Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-03
26 A kisebbségi törvény kényes témának bizonyul, vita is kialakul körülötte. Toró T. Tibornak van némi kifogása ezzel kapcsolatban, Markó szerint pedig az egész RMDSZ kudarca, ami a kisebbségi törvény körül folyik a parlamentben. "A volt kommunista, nacionalista párttól, együttműködőként többet kaptunk, mint a jelenlegi koalíciós partnerektől" - véli a szövetségi elnök. Aztán a "nagyok" után sorra kerülnek a polgármesterek, tanácsosok is, megfontolásra érdemes javaslatokkal és kritikával. Finom, óvatos próbálkozás, de máris érződik: alábbhagyott a bólogatás. Sokan vanna k, keveset beszélnek. Sietnek: érjék el a második félidőt. vissza Bugár Béla: magyarellenesség várható Isán István Csongor Szlovákiában a nacionalista erők kerültek lépéselőnybe. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke azzal kapcsolatban nyilatkozott lapunknak, hogy az MKP nyolc év kormányzás után ellenzékbe szorult. - Mindkét lehetséges kormánykoalícióval kapcsolatban szóba jött a nevük - egyik kombináció sem jött be. Miért? - Igen, tárgyalásokat folytattunk mindkét lehetséges koalícióval, a jelenlegi kormánypártokkal, de a szociáldemokrata Smer iránnyal is. Mindkét kísérlet a politikai akarat hiányán bukott el. A jelenlegi kormánypártokkal és a Demokratikus S zlovákiáért Mozgalommal elsősorban azért fulladtak kudarcba a tárgyalások, mert a Kereszténydemokrata Mozgalom nem akart együttműködni. A Smer pedig egyszerűen inkább a Szlovák Nemzeti Pártot vette be a koalícióba. Ennek az a magyarázata, hogy Robert Fi co pártjában, a Smerben is a nacionalista vonal győzött. A Smer, a Ján Slota által megjelenített szélsőséges erők, és a Vladimír Meciar vezette szövetség megegyezésével a lehető legrosszabb kormánykoalíció jön létre Szlovákiában. A Robert Fico vezette szoc iáldemokraták azonban így döntöttek, ezért a továbbiakban ez minden következményével együtt már az ő felelősségük. - A megszületett koalíciónak előreláthatólag lesznek magyarellenes, ha nem is cselekedetei, de mindenképp erre fognak hangolni. Milyen polit izálásra számíthatunk az önök részéről ebben a hangulatban? - Azt elmondhatom, hogy mi készülünk arra, hogy lesznek magyarellenes megnyilvánulások a Szlovákiában kialakuló hatalom részéről. Legnagyobb aggodalmunk jelenleg ahhoz a tényhez kapcsolódik, hogy a Szlovák Nemzeti Párt kapta meg az oktatási tárcát. 1994 és 1998 között szintén az ő emberük állt az oktatási tárca élén, és amit a nemzetiségi iskolákban tönkre lehet tenni, azt tönkre is tette. De, annak ellenére, hogy a legrosszabb kombináció jött lé tre, mégis azt mondom, hogy ki kell várni az új kormány konkrét intézkedéseit, mielőtt bármit is tennénk. Egy biztos, az ellenzéki pozícióban is vannak olyan lehetőségek, amelyeket használni fogunk, jó a nemzetközi hátterünk, és én úgy érzem, hogy ha itt v alamilyen atrocitásokra kerülne sor, még a magyar kormánytól is segítséget fogunk kérni. - Kibír ez a kormány négy évet? - Ezt nagyon nehéz megmondani most. Ehhez is ki kell várni a kormányzat első, konkrét lépéseit. Akkor lehet majd megítélni, hogy életk épes politikát választottak vagy sem. Addig is, mi várunk. vissza Európa tanácsi reform kevés pénzből − Frundaajánlás: idéntől monitorizálják az ET régi tagállamait is Egyhangúlag fogadta el Frunda György a monitoring rend szer átalakítására vonatkozó ajánlását az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése. Az ajánlás újdonsága abban áll, hogy lehetővé teszi a régi tagállamok monitorizálását is. A Vállalások és Kötelezettségek Teljesítését Vizsgáló Bizottság, az úgynevezett monito ring bizottság eddig is évi jelentést készített arról, hogy az egyes tagországok milyen emberjogi egyezményeket ratifikáltak és melyeket nem ratifikálták, illetve arról is, hogy történteke a tagországokban olyan események, amelyek veszélyeztethetik az emb eri jogokat.