Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-15
6 A politikus a sajtótájékoztatót követően az MTInek elmondta: az RMDSZ és a Magyarországon közben megszüntetett Informatikai és Hírközlési Minisztérium közötti, eddig évente felújított eg yüttműködésnek köszönhetően az idén hatvan újabb eMagyar pontot hoznak létre. Ezek főleg a vidéken élő romániai magyaroknak segítenek, hogy könnyebben csatlakozhassanak a világhálóra, és így több információhoz juthassanak. Az Erdélyben eddig kiépített mint egy 130 eMagyar pontnak köszönhetően több mint 300 ezer vidéken élő magyar férhet hozzá az internethez. Az idei fejlesztési tervek között szerepel az elmúlt években létesült Hargita Háló és Bihar Háló mintájára kiépítendő Maros regionális hálózat kiép ítése is. Emellett hangsúlyt fektetnek a különböző tartalomfejlesztési programok finanszírozására. Ezek között szerepel a tavaly elkezdett könyvtárkatalógus program, aminek köszönhetően eddig főképp kolozsvári könyvtárakból több mint 10 ezer könyvcím et dolgoztak fel. Ezzel párhuzamosan elkezdődött már ennek az adatbázisnak az összekapcsolása az országos magyar digitális könyvtárkatalógussal. Ugyanezen a sajtótájékoztatón Kelemen Hunor az oktatásinevelési támogatások lebonyolításával megbízott erd élyi Iskola Alapítvány elnöke is részt vett, aki leszögezte: a magyar nyelven tanuló iskolásoknak szánt ösztöndíjrendszer nem változik a következő tanévekben sem. Az MTInek nyilatkozó politikus kifejtette: Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöktől a legutóbbi budapesti konzultáción ígéretet kaptak, hogy a támogatási rendszer átalakítása ellenére ez a program ugyanolyan rendszerben és ugyanazokkal a feltételekkel működik a továbbiakban is. Hozzátette: ezt azért mondta el, hogy eloszlassa azt a homá lyt és félreértést, amely az utóbbi időben Erdélyben elterjedni látszik, miszerint a magyar iskolásokat támogató program megszűnne. Közölte: az Iskola Alapítvány eddig 43 ezer jogosult pályázatát fizette ki, szeptemberben várhatóan újabb 4142 ezer ké relemnek tehetnek eleget, ami azt jelenti, hogy a szerződésben vállalt határidők teljesülhetnek. Jó esélyek mutatkoznak arra, hogy szeptember végére vagy október elejére mind a 130 ezer erdélyi jogosultnak járó ösztöndíjat kifizetik. Ők mindnyájan a 20052 006os tanévben igényelték ezt a támogatást - mondta Kelemen Hunor. vissza Házelnök már van Prágában − Hetedik nekifutásra tegnap végre sikerült megválasztani a cseh képviselőház elnökét Véget érhet a két és fél hónapja tartó patthelyzet Csehországban, ahol tegnap legalább a parlament ideiglenes elnökét sikerült megválasztani. Hetedik nekifutásra tegnap végre sikerült megválasztani a cseh képviselőház elnökét. Miloslav Vlcek, a szociáldemokrata párt frakcióvezetőhely ettese azonban csak ideiglenes megbízást kapott. Mivel a bal- és a jobboldalnak egyaránt 100100 kéviselője van, eddig egyik oldal sem tudott még házelnököt sem választani, nem hogy kormányt alakítani. Parlamenti elnök nélkül a kormányfő sem mondhat le: ha ugyanis két nekifutásra sem sikerül az államfőtől megbízást kapott kormányfőjelölnek bizalmat szereznie, harmadszorra a házelnök dönti el, legközelebb ki próbálkozhat. Az öt parlamenti párt pénteken megkötött politikai egyezsége alapján Vlcek bejelent ette: azonnal megválik tisztségétől, ha ilyen helyzet adódna. Ekkor viszont sem hivatalos kormány, sem kormányfőjelölt, de még házelnöke sem maradna Csehországnak, s a patthelyzetet már csak egy előrehozott választás oldhatná fel. Ez utóbbira akár az őszi önkormányzati és szenátusi választásokkal egyidőben sor kerülhetne. Egy új választás a polgári demokratáknak kedvezne. Az ő támogatottságuk már 40 százalék, míg a szocdemeké csak 30. Mivel a zöldek és a kereszténydemokraták hét, illetve hat, a kommunisták pedig 12 százalékra számíthanának, a jobboldalnak lenne kormánytöbbsége. Jirí Paroubek kormányfő ma vagy holnap benyújtja lemondását, s Mirek Topoláneknek, a polgári demokraták elnökének 30 napja lesz, hogy bizalmat szerezzen kormányának a parlamentben. A cseh média egy része KlausParoubek paktumot sejtet a háttérben, azt állítván, hogy az államfő szeretné megszerezni a szociáldemokraták támogatását is a 2008as elnökválasztáshoz. A szociáldemokraták szerntük azért nem Paroubeket jelölték házelnöknek, m ert bíznak benne, hogy mégis ő alakíthat kormányt. Topolánek ugyan