Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-11
22 „Nem zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy az RMDSZ kilépjen a kormányból, amennyiben a kisebbségek jogállásáról rendelkező törvényt nem sikerül elfogadtatni” – jelentette ki a Krónikának Varga Attila képviselő, a képviselőház emberi jogi bizott ságának alelnöke. A kisebbségi törvény egyik kidolgozóját a Krónika arról kérdezte, hogy mekkora az esélye annak, hogy a parlament elfogadja a jogszabályt, illetve hogy az RMDSZnek mi az erre vonatkozó stratégiája. – Képviselő úr, ön a kisebbségek jogáll ásáról rendelkező törvény egyik kidolgozója. Láte esélyt arra, hogy a parlament elfogadja a törvényt, miután a múlt héten őszre halasztották a jogszabály vitáját, a képviselőház jogi, emberi jogi és tanügyi bizottságainak pedig a nyáron kellene elkészíten iük a jelentést? – Úgy gondolom, hogy elsősorban a politikai akaraton múlik az, hogy a bizottságoknak sikerüle elkészíteniük a jelentést, és elsősorban a Demokrata Párt hozzáállásán. Érdekes, ahogyan egyfelől a demokraták szónokolnak az adott szó becsüle téről külpolitikai vonatkozásban, másfelől pedig korántsem annyira következetesek, ha a kormányprogramban vállalt kötelezettségekről van szó. Másik kérdés pedig a Konzervatív Párt kapcsán vetődik fel, az ő álláspontjuk is meglehetősen ingatag ebben a kérdé sben. Azt hiszem tehát, hogy amennyiben politikai szándék van a koalíció részéről, a jogszabályt el lehet fogadtatni. – Szeptemberben teszi közzé az Európai Bizottság a Romániáról szóló országjelentést. Amennyiben már akkor eldőlne, hogy az ország 2007tő l csatlakozhat az Európai Unióhoz, tovább csökkennének a jogszabály elfogadásának esélyei, sőt az RMDSZ már nyomást is kevésbé hatékonyan gyakorolhatna a koalíciós partnerekkel való egyeztetésen. Milyen stratégiát alkalmaz majd a szövetség ilyen körülménye k között? – Minthogy a bizottságok csak augusztus végén ülnek össze ismét, úgy vélem, hogy csökkentek az esélyei annak, hogy szeptemberig elfogadják a törvényt, bár természetesen a nyáron folytatjuk az egyeztető tárgyalásokat a koalíciós partnerekkel. Ami az Európai Bizottság országjelentését illeti, nem hiszem, hogy az RMDSZ számára ez jelentené az egyetlen ütőkártyát. Az RMDSZ szavazatokat jelent, márpedig a kormánykoalíció nem tud működni a szövetség szavazatai nélkül. Igaz ugyan, hogy a kisebbségi törv ény csatlakozási követelmény is, ám Európa eléggé felemásan viszonyul ehhez, részint talán saját megoldatlan problémái miatt is ezen a téren. – Gondoltak arra is, hogy kilépnek a kormányból, ha nem sikerül elfogadtatni a kisebbségi törvényt? – Természet esen nem zárható ki ez a lehetőség, hiszen ez is egyike azoknak a politikai eszközöknek, amelyeket fel lehet használni a jogszabály elfogadtatására. Azonban nem ez az egyetlen eszköz, az RMDSZ a múlt héten is próbált rámutatni a koalíciós partnereknek, hog y nem lehet semmibe venni a szövetség kéréseit. Ennek ellenére azt gondolom, hogy egyelőre folytatni kell az egyeztető tárgyalásokat a koalíciós partnerekkel. – Hajlandóe kompromisszumos megoldásra az RMDSZ? – A szövetség eddig sem zárkózott el a kompro misszumoktól, egyetlen dologtól eltekintve: a kulturális autonómiáról szóló rész mindenképpen benne lesz a törvény szövegében, ez nem képezheti politikai alku tárgyát. Ez a fejezet ugyanis a jogszabály szerves részét képezi, így nem lehet kivenni belőle cs ak azért, mert azt egyesek szeretnék. Természetesen lehet még csiszolni rajta, ám lényegi változtatásokat nem lehet tenni benne. – Elképzelhetőnek tartjae, hogy a Demokrata Párt valamiképpen időhúzásra játszik, hiszen előrehozott választások kiírása ese tén akár az RMDSZ nélkül is alakíthatna kormányt? – Nem zárható ki ez a verzió, ám szerintem korai lenne még ezen gondolkodni. A demokratákról pedig nem hiszem, hogy olyan erősek lennének, hogy önállóan vagy akár csak az RMDSZ nélkül kormányt alakítanának . vissza Krónika