinga (FideszMPSZ) jelentését az Európai Unió alapjogi ügynökségének felállításáról. Kósáné Kovács Magda (MSZP) e témáról ugyancsak most tárgyalt jelentése a jogi feltételek megteremtésére összpontosít. A pozitív kimenetelű voksolást sajtótájékoztatón kommentálva Gál Kinga emlékeztetett arra, hogy a bécsi székhelyű alapvető jogok ügynökségének az eredeti tervek szerint jövő januárban el kellene kezdenie tevékenységét (MTI) Ausztria szomsz édjának nevezte Szerbiát az osztrák külügyminiszter − A NyugatBalkán bevonása nélkül nincs európai újraegyesítés az osztrák külügyminiszter szerint. Ursula Plassnik a bécsi Politikai Akadémián szerdán tartott pódiumbeszélgetésen kijelentette, hogy ugyan nem határos egymással Ausztria és Szerbia, ám Bécs szomszédként tekint erre az országra, amellyel szoros történelmi, gazdasági és állampolgárok közötti kapcsolatok fűzik össze. Plassnik emlékeztetett arra, hogy hazája az EUban azok közé tartozik, amelyek a leghatározottabban támogatják Szerbia köz eledését az integrációs szervezethez. Plassnik szerint a NyugatBalkán (azaz a volt jugoszláv tagköztársaságok mínusz Szlovénia plusz Albánia) bevonása nélkül elképzelhetetlen Európa újraegyesítése, és ez a térség minden országára vonatkozik (MTI)