Reggeli Sajtófigyelő, 2006. augusztus - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-08-05
13 Robert Fi co kormányfő részt vett a roma holokauszt első szlovákiai emlékművének leleplezésén, amelyre tegnap került sor a döntő többségében magyarok lakta Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda). Az ünnepségen Mohácsi Viktória magyarországi európai parlamenti képviselő nyilvánosan kérte fel a szlovák miniszterelnököt, hogy az illetékes szervek erélyesen lépjenek fel a roma közösségeket és másokat ért gyűlölködő megnyilvánulások ellen. vissza Külpolitikai röptetés Népszabadság • Aczél Endre • 2006. augusztus 5. Sólyom László köztársasági elnök vélhetően igényesebb olvasó, mint elődei (Göncz Árpád, Mádl Ferenc) voltak. Kitudódott - ő maga gondoskodott erről egy interjúban , hogy elégedetlen a magyar külügyminisztériummal. Pontosabban azokk al az "anyagokkal", amelyekkel őt - kötelességét teljesítve - a minisztérium felkészíti esedékes tárgyalásaira külföldi vendégeivel vagy vendéglátóival. Ez a panasz párját ritkító. Soha hasonlót nem láttam, nem hallottam. Nemhogy Göncztől, Mádltól - senk itől sem. Államfőknek nem szokásuk - fogalmazzunk így , hogy az őket (is) szolgáló honi diplomáciai gépezetet nyilvános pellengérre állítsák. Meglehet, a köztársasági elnöknek igaza van. Mármint abban: gyöngének találja az elébe tárt iratanyagot, legyen szó akár az orosz, akár a török államfő látogatásáról. Elképzelhető, hogy a Külügyből kikerülő iratok nem tartalmaznak kellő útmutatást arra nézve, hogy mi a "magyar álláspont", holott elnökünk ezt kívánná követni. Azért, olvassuk, csak feltalálja magát . Szerény létszámú külpolitikai tanácsadó csapatára na meg önnön judíciumára támaszkodva mégis számon tudja kérni Putyinon a túlzott hatalomkoncentrációt meg Sezer török elnökön a kurdok kisebbségi jogait. Van képe a világról, ha a Külügy nem is segíti őt. A gond csak az, hogy Sólyom Lászlónak a Bem térre címzett panaszaiban nem tétetik világosan különbség a magyar diplomácia és a magyar külpolitika között. A köztársasági elnöknek ugyanis az utóbbival is baja van; azt, a téma kibontása nélkül, túlságosan óvatosnak és követőnek minősíti. Ez már nagyonnagyon érzékeny ügy. Szögezzük le elöljáróban, hogy a magyar külpolitikát nem a Külügyminisztériumban formálják. (Nem is a parlamentben, holott az alkotmány szerint ott kéne. Az Élyséepalota: francia államf ői kiváltság, ilyen jogosítványa Sólyomnak nincs.) Tágabban: nincs olyan EU- vagy NATOtagország, nincsen az euroatlanti integrációs rendszernek egyetlen olyan tageleme sem, ahol a menet közben fölmerülő ügyekben ne személy szerint az első emberek vagy - a probléma súlyától függően - ne a szakminiszterek csinálnák azt, amit politikának szoktak nevezni. S ez - a legjelentősebb biztonságpolitikai, sőt pénzügyi kérdésekben - magának a miniszterelnöknek a kompetenciája: ő hivatott egyensúlyozni az általam kiker ülhetetlennek vélt "követő" (valamelyik nagyhatalom álláspontjához igazodó) kurzus és a magyar nemzeti érdek között. A Bem tér szóba se jön. Jócskán magunk mögött tudjuk azt az időt, amikor - a kétpólusú világban, de az EU- és a NATOtagság előtti idősza kban is - a külügyminiszterek "formálták" a külpolitikát. Ma az számít, hogy Gyurcsány Ferenc milyen személyes, alkuképes viszonyt tud kialakítani, mondjuk, Tony Blairrel vagy Angela Merkellel. George W. Bushról már nem is beszélve. A diplomácia pedig te szi közben a dolgát. Lobbizik ezer ügyben, szemét tartja azon a hajszálérrendszeren, amely az uniós és NATOtagországokat egybefűzi. Ismervén a magyar diplomácia krémjét, azt kell mondanom, sikeresen. De nem ezeknek az embereknek a dolga, hogy ha Budapest óvatos, ők bátrak legyenek. Teljes szinkron kívántatik, mint minden diplomáciától. Én a köztársasági elnök helyében személyes hiányérzetemet, rossz érzéseimet nem keverném össze a magyar külpolitika teljesítményével. Ha azzal bajom volna, meghívnám négys zemközti beszélgetésre a miniszterelnököt. vissza
