Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-02
8 szemben, ami a nemzeti jelleg fenntartásával és erősítésével kapcsolódott össze. Ezáltal a kisebbségi kérdés kezeléséből is kiszorultak, illetve e vonatkozásban önmagukat te tték „kívülállóvá” és hiteltelenné. Miközben ez utóbbi felfogással szemben egyre erősödött és erősödik napjainkban is a kisebbségek, és a hazai nemzeti tradicionalizmus képviselőinek ellen érzése. Eddig egyedül az Orbánkormány részéről történtek határozot t lépések a kisebbségi kérdés hathatós kezelése, megoldása irányában, de az eredmény – nem csupán idő hiányában – torzóban maradt. Folyamatosan két – koronként és kormányzati ciklusonként másmás formában felbukkanó – felfogás „birkózik” e téren egymással. Az egyik inkább a kisebbségek elvándorlását, agyelszívását, a másik pedig „szülőföldön maradását” látszik támogatni. Megállapítható ugyanakkor, hogy eddig egyik sem érvényesült kellő hatékonysággal, mondhatni, mindkettő belpolitikai iszapbirkózásba fullad t, és nagy költségvetési erőforrásokat emésztett fel anélkül, hogy tartós és látható eredményre vezetett volna. Ellenpéldaként lennének említhetők az elmúlt évtizedben, magyarországi támogatással létrehozott, határon túli felsőfokú tanintézetek. Ne álltass uk azonban magunkat; olyanok ezek, mint a hajdan volt római limes kiserődjei a Duna bal partján. Addig álltak, amíg a hátország logisztikai bázisa fenntartotta őket. Szükségképpen a Határon Túli Magyarok Hivatala sem volt tizennégy évi fennállása során, po ntos rendeltetését, belső szervezeti felépítését, és a magyar közigazgatás rendszerében elfoglalt helyét tekintve „kitalálva”. Alapító okirata többszöri módosítás után sem volt összhangban a valóság igényeivel. A kormányhivatal élén az elmúlt másfél évtize dben – kevés kivétellel , vagy szakmai, vezetői minőségük, vagy „előéletük” miatt, kifogásolható, támadható vezetők álltak. Napjainkra egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szervezet alapos átalakításra, ésszerűsítésre szorul. Ebből azonban semmiképpen nem an nak kellett volna következnie, hogy egy politikai döntés jogutód nélkül megszüntesse, illetve valamely adminisztratív gépezet jellegtelen alegységévé degradálja. Ezek után nem csodálkozhatunk majd azon, ha a magyar kisebbségek mozgásterét szűkíteni kívánó külső erők felélénkülését tapasztaljuk. Továbbá azt sem hihetjük komolyan, hogy az Európai Unió a megoldásra új és maradéktalanul üdvözítő kereteket teremt. A magyar nemzet történelmi széttagoltsága olyan objektív helyzet, amely a magyar állam részéről tov ábbra is megkülönböztetett figyelmet, és ezt kifejező szervezeti formákat, kezelési módokat is igényel. Jó és ígéretes kísérletnek tűnt a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) elnevezésű, kormányzati konzultatív testület megalapítása, de az alapítás körüli ind okolatlan kapkodás, valamint az átgondolatlan gyakorlati igények, a szervezetet egyre nehezebben megoldható problémák elé állították. Fennmaradását és hosszú távú, kormányzati ciklusokon átívelő működését, a létrehozói szándék, erős alkotmányjogi garanciák kal nem biztosította. Így előbb parttalan viták, „odamondogatások” színterévé laposodott, majd a kritikával nem szívesen bajlódó politikai akarat, „parkolópályára” utasította. Az úgynevezett Nyugati Magyar Tanács pedig, csupán rendeletileg nyilvánosságra h ozott, kiérleletlen szándék maradt. Tényleges megalakítására nem került sor, és a nyugati magyarság továbbra is képviseleti fórum nélkül maradt. Jelenléte a jelenleg alvó MÁÉRTban részleges és állandó „vendégszereplés” jellegű csupán. A képviselet és véle ményformálás jogiszervezeti kereteit, a felmerülő igények szerinti, ad hoc megoldások nem pótolhatták. A mai országhatárokon túl élő nyugati magyarság mintegy fele a Kárpátmedencén kívül él, önálló kisebbségi jogokkal és az ennek megfelelő parlamenti, ön kormányzati képviselettel nem rendelkezik. Hitéleti, oktatási, kulturális intézményrendszere, anyanyelvi kommunikációja, gazdasági ereje hanyatló jelleget mutat. Elérkeztünk tehát ahhoz a last minute állapothoz, amikor a csekély mértékű anyaországi támogat ások, a hosszú távú fennmaradási projektek helyett, legfeljebb már csak konferenciák, emlékülések, ilyenolyan kulturális szemlék lebonyolításához elegendők. Ha azonban a nyugati magyarság fennmaradásának két pillérét, a magyar nyelvi és magyarságismereti oktatást, valamint a magyar nyelvű hitéletet nem sikerül megerősíteni, akkor a közösségek asszimilálódása, már a belátható jövőben visszafordíthatatlanná válhat. Mindez, persze, nem elsősorban anyagi javak, hanem politikai szándék, illetve döntés kérdése. Az új magyar polgári demokrácia uralkodó elitjei tulajdonítanake nemzetpolitikai jelentőséget annak, hogy az összmagyarságnak mintegy harmada, kényszerek, vagy kihívások következtében, idegen impériumok alatt él? Ha igen, akkor a kérdést az elsőrendű nemz etpolitikai célok között kell számon tartani és kezelni. Ha pedig mégsem, akkor a „sírt, hol nemzet süllyed el” szindrómájával kell szembenézniük. Még nem késő választani! vissza Be nem avatkozó nemzetpolitika - Gyurcsány Ferenc magyarmagyar kormányzati konzultációra cseréli a Máértet Krónika 20060802 Szerző: Rostás Szabolcs
