Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-25
12 Nem jött be a cseh kormányfőjelölt számítása. Mirek Topolánek korábban úgy döntött, hogy már nem folytat tárgyalásokat a kisebb pártokkal, kisebbségi kormányának létrehozásáról kizárólag a másik nagy párttal, a választásokon vesztes Cseh Szociáldemokrata Párttal akar egyezkedni. Igaz ugyan, hogy a tegnap délután kiszivárgott értesülésekből még az derült ki, hogy a kijelölt polgári demokrata és a távozó szociáldemokrata kormányfő megbeszélésén sikerült előrelépni a két és fél hónapja húzódó kormányalakítási egyeztetések terén, később azonban Jirí Paroubek mégis azt jelentette be, hogy pártja megszakította az új kormány felállításáról szóló tárgyalásait a polgári demokratákkal. Paroubeknak sikerült bűnbakot is találnia az eddigi tárgyalások eredménytelenségére: "Az alapvető ok az, hogy a Polgári Demokratik us Párt a számunkra kulcsfontosságú adó- és szociális törvények terén nem volt hajlandó kompromisszumra, illetve olyan jelölteket akart a miniszteri tisztségekbe, akik a szociáldemokratáknak elfogadhatatlanok" – hárította el a felelősséget Paroubek. Topo lánek valóban jelezte korábban, hogy a két nagy párt közötti megállapodást nem akarják mindenáron megkötni. Most azonban úgy tűnik, hogy már nem is lesz alkalma. Paroubek ugyanis tegnap felajánlotta a kereszténydemokraták vezetőjének, Miroslav Kalouseknek, hogy kezdjenek tárgyalásokat egy új koalíció megkötéséről. Kalousek pedig rövidesen felhatalmazást kapott pártjától az egyezkedésre. A két párt eddig is együtt kormányzott, de a kereszténydemokraták már a választások előtt jelezték, hogy legközelebb ink ább a középjobb pártokkal lépnének koalícióra. Paroubek nem zárta ki, hogy rövidesen a zöldeknek is hasonló ajánlatot tesz. Martin Mursík, a zöldek elnöke kijelentette, hogy egy polgáridemokratakereszténydemokratazöld koalíciót a felek immár halottnak t ekintenek, hozzátette azonban, hogy pártja nem támogatna egy szociáldemokrata kisebbségi kormányt sem. A három pártnak együtt is csak 93 képviselője lenne a kétszáz fős képviselőházban. A tizenkét mandátummal rendelkező kommunisták elvileg nem zárták ki egy ilyen koalíció külső támogatását, de a zöldek és a keresztények eddig határozottan elzárkóztak a komm unistákkal való mindenféle együttműködéstől. vissza Egyesülő nemzet − Egyek vagyunk jóban és rosszban! Mostanában inkább a rosszban Tenyeremben érzem még most is kisebbik fiam izzadt kezének minden rándulását, és fel tu dom idézni nagyobbik fiam leesett állát, midőn, jó néhány évvel ezelőtt, megadatott nekünk, hogy végigizzadjuk a mostaniakhoz képest még vidékies pompájú budapesti tűzijátékot. Gazdag rokonaink nem jöttek ki velünk művi csillaghullást látni, mert már akkor tele volt a hócipőjük a belpolitikai hajcihővel. Nem tudom, hogy éppen a Jobb vagy a Bal volte hatalmon. Anyaországi "véreink" szaftosan szidták mindkét tábort, és már akkor fölösleges úri flancnak tartották az ünnepi lövöldözést. Azután még egy ízben adatott meg, hogy ott legyünk párommal Szent István ünnepének estéjén valahol a Lánchíd és Margit híd között. Körülöttünk leginkább székelyül lelkesedett a nép, csíki, erdővidéki tájszólásban ért el hozzám a magyar szó. Mostanra talán már a székelyek is le szoktak a nagy ámulatról. Mióta a nemzet nagyobbik része ama december 5én hátat fordított nekik, vélhetően kevesebben rándulnak át népnemzeti összeborulást produkálni. Mintha az idei "ünnepi tragédia" áldozatainak hovatartozása is arról adna hírt, hogy inkább a szórványban élőknek lelki szükségletük, hogy a magyarsághoz való tartozást megerősítsék az élmény által. A Dunába süllyedt csónakból vízbe fulladt házaspár nem szórványfaluban élt. Szegediék lakhelye, a Kolozs megyei Szék még színmagyar sziget, de körülöttük már igencsak gyérül a magyarul beszélők tábora. A szépséges templomáról híres Kraszna (Szilágy megye) viszont már ahhoz a vidékhez tartozik, ahol magyarnak lenni sokkal nehezebb. A kidőlt fa által halálra zúzott krasznai fiatalember, Kiss Lajos a várandós élettársát hagyta itt, neki immár egyedül kell majd megküzdenie azért, hogy csemetéjük megőrizze ősei nyelvét, magyarságtudatát. Bizonyára lehetetlen statisztikát készíteni, hogy abból az egymásfél millió emberből, akire augusztus 20án rátö rt a vihar, hány volt budapesti, hány vidéki, külföldi, határon túli magyar. De mintha a sors az áldozatok hovatartozása által is üzenne: a nemzetegyesülés – népszavazásokon innen és túl, főpolgármesteri