Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-18
15 Szilvásy: Ott is egy sorlépést megtettünk, bár ezek a viták még hátra vannak, reméljük, hogy az ellenzék magatartása más lesz, mint a mostani szavazásokkor volt. Szakmai alapon talán el tudjuk érni, hogy ne politikai presztizs játszmák akadályozzák meg az ésszerűséget. De ha nem menne mégsem az ésszerű döntések meghozatala. Akkor is megvanna k azok az eszközök 50%os hatáskörben, amely segítségével el lehet érni, amit szeretnénk az átszervezéseket illetően is. Rp.: Na most a titkosszolgálatok esetében, ugye 5 titkosszolgálatunk van. Mi indokolja az összevonását? Nem gondolnak arra, hogy a műv eleti munka hatékonyságát mindez csökkenti? Szilvásy: Ha figyelmesen olvassa a döntést, akkor az elsősorban vizsgálatot rendel el annak érdekében, hogy megtudjuk, amit ön kérdez. Érdemben szeretném lefolytatni ezt a szakmai vizsgálatot. Aminek a vége az i s lehet, bár nem szeretném, hogy nem teszünk semmit. Rp.: Az ön feladatai közé tartozik a határon túli magyarság kérdése is. Ön a parlamenti bizottság meghallgatásán ön úgy érvelt, hogy a HTMH átszervezése, az nem jelenti a területnek a leértékelését. Ugy anakkor a határon túliak úgy vélik, hogy kevesebb törődés, figyelem fordul rájuk. Vannak, akik azt mondják, jobb lenne, ha egyenesen fogalmazna a Gyurcsány kormány, hiszen az anyaország bajban van, így kisebb gondja is nagyobb annál, mint a határon túli ma gyar közösségekkel foglalkozzon, hogy miből és hogyan élnek. Szilvásy: Ha így lenne, így kéne fogalmazni, de nem így van. A kormány kifejezetten annak az ellenkezőjét gondolja, amit most ön mond. Megjegyzem, határon túli magyarok képviselőinek véleményét én is ismerem. Az nem erről szól. Ők nagyon is átlátják, hogy a kormány intenzíven munkálkodik azon, hogy a kapcsolattartás intézményrendszere hatékonyabb legyen az eddig kialakultnál. És szó sincs arról, hogy elvonásokról gondolkozna a kormány. Pl. amit ö n említ, hogy a HTMH a MEHbe kerül. Ez komoly előrelépés a korábbiakhoz képest. Mindenki tudja, aki közigazgatásban dolgozik, hogy egy minisztériumi államtitkári rangra emelt szervezet sokkal hatékonyabban tud működni, pláne ha az a MEHban szakállamtitká r vezeti. Ez a terület nem főosztály, a szakállamtitkárság főosztályokra bomlik, de így szerveződik a HTMH is. Főosztályokból áll össze. Felelősséggel mondhatom azt, hogy egy minisztériumi szinten működő államtitkárság hatékonyabb és jobb érdekérvényesítő, a politikához is közelebb van, mint egy minisztérium alá tartozó hivatal. Rp.: Lehet, hogy így van miniszter úr, csak tudja a határon túliak számára a HTMH egy szimbólum volt. Szilvásy: Van alkalmunk konzultálni az elmúlt napokban hetekben a határon túl i magyarok vezetőivel, azt kell hogy mondjam, hogy lényegesen nyitottabb a hozzáállásuk akkor, amikor arról beszélünk, hogy milyen új struktúrát akarunk kialakítani az együttműködés keretei között. Rp.: Mi történik pl. a közalapítványokkal? Szilvásy: Nem szeretnénk kivonni forrásokat a határon túli magyarokkal való kapcsolattartásból és az együttműködésből, de hogy ezeknek a pénzeknek a hatékonysága milyen, az egyáltalán nem mindegy. Hogy mire költjük ezeket a forrásokat. A szemléletváltás egyik legfontos abb mozgató eleme az, hogy Magyarországon elindul egy soha nem látott fejlesztés. Ebbe szeretnénk bevonni a határon túli magyarok lakta területeket is. Szeretnénk, ha ez a fejlesztés ne álljon meg a határon, ez egy nagyon fontos szemléleti kérdés. A követk ező a közalapítványok. Azt szeretnénk, ha minél átláthatóbban, konkrétan megfogalmazható projektekre mennének a pénzek, úgy hogy számon kérhető annak az elköltése is. Annak érdekében, hogy az emberek éljenek jobban. A kulturális értékeke gyarapodjanak. Rp .: Az Illyés, az Apáczai, az Új Kézfogás, ezek megszűnnek? Szilvásy: Ez egy általános felülvizsgálat kérdése. Mondtam, hogy egy jól integrált forrás felhasználásra kerüljön sor. Hogy ebben a közalapítványok közül melyiknek van jól átlátható, meghatározó s zerepe, ha lesz összevonás, akkor melyiknek a bázisán, az most egy vitakérdés. Arról folynak az egyeztetések, erről az érintett parlamenti bizottságokat is tájékoztatni fogjuk, ahogy halad előre a szakmai konzultáció. Van erről szó, hogy meg kell csinálni a finanszírozásnak az új szervezet rendszerét. De arról nincs szó, hogy kivonnánk forrásokat, és hogy szét akarjuk szórni a pénzt.