Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-12
18 Délután Hantz Péter, a BBK alelnöke gagauziai útjának auton ómiatapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, Bartha József holtmarosi lelkipásztor, a Czegei Wass Alapítvány elnöke az írófejedelem hontalanságáról beszélt. Eva Maria Barki nemzetközi jogász esti előadása a déltiroli önrendelkezésről nagy sikert ara tott. Este a koncertek sorát a Transylmania és az Ismerős Arcok együttes folytatta. vissza Lényeges előrelépés nem történt a magyarellenes kilengések megfékezésében - Az Emberi Jogi Központ nyílt levele Göncz Kinga magyar k ülügyminiszternek Vajdaságma.info 2006. augusztus 11. [23:31] Magyar Külügyminisztérium Göncz Kinga külügyminiszter asszony részére Tisztelt Külügyminiszter Asszony! Legutóbbi szerbiai látogatásával kapcsolatban írok Önnek a szenttamási (Délvidék/Vajdas ág) Emberi Jogi Központ nevében. Intézményünk semmilyen politikai párt vagy más szervezet befolyásolása alá nem tartozik, így autonóm módon formáljuk véleményünket, álláspontunkat a közösséget érin tő - emberi/kisebbségi jogi - kérdésekkel kapcsolatban. Mindenekelőtt az objektivitásra törekszünk, éppen ezért kifogásoljuk azt a magatartást, ahogy a magyar diplomácia viszonyul a délvidéki magyar „számbeli kisebbség” problémáihoz. Nevezetesen – ez esetb en - a magyarellenes kilengésekről van szó. Ön a Boris Tadić köztársasági elnökkel folytatott megbeszélésen méltányolta, hogy a Délvidéken jelentős mértékben csökkentek a magyarellenes atrocitások. Mégha nem is történnek olyan gyakorisággal, mint 45 hónap pal ezelőtt, magyarellenes (és általában más kisebbségek ellen irányuló) kilengések továbbra is vannak, ezért figyelmeztetünk mi arra, hogy érdemes tágabb összefüggésben, folyamatában szemlélni az eseményeket. Mi továbbra is azt állítjuk, hogy lényeges elő relépés nem történt ebben az ügyben, alapvető, a probléma lényegét megoldó intézkedések nem történtek meg, így nem is lehet, sőt felelőtlenség előrelépésről, javulásról beszélni. Ami pedig a konkrétumokat illeti, az elmúlt hónapban is történtek kilengések (más kérdés persze, hogy Önt erről tájékoztattáke szerbiai beszélgetőpartnerei, illetve, hogy Ön megpróbálte erről tájékozódni a közösséget képviselő politikai/civil szervezeti vezetőktől?!). Ha ezt elmulasztották (elmulasztotta) volna, akkor egy nagyon rövid kitérő erejéig engedje meg, hogy beszámoljunk a legutóbbi atrocitásokról. 2006. július 3án, vasárnap hajnalban négy szabadkai illetőségű magyar fiatalt bántalmaztak Újvidéken, a Dunaparton. Az esettel kapcsolatban a következőket mesélte az egyik f iatalember a Magyar Szó napilapnak: - Ha jól emlékszem, egy nyolcfős társaság közül valaki odaszólt nekünk. A testvéremmel nem szóltunk vissza, a harmadik fiú mondott valamit, de nem sértő dolgot. Talán megkérdezték, hogy mit csinálunk, ő meg azt mondta, „ dobolunk”. Ekkor odajött az egyikük azzal, hogy „Most beszélj magyarul!”, és ütni kezdte egy kulcscsomóval a barátunkat, aki nem hagyta magát. Megpróbáltuk szétválasztani őket, de mi jártunk a legrosszabbul - mesélte a fiatalember. A dulakodásban a napila pnak nyilatkozó fiatalember a szemére kapott néhány ütést, és három fogából letörtek darabok.. Testvérének felrepedt a szemöldöke, amit később a mentőállomáson összevarrtak. 2006. július 22én, pénteken újabb magyarellenes falfirka jelent meg Újvidéken. A Limán lakótelep egyik többemeletes épületének falára a „Halál a magyarokra” feliratot mázolták eddig még ismeretlen tettesek. Az objetivitáshoz tartozik az is, hogy júliusban megjelent Zentán néhány szerbellenes graffiti, amelyek általános felháborodást v áltottak ki tartományi vezetőségi körökben (úgy is van rendjén, reagáljanak az illetékesek az uszító jellegű feliratokra), ám kissé megalázó számunkra, hogy a magyarellenes falfirkák már sokkal kevésbé keltették fel az illetékesek figyelmét (kettős mérce é rvényesülése). Természetesen mi is elítéljük a nemzeti türelmetlenség szítását, történjen az bármely nemzet sérelmére is, viszont aggasztónak tartjuk a szerb állam hozzáállását, hogy a gyakorlatban éppen semmit vagy csak nagyon keveset tesz az ilyen kileng ések megelőzésére. További aggasztó körülmény, hogy a már megtörtént incidensek nagy részénél az illetékes szervek vagy futni hagyják a támadókat, vagy túl enyhe ítéletet rónak ki rájuk, sőt legtöbb esetben már a rendőrségen elakadnak ezek az ügyek (saját tapasztalatommal is igazolni tudom). Tehát alapvetően nem az elkövetők jelentik az igazi problémát, ugyanis ennek a jelenségnek a kezelése időigényesebb, valamiféle javulás csak több év kitartó munkája után esedékes, sokkal aggasztóbb számunkra, hogy
