Reggeli Sajtófigyelő, 2006. szeptember - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-09-07
24 kérdéseket, s ami a legfontosabb, nem t ör hatalomra. Más szóval nem ellenzék kell Markóéknak, hanem látszatellenzék. Megjegyzendő, hogy vannak más hangok is. Nagy Zsolt, aki a MISZSZalapítók (Reform Tömörülésesek) generációjának tagja, de kezdettől a Markóklikk kegyeit kereste (nem hiába, hi sz a miniszterségig vitte), a minap azt nyilatkozta, hogy az SZKTt fel kellene számolni, s az RMDSZnek pártszerűen kellene működni. Ehhez az állásponthoz autonomista oldalról kétféleképpen lehet hozzáállni. Azok, akik már leírták az RMDSZt, és magyar j övőt csak annak szétesése után tudnak elképzelni, örülhetnek, hogy valaki végre őszintén megmondja az igazat, s egyértelműsíti azt, amit az RMDSZ belső ellenzéke még „integrált” korában elmondott, s amit most az MPSZ, illetve az EMNT szellemi holdvarához t artozók hangoztatnak, élükön Tőkés Lászlóval. Azok viszont, akik irreálisnak látják az RMDSZ megbuktatását, és adottságként kezelik az RMDSZ meghatározó szerepét az erdélyi politikai palettán, aligha örvendeznek. Annál is inkább, hogy Nagy Zsolték előbbu tóbb átveszik az RMDSZ vezetését, s ugyanazt a politikát fogják folytatni, esetleg a demokratikus látszat megtartása nélkül, pártszínekben. Márpedig amíg az erdélyi magyarság csak egy, magát magyarnak mondó szervezetet lát a szavazólapokon, addig jó esélly el odaüti a pecsétet az RMDSZ tulipánja mellé. (Miként tette a Magyar Népi Szövetség 1945ös árulása után is, amíg szavazni engedték egyáltalán. Az RMDSZnek a történelem egyszerűen nem biztosított akkora nemzetárulási lehetőséget, mint a ma Markó által a börtönévek felemlegetésével védelmezett Kurkóéknak, akik nem kevesebbről nyilváníthattak véleményt a párizsi békekonferencia előtt, mint Erdély hovatartozásáról. Akkor egy azóta legendává nőtt katolikus püspök, Márton Áron mutatott rá a Román Kommunista Pá rt magyar fiókszervezetének árulására, ma egy református püspök, Tőkés László hívja fel ismételten a figyelmet az RMDSZ kisebb dimenziójú, de nem kevésbé kártékony árulásaira.) Tusnádfürdőn végignézhettük, miként tér ki Markó Béla minden kényelmetlen kérd és elől. Megtudhattuk, hogy bizony nem bánták, hogy az MPSZ nem indulhatott a választásokon (Markó kerek perec tagadta, hogy az MPSZ rajthoz állásának megakadályozásában szerepe lett volna az RMDSZnek – az egyébként udvarias közönség ekkor szabályszerűen lehurrogta, kinevette), hogy az RMDSZ követett el hibákat, hogy az RMDSZből távozók vélhetően azért távoztak, mert nem termett babér nekik szervezeten belül, hogy a kisebbségi szervezetek választási indulásáról szóló, kifejezetten az RMDSZ bebetonozására született választási szabályozás nem is antidemokratikus. Semmit sem tudtunk meg viszont arról, hogy miként egyezteti össze Markó Béla 2004ben fogant autonomista retorikáját az autonómiaprogram közel évtizedes elszabotálásával, a csak szemfényvesztésre al kalmas kisebbségi törvénnyel, a román EUintegrációs törekvésekből fakadó magyar helyzeti előny feladásával. Orbán Viktor szólószáma A zárónap délelőttjének nagy attrakciója ezúttal is Orbán Viktor és Németh Zsolt beszélgetése volt. A tavalyit megelőző k orábbi években a „főnapon” Orbán Viktor az erdélyi politika prominenseivel (Markó Béla, illetve Tőkés László, Toró T. Tibor, Szilágyi Zsolt, Szász Jenő), valamint egy vagy két román politikussal ült egy asztalhoz eszmét futtatni. Tavaly első ízben Németh Z solt moderátorral kettesben ültek a színpadra. Vélhető, hogy Markó Bélát nem kívánta már maga mellé Orbán, s ha egy erdélyi autonomistát kérnek fel társelőadónak, akkor az a Fidesz egyensúlypolitikájával lett volna összeegyeztethetetlen. A Fidesz elnöke r etorikai szempontból ezúttal is remekelt. Frappáns, jól megfogalmazott, s többnyire meggyőző válaszokat adott a mégoly kemény kérdésekre is. Néhol sajnos csúsztatott is. Hallgatói kérdésre válaszolva újra előadta az „egy a zászló, egy a tábor” ideológiáját , párhuzamot vonva a baloldali Munkáspárt fokozatos felmorzsolódása és a Jobbik – MIÉP eddigi és várható választási szereplése között, azt „igazolva”, hogy szükségtelen jobbra nyitni. Talán nem véletlen, hogy eme eszmefuttatását egyszer sem szakította félbe a taps, mintha ott lógott volna a levegőben, hogy bizony az elnök úr mellébeszél. Nem állítom, hogy a Fidesz nyíltan fel kellene vállalja a Jobbik – MIÉP szövetséget. Abban a szellemi környezetben, ahol a Bácsfi Diánaféle pojácák képesek voltak a lakosság felét megijeszteni (lásd a Demokrata akkori felmérését), a szélsőségesség vádja még működő bélyeg. Hatékonysága csökkent ugyan, de még nem veszélytelen. Viszont a Munkáspárttal való párhuzam egyrészt sértő és igazságtalan, másrészt hamis. Mert a
