Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-08
4 mértékben elszakadt a valóságtól, mint anno a múlt rendszer pártpropagandája. S bár most, a múlt rendszerrel ellentétben, le lehetne ezt írni mind en nap, lassan a nemzeti oldalon is belefáradtak a tollforgatók abba, hogy figyelmeztetésük, érvelésük falra hányt borsó, hogy semmiféle visszacsatolás nem létezik a média és a politikum között. Le lehet írni, hogy az SZKT bábszerv, hogy a vezetés szabotál ja az autonómiaprogramot, hogy a konszenzusos döntéshozatalt száműzték az alapszabályból, hogy a magyar nemzeti szövetség román versenypártként működik, hogy az Operatív Tanács az egykori politikai bizottságra emlékeztet, hogy a szervezet de facto feladta az autonomista önépítkezést (vagyis még azt a mozgásteret sem akarja kitölteni, amit biztosít számára a jelenlegi etnodiszkriminatív román alkotmányjogi szabályozás), hogy a kisebbségi törvény szemfényvesztés – csak ennek semmiféle hatása nincsen. Amíg ni ncs az RMDSZnek intézményes alternatívája – márpedig a Magyar Polgári Szövetség pártalapítása egyre késik, s nem tudni, hogy végül is sikerüle – , addig bármit ír a sajtó, az RMDSZ megkapja a nemzeti érdekekre fittyet hányó politikájának folytatásához szü kséges választói támogatást. Dénes László, a Reggel főszerkesztője igen pontosan fogalmaz: „Kétlem, hogy G. A. teljes mélységében és szélességében ismeri (olvassa, nézi, hallgatja, követi) a romániai magyar sajtót. Ez ugyan talán el sem várható tőle, de ha ez nem, akkor az sem, hogy általánosítva fogalmazzon. Javasoltam volna neki, ha kikéri egy valóban szakmabeli véleményét (hiszen őt azért mégiscsak outsidernek tartja a szakma, vagy hogy elegánsabban és pontosabban fogalmazzak: színészből lett médiapolit ikusnak), hogy használja a »romániai magyar sajtó általam ismert szegmense« formulát akkor, amikor véleményt nyilvánít médiánkról. Érdemben: szerintem a sajtónk egy része elég bátor, egy része meg nem eléggé; egyik része olykor vakmerő (nem egyszer szerepé ből is kiesve), máskor gyanúsan alamuszi, a másik része viszont nem is sajtó, csak nyomdai termék.” Ez a lényeg: nem lehet en bloc erdélyi magyar sajtóról beszélni, hiszen az erdélyi magyar sajtópaletta nemcsak eszmeiideológiai szempontból sokszínű, de a fennálló hatalomhoz való viszony szempontjából is. Az internetes fórumokon az István, a király nemzeti rockoperát megagiccsnek, az aradi szabadságszobrot ízléstelennek nyilvánító, Károlyi Mihályt dicsőítő, Tőkés Lászlót rendszeresen támadó, SZDSZes topo szokból építkező Parászka Boróka által főszerkesztett nagy múltú és tragikusan tönkretett lap, A Hét például többet enged meg magának kenyéradó gazdáival szemben, mint a lehető legszolgaibb magatartásra beállt Új Magyar Szó és Erdélyi Riport. A vonalas, ki szolgáló, 1989 után mindössze vektort váltó orgánumok sorát gyarapítja a Maros megyei Népújság is. Egyfajta centrumot jelentenek az egyébként politikailag enyhén balra húzó, de alapvetően független lapok. Ezek ideáltípusa az Aradon megjelenő Nyugati Jelen, amelyet egy középvonalas mecénás, Böszörményi Zoltán tart fenn. A Jelen hangvételében érződik az őszinte aggódás a nemzet sorsáért, ugyanakkor az RMDSZszel nem akarnak tengelyt akasztani, s bizony néha olyasmiket is olvashatunk hasábjain, ami inkább elsz omorító, mint dühítő. S aminek forrásvidéke nem a nemzetellenes SZDSZ környékén keresendő, hanem a román propaganda alapelemei között. (Ilyen eset volt például, amikor Pátyon Horthy Miklósról elneveztek egy rövid utcácskát, a Horthy közt, s a Nyugati Jelenben egy veterán újságíró a romániai Antonescukultusz mellé helyezte ezt a rég elkésett gesztust Horthy felé, aki ugyebár az utolsó olyan vezetője volt a magyarságnak, aki előtt kizárólag nemzetpolitikai szempontok lebegtek.) Böszörményinek az ankétra ado tt válaszában egy passzusjól illusztrálja azt a fajta hozzáállást, mely mind a választók tekintélyes részére, mind a fősodratú sajtó gondolkodására jellemző: „Az RMDSZ az egyetlen magyar érdekképviseleti párt, erejének, egységének gyengítése a magyarság sz empontjából nagyon káros lehet. A romániai politikai pártok harca elképesztő méreteket öltött az elmúlt években. Az RMDSZnek borotvaélen kell járnia, hogy ebben a küzdelemben talpon maradjon. A magyar sajtó ezért ildomosnak, ésszerűbbnek tartja nem bántan i.” Itt voltaképpen „csak” a kiindulóponttal van baj. Aki nem néz a dolgok mélyére, aki nem hatol a problémák gyökéréig, s a felszínből ítél, ennyit lát: az RMDSZ magyar „érdekképviseleti párt”, mely ráadásul „egyetlen”, s melynek nem szabad sérteni az érd ekeit. Minden okunk megvan arra, hogy elhiggyük: Böszörményi őszintén így gondolja, ő nem függ anyagilag az RMDSZtől, sőt nem is teljesen felhőtlen a viszonya az RMDSZszel. A hozzá hasonló jóhiszemű RMDSZtámogatók racionális meggyőzésére pedig épp azért kicsi az esély, mert az RMDSZes médiafölény legalább annyira nyomasztó, mint az anyaországban a balos fölény. A fősodor talán legkiegyensúlyozottabb, legkorrektebb lapja a kolozsvári Szabadság, melynek főszerkesztője egyébként kissé lapos választ adott a Gáspárik által felvetett témákkal kapcsolatos kérdésekre, de ez semmit nem von le az általa vezetett lap erényeiből. S végül ott van a nemzeti felelősség hangján szóló autonómiapárti Háromszék, valamint a polgári oldal hetilapja, az Erdélyi Napló, melynek eszmei irányvonala egy évtizede töretlen. (Amióta Szőcs Géza átvette a lapot az összes adósságával együtt. Később ő sem tudta finanszírozni, a lap mögött különböző tulajdonosi struktúrák követték egymást, fennmaradása csodával határos, és nagy részben a n emzeti oldal egyes újságírói és politikusi önzetlenségének köszönhető.)
