Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-15
9 Az új törvény sem old meg semmit? Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman a FigyelőNet kérdésére válaszolva elmondta: a törvény alapján papíron nem is létezhet visszaélés, a nyilvánosságra került esetek számát tekintve azonban az utóbbi két ciklusban akár a kisebbségi képviselők egyharmada „kakukkfióka” lehetett. Az ombudsman szerint ezen a törvény 2005ös módosítása sem fog változtatni, amely bevezet te ugyan a kisebbségi választói névjegyzéket, az azonban csupán a választási irodák papírmunkáját növeli majd. Hiszen aki eddig vette a fáradságot, hogy minden kötődés nélkül, pusztán anyagi vagy politikai haszonszerzés céljából kisebbségi színekben indulj on, vagy ilyen jelöltre voksoljon, annak a regisztrációval járó, néhány tollvonást kitevő erőfeszítés sem fog nehézséget okozni. Szegényes eszközök Egy helyi kisebbségi önkormányzatnakegyébként nincs túl sok eszköz a kezében arra, hogy a település általá nos ügyeibe beleszóljon. Az 1993as kisebbségi törvény szerint együttdöntési jogköre van minden, a helyi kisebbséget is érintő, így elsősorban költségvetési, oktatási és kulturális kérdésekben, de a települési önkormányzatokkal való együttműködés sokszor n em zökkenőmentes. A polgármester és a jegyző hozzáállásán sok múlik, többek között az alapvető infrastruktúra (iroda, telefon) biztosítása is az ő feladatuk volna, sokszor azonban ennek a kötelezettségnek sem tesznek eleget. Ráadásul a kisebbségi önkormány zatoknak járó állami pénz is a települési önkormányzatokon keresztül jut vagy éppen nem jut el a címzettekhez. Hiszen az önkormányzat nem ritkán saját hiányát igyekszik enyhíteni az összeggel. A FigyelőNet által megkérdezett nemzeti kisebbségi képviselők eredményeik között elsősorban a kisebbségi kulturális élet fellendülését említik. Emellett viszont arra panaszkodnak, hogy a központi költségvetés által biztosított anyagi forrásokból nem igazán jut pénz nagyszabású fejlesztésekre, projektekre, a különböző pályázatok útján elnyerhető pénzek pedig csak kevesek számára elérhetőek. Romakérdés Más a helyzet a 13 bejegyzett kisebbség közül egyedül etnikai jellegű, a 2001es népszámlálás adatai szerint 190 ezres, becslések szerint azonban 400600 ezres léleksz ámú roma közösséggel. A többi magyarországi kisebbséggel összehasonlítva a romák számbeli fölényét bizonyítja, hogy a másfél hónap múlva tartandó voksoláson az összesen 2077 kitűzött kisebbségi választásból 1137 cigány önkormányzat megalakítását célozza. A z idén először összeállított, összesen mintegy 200 ezer nevet tartalmazó kisebbségi választói névjegyzékben szereplők több mint fele roma etnikumú. A roma önkormányzati képviselőknek hozzáállása szerint a helyi roma vezetők sokkal inkább tekintik a kiseb bségi önkormányzat feladatának a romák beilleszkedésének segítését és az érdekkijárást, mint a kisebbségi törvény által kitűzött célok: a kulturális autonómia megteremtése és a hagyományőrzés megvalósítását. Ez a felfogás és a települési önkormányzatok s okszor diszkriminatív hozzállása sok helyen a települési és a kisebbségi önkormányzat közötti viszony elmérgeződéséhez vezetett az elmúlt 12 évben. Az országos sajtóban is az olyan nyílt konfrontációval végződő ügyek kapták a legnagyobb nyilvánosságot, min t például a 2002es jászladányi iskolabezárás. Emellett az Országos Cigány Önkormányzat mindenkori megalakulását övező káosz is folyamatosan rombolta a kisebbségi önkormányzatiság renoméját. vissza 1994 óta választunk Az 1994ben, majd pótlólagosan 1995ben először megtartott kisebbségi önkormányzati választásokat követő első ciklus egyértelműen próbaidőnek tekinthető volt az intézmény történetében. A kis ebbségek hozzáállásának változását jelzi, hogy az 19941998 között működő 817tel szemben 1998ban közel 1400, 2002ben pedig már több mint 1800 helyi kisebbségi önkormányzat jött létre. Mindeközben nemcsak a megalakuló önkormányzatok, de a választáson ind uló jelöltek száma is ciklusról ciklusra emelkedett, így ezek alapján akár sikertörténetről is beszélhetnénk.