Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-09
13 Miközben 2005ben az egy személyre számított GDP 3660 euró volt (4,1 százalékos növekedéssel az előző évhez viszonyítva), a központi régióban (ahova a három megye is tartozik) ez az érték 3935 euró volt, de ez valószínűleg Brassó és Szeben megyék virágzó gazdaságának tudható be, mintsem a székelyföldi eredményeknek. A bejegyzett cégek számát tekintve a térség a középmezőnyhöz tartozik (a vállal kozások negyede Bukarestben székel), a külföldi befektetők arányát vizsgálva a negyvenhárom fős mezőnyben Maros megye áll a legjobb – tizedik – helyen 1924 vállalkozással, míg Hargita a huszonkettedik, Kovászna pedig 579 vállalkozással a huszonhatodik hely en áll. A jegyzett tőke nagyságát vizsgálva sem jobb a helyzet: Maros a tizenharmadik a listán, Hargita a huszonkettedik helyen áll, Kovászna pedig a harmincadik. Tíz és fél milliárd eurónyi külföldi befektetés érkezett az országba 1991 óta, ebből alig 201 millió jutott a székely megyékbe. Az egy főre eső export és import értéke egyaránt elmaradt az országos átlagtól, a három megye összesített eredménye ugyanis az országos export alig három és fél százalékát adta az idei első fél évben. Az adatokat elemezve az RMDSZ által delegált kereskedelmi miniszter, Winkler Gyula a Transindexnek elmondta: a székely megyék hátrányos és rossz gazdasági helyzetének történelmi okai vannak, de a hátrány behozható megfelelő nyitással, a külföldi tőke becsábításával. Feltétlen ül szükséges a gazdasági stratégia, melyet ő „glokalizációnak” nevezett, és ez a globális gazdasági életben a lokális gazdasági értékek felhasználását jelenti. Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk egy autonóm régiót felfuttatni, nem elég, hogy az adók helyben ma radása és az elnyomó központi intézkedések miatt siránkozzunk – vélte a miniszter. Az autonóm közösségnek elsősorban jól felkészült szakértőkre, felelős önkormányzatra van szüksége, hogy élhessen a kibővült jogkörökkel. A politikus szerint semmi köze a val ósághoz annak az elképzelésnek, amely kis nemzetállamot akar egy nagyobb nemzetállamon belül létrehozni. A gazdasági felemelkedés záloga a kapcsolatrendszer, a helyi adottságok európai értékesítése. Winkler Gyula a területi autonómiával kapcsolatos gazdasá gi elképzeléseket szegénynek és fantáziátlannak tartja, szerinte nem a központosítás a gazdasági lemaradás legfőbb oka, így megszüntetése sem hoz gazdasági fellendülést. A területi autonómia keretet biztosíthat a gazdasági felemelkedésnek, de a globális ga zdasági versenyben szerinte csak úgy lehet eredményt elérni, ha elkészül a teljes, reális helyzetfelmérés, utána kialakítják az új stratégiát, és ezzel párhuzamosan korszerű gazdasági alapoka helyezik az autonómiatörekvéseket. A statisztikai adatokkal szem ben érvelők szerint a számok nem tartalmazzák a külföldön – elsősorban Magyarországon – dolgozók által hazaküldött jövedelmeket, és azt is fontosnak tartják megjegyezni, hogy a térségben jobbára elmaradtak vagy elkéstek az infrastrukturális beruházások, me rt Bukarestnek nem állt érdekében fejleszteni a magyarlakta részeket. Gond van az ország régiósításával is, hiszen annak idején Bukarest a történelmigazdasági hagyományokat figyelmen kívül hagyva húzta meg a határokat, így a tömbmagyarságot alkotó három m egye Szeben, Brassó és Fehér megyékkel közösen a központi fejlesztési régióba került, holott területük és lélekszámuk alapján indokolt lett volna számukra egy önálló régió. Ennek kialakítására legkorábban az ország uniós csatlakozása után kerülhet sor, add ig ugyanis nem lehet módosítani a jelenlegi régióhatárokon. Azt azonban már sokan mondják, köztük Borbély László román középítkezési és területrendezési miniszter is, hogy a mostani régiók nem működőképesek, nem eléggé rugalmasak. Az autonómia ügyéről megk érdeztük Kolumbán Gábor adjunktust, aki az Erdélyi Magyar Tudományegyetem gazdaság- és humán tudományok karának üzleti tanszékén ad elő a regionális fejlesztésről. A kutató úgy véli, mivel Romániában nincsenek megbízható regionális statisztikák, a rendelke zésre álló adatokból bármi – és annak az ellenkezője is – bebizonyítható. Az autonómia ügye politikai kérdés, nem lehet rá gazdasági válaszokat adni. Az persze igaz, hogy a nyugateurópai autonóm régiók az önrendelkezés kivívása előtt erős gazdasági potenc iállal rendelkeztek – ami nem mondható el jelenleg a Székelyföldről – , ugyanakkor Románia átmeneti, centralizált társadalom, ahol nem volt évtizedekre visszamenően helyi kézben az erőforrások többsége. Székelyföld különben sok természeti kinccsel rendelkez ik, így van mire alapozni. Szász Jenő, Székelyudvarhely polgármestere egy Churchilltől származó kijelentéssel válaszolt: az angol politikus állítólag csak abban a statisztikában hitt, amelyet ő maga hamisított. A Magyar Polgári Szövetség elnöke hangsúlyozt a: a romániai statisztikai rendszer torz, mivel a nagy jövedelmű vállalatok (és ilyenekből Hargita megyében is többtucatnyi van) Bukarestben adóznak, így eredményeik a fővárosi számsorokat növelik. Hasonló a helyzet a különböző cégek fiókjaival is, melyek eredményeit szintén a központban jegyzik, ezért nem szabad kiindulni ezekből az adatokból. A polgármester konkrét példát is mondott: miközben a város tavalyi költségvetése 338 milliárd lej volt (ebből fizették a városüzemeltetés mellett a húsz oktatási int ézmény összes alkalmazottját, tartották fenn a művelődési intézményeket és fejlesztették a kórházat), egy négyszáz főt foglalkoztató udvarhelyi cég különböző jogcímeken egy év alatt 360 milliárd lejt fizetett be a központi költségvetésbe. A székely anyavár osban összesen 23 ezer munkavállaló van, a cégek mind fizetnek adót, ugyanakkor a városban nyereséggel működő tizenegy kereskedelmi bank és tucatnyi biztosító eredménye sem a helyi statisztikában jelentkezik. A
