Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-22
10 olyan háttértájékoztatást, nyilatkozatot. Aztán az adott pontatlan és ad hoc nyilatkozatot bizonyítékerejű dokumentumként használják föl. Ahhoz hasonlít ez, mintha valakit úgy tartanának előzetesben és hallgatnának ki a rendőrségen, hogy közben nem tudja, mivel is vádolják tulajdonképpen. Magáért beszé l az is, hogy miközben az ezer főt foglalkoztató BÁH évente több mint 100 ezer ügyféllel kerül kapcsolatba, működése során eddig nem marasztaltak el egyetlen munkatársat sem az ügyfél emberi méltóságát semmibe vevő magatartás miatt. A budapesti idegenrendé szet kifogásolható eljárása ellen hátrányos megkülönböztetés, téves tájékoztatás, méltánytalan bánásmód, illetve a tájékoztatás indokolatlan megtagadása címén is panaszt tehetne az ügyfél, alias devizabelföldi adóalany, de most csak román állampolgár, amúg y határon túli magyar. Egyike annak az 58 ezer külföldinek, aki ma anyagilag hathatósan támogatja Magyarországot. vissza Új koalíció vagy új választás? Kijevből jelenti kiküldött tudósítónk, Nyilas Gergely Népszabadság • Munkatársunktól • 2006. július 22. Bár az "oroszbarát" koalíció kormányra jutása egyre valószínűbb, Julia Timosenko Blokkja (BJUT) továbbra is az ukrán parlament feloszlatását követe li. A kijevi sátortáborok addig maradnak, amíg az elnök nem dönt a parlament feloszlatásáról. Ha Viktor Juscsenko a július 25i határidőig - ekkortól oszlathatná fel a parlamentet - mégis a parlament elé viszi Viktor Janukovics jelölését, akkor a BJUT ór iási tömegtüntetéseket szervez - ígérik a narancsos pártközpontban. A falakat Timosenkoportrék díszítik. Kétségtelen, kevés kormányfőjelölt mutat ilyen jól motoron vagy néz érzékien, összekulcsolt keze felett. Mindezek ellenére azonban a párt komolyan nem számít a parlament feloszlatására. Jóllehet az elmúlt hónapokban Julia Timosenko a narancsos szavazók egyedüli vezéralakjává lett, miután a korábbi szövetséges szocialisták Olekszandr Morozzal csatlakoztak a válságellenes koalícióhoz az Ukrán Kommunista P árt és a Janukovics vezette Régiók Pártja (RP) mellé, az államfői Mi Ukrajnánk (NU) pedig kívülről hajlandó támogatni a szövetséget. Ezzel Ukrajna Oroszország felé fordult, ami előrevetíti egy újabb Szovjetunió létrejöttét - vélekedett lapunknak Andrej P avlovszkij. A BJUT kijevi szervezetének helyettes vezetője szerint a PR egyértelmű oroszbarátsága azt jelenti, hogy a vezetés át fogja játszani Moszkvának az országon áthaladó gázvezetéket, cserébe a személyes üzleti haszonért. Ennek megakadályozására köve tel a párt új választást, bízva abban, hogy a lassan kizárólag Timosenko alatt egyesülő narancsos erők legyőzhetik a KeletUkrajnában erős PRt. (A felmérések szerint a főként orosz ajkúak támogatta párt azonban valószínűleg ismét nyerne.) Pavlovszkij elis merte, hogy a PR korábban megszavazta a NATOval közös hadgyakorlatokat és nem ellenezte az EUintegrációt sem, ám akkor a párt gyengébb volt, és a 2002től két éven át kormányzó Janukovics kormányfői hatalma is kisebb volt, mint ma. Az újabb Janukovicskormány megalakulása esetére a BJUT kemény ellenzéke lesz a kormány mellett Juscsenkónak is, nemcsak a parlamentben, hanem az utcán is, mondta Pavlovszkij, aki szerint a NU idővel valószínűleg miniszteri tárcákat is kapna Janukovicstól. Hozzátette azonba n, hogy a BJUT frakciója - ha az államfő nem oszlatja fel a törvényhozást - július 25. után visszatér a parlamentbe, ahonnan szerdán kivonult a 129 képviselő. Ebben az esetben a párt a 2009es elnökválasztásra fog összpontosítani, ahol Timosenko erős ell enfele lehet a határozatlansága miatt csökkenő népszerűségű Juscsenkónak. Bár a januári alkotmánymódosítás miatt az államfő hatalma csökkent a kormányfővel szemben, Pavlovszkij hangsúlyozta: a parlament feloszlatására lehetősége van, így ha ezt nem teszi m eg most Juscsenko, megteszi majd Timosenko. vissza Markó stratégiát vált - Párbeszéd az autonómiáról Tusnádfürdőn Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2006. július 22. A tusnádfürdői (korábban bálványosi) nyári szabadegy etemen (amelyet sokan Fidesztábornak titulálnak) az első napok rendezvényein magas beosztású román meghívottak nem jelentek meg, s a viták jelentős része a magyar kormánypolitikák bírálatában merült ki. A Bukarestben megjelenő Új Magyar Szó meg is állapít otta, hogy bár a