Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-13
14 a székely autonómia ügyére kívánják felhívni a figyelmet, és az Erdélyi Magyar Ifjak bihari szervezetének hasonló céllal Nagyvárad és Érmihályfalva között megszervezendő ugyanilyen rendezvényét. vissza Bukarestben keresi a pártbejegyzés támogatóit az MPSZ Erdély.ma [ 20060713 - 06:01:43 ] Forrás: Balogh Levente, Farcádi Botond - Krónika Félsikert könyvelhet el egyelőre a pártbejegyzésre készülő Magyar Polgári Szövetség (MPSZ): összegyűlt ugyanis az a huszonötezer alá írás, amely a bírósági bejegyzéshez szükséges, de Bukarestben még nem sikerült összegyűjteni a hétszáz aláírást, amelyet a jelenleg érvényben levő törvény előír. Ahhoz ugyanis, hogy egy szervezetet pártként lehessen bejegyezni nemcsak huszonötezer aláírá sra van szükség országos szinten, hanem az aláírásoknak tizennyolc különböző megyéből, valamint a fővárosból kell származniuk; megyénként pedig legalább hétszáz támogató szükséges. Így tulajdonképpen Bukarestben dől el, hogy a Magyar Polgári Szövetség poli tikai pártként jelenthete majd alternatívát az RMDSZre. Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke a Krónika érdeklődésére elmondta: eddig 28 500 aláírást sikerült összegyűjteniük, és Bukarestet leszámítva a többi megyében maradéktalanul teljesítetté k a 700as követelményt is. Mint mondta, az MPSZ arra törekedett, hogy megyénként legalább nyolcszáz támogatót szerezzen, még ha sokszor akadályokba ütköztek is, hiszen a tizennyolc megyéből tízben kevés magyar él. „Emiatt az aláírásgyűjtőknek gyakran a te lefonkönyvhöz kellett folyamodniuk, hogy egyegy településen megtalálják a magyarokat, sőt előfordult, hogy románok is támogatták aláírásukkal az MPSZt. A gyűjtés folyamatát kommentálva Szász megállapította: az emberek nyitottnak bizonyultak arra, hogy támogassák a pártbejegyzést. Jelenleg az aláírások szúrópróbaszerű ellenőrzése folyik, erre Szász szerint azért van szükség, hogy így küszöböljék ki az RMDSZ által esetlegesen „beépített embereket”. Szász Jenő nem mutatkozott túl bizakodónak afelől, hogy B ukarestben rövidesen sikerül befejezni az aláírásgyűjtést, szerinte eddig ez a legnehezebb feladat, amelyet az MPSZnek teljesítenie kell. A fővárosnak az Országos Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai szerint jelenleg 1 930 390 lakosa van, ebből azonba n a legutóbbi népszámláláskor alig több mint hatezren vallották magukat magyarnak. Az MPSZ potenciális támogatóinak számító magyarok aránya tehát a fővárosban mindössze 0,27 százalékot tesz ki, nehéz tehát megtalálni őket. Arra a kérdésünkre, hogy ilyen k örülmények között mikor kerülhet sor a Magyar Polgári Párt (MPP) tervezett bejegyzésére, Szász nem tudott határozott választ adni, csupán annyit mondott, hogy ez mindenképpen bekövetkezik majd. A leendő párt a politikai pluralizmust szolgálná az erdélyi ma gyar közéletben, és valós alternatívát kíván nyújtani az RMDSZre – fejtette ki Szász, aki azonban nem zárja ki a Szövetséggel való együttműködést, főként a parlamenti választások esetében. A helyhatósági választásokon mindenképpen önálló jelöltet állítana a polgári párt azokon a településeken, ahol a magyarság aránya meghaladja a 10 – 15 százalékot – szögezte le az MPSZ elnöke, aki abban bízik, hogy ilyen módon megmutatva erejét, az RMDSZ is kénytelen lesz tárgyalásokat kezdeményezni a polgári párttal. Döc ögő aláírásgyűjtés A Magyar Polgári Szövetség már több hónapja elkezdte az aláírásgyűjtést a pártként való bejegyzéshez, a folyamat azonban nehézkesen haladt, mivel azokban a megyékben, ahol a magyarok szórványban élnek, nehéz volt megszerezni a törvény á ltal előírt hétszáz támogatót. Az idei év elején még azt remélte az MPSZ vezetése, hogy március végéig sikerül befejezni az aláírásgyűjtést, majd egy hónappal kitolták a határidőt, végül azonban április végén sem volt meg a szükséges számú támogató. A fo lyamatot akadályozta, hogy eredetileg nem tűztek ki határidőt, illetve hogy belső ellentétek jelentkeztek a erdélyi polgári oldalon: a Bihar megyei Magyar Polgári Egyesület (MPE) ugyanis feltételekhez kötötte, majd egyezség hiányában nem kezdte el az aláír ásgyűjtést. Ennek ellenére az MPSZnek Bihar megyében is sikerült összegyűjtenie a szükséges aláírásokat – közölte Szász.