Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-18
21 Fico e rősnek tűnik - Duray Miklós: A Smer megtévesztette a magyarokat Magyar Nemzet 2006. július 18. Szerző: Szentesi Zöldi László Egyetértettek a résztvevők a Pro Minoritate Alapítvány és a Budapest Analyses Hogyan tovább, Szlovákia? című konferenciáján abban , hogy északi szomszédságunkban – politikai értelemben – nehéz idők jönnek. Jobb lett volna, ha erre a konferenciára nem kerül sor – kezdte megnyitóbeszédét Németh Zsolt, nyilvánvalóan arra célozva, hogy az új szlovák kormány összetétele hazánkban is komo ly aggodalmat keltett, s indokolttá teszi a szakmai összejöveteleket. A külügyi bizottság fideszes elnöke szerint mindaz, ami jelenleg Szlovákiában történik, nem elszigetelt jelenség, hasonló folyamatok zajlanak több térségbeli posztkommunista országban is . Németh rámutatott, hogy a legnagyobb szlovákiai kormányzó erő, a Smer az önmagára találó posztkommunista elit pártja, s nemzetközi legitimációjában a Magyar Szocialista Párt, közelebbről Kovács László volt külügyminiszter is jelentős szerepet játszott. R észletesen szólt a választások utáni kormányalakítási kulisszatitkokról Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártja (MKP) ügyvezető alelnöke. A politikus véleménye szerint Robert Fico és a Smer megtévesztette a magyar pártot, hiszen a koalíciós tárgyalások sorá n azt a látszatot keltette, mintha a kereszténydemokratákkal és a magyarokkal képzelné el Szlovákia új kormányát. Duray Miklós szerint a 2001es megyei választások óta sejteni lehetett, hogy a magyarellenesség fontos tényező lesz a kormányalakításban. Azt is előre lehetett tudni, hogy szoros eredmény esetén Gasparovic köztársasági elnök valószínűleg nem feledkezik el egykori támogatóiról, a Smerről és a Szlovák Nemzeti Pártról, s valóban, végül Robert Fico kapta a kormányalakítási megbízást – tette hozzá a politikus. Szarka László, a MTA EtnikaiNemzeti Kisebbségkutató Intézetének igazgatója részletesen elemezte az MKP helyzetét. Megállapította, hogy a felvidéki magyar tömörülés mindmáig nem hordta ki a pártegyesülés terhét, adós maradt a stratégiai partners éggel, a regionalizmussal, és alapvetően etnikai párt maradt. A történész rámutatott, Szlovákiának erős kormánya lesz, hiszen Robert Ficónak évek álltak rendelkezésére, hogy a közélet minden szintjén megszilárdítsa hatalmát. Bizalmasai ott ülnek a legfonto sabb intézményekben, s ha nem követ el döntő hibát, Fico alighanem végigviszi a ciklust – fogalmazott Szarka László. A Bába Iván moderálásával megtartott konferencián Gál Kinga európai parlamenti képviselő beszélt a szlovák kormány uniós megítéléséről, Ham berger Judit, a Teleki László Intézet munkatársa pedig többek között leszögezte, a nemzetközi szervezeteken keresztül kell politikai nyomást gyakorolni Pozsonyra. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Lőrinc z Lászlóné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnap i Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság - ÚMSZ = Új Magyar Szó (Bukarest)