Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-27
15 További megtakarítások A kormányzat a központi közigazgatásban a 2007es bértömeget a 2006. évi szint 90 százalékán kívánja befagyasztani – értesült kormányzati forrásból a Reuters. Az információ tulajdonképpen a korábban kiszivárgott hasonló tartalmú hírek mege rősítése, és létszámcsökkentéseket, valamint rendkívül moderált ütemű keresetnövekedést vetít előre a jelenleg 8000 ezer fősre becsült alkalmazotti körben. A munkaerőköltségek a teljes költségvetési szektorban erős kontroll alatt lesznek, ezzel is megakad ályozva a béroldali inflációs nyomást. Szabó Endre, a SZEF elnöke érthetetlennek nevezte a bérbefagyasztásra vonatkozó értesülést. Nem elég, hogy az elbocsátottak munkáját is a maradóknak kell elvégezniük, még kevesebb fizetést is kapnak érte – fogalmazot t. vissza Bővítés – magyar szemmel Világgazdaság 20060627 Szerző: Fóris György Fontos vívmányként ünnepelte a napokban véget érő osztrák EUelnökség, hogy sikerült megerősíteni a nyugatbalkáni országok „európai kilátásait”, beleértve a majdani taggá válás lehet őségét. Különösen az új tagok körében divat a további bővítések fenntartás nélküli támogatása, amely mellett néhol mintha háttérbe szorulnának a mindezekkel járó intézményi, működési, financiális következmények kérdései. Pedig hogy vannak ilyenek, arra a z utóbbi hónapok elhíresült aggodalma az Európai Unió „befogadási képességéről” a közismert példa. Érdekes módon azonban a minderről dúló vita mintha kissé mellékvágányra csúszott volna. A régiek húzódozásában sokan kizárólag a „fösvénységet”, az „önzést”, a hazai munkahelyek féltését látják – amit esetleg meg is tetéz az idegengyűlölet burjánzása – , amely ellen valóban fel kell lépni. A csapda abban van, hogy midőn az elfogadhatatlan tendenciákkal szemben védelembe vesszük a bővítést, mintha csökkenne az é berség az olyan esetleges kellemetlen következmények kivédésére is, amelyek az újak (de különösen Magyarország) szempontjából lehetnek károsak. Emlékezetes, hogy a magyar EUtagságot már a csatlakozási kérelem beadásakor úgy tekintettük, mint „történelmi e sélyt” – nagyon sok mindenre. Tény, hogy mivel az ország híján van tőkének, nyersanyagnak, energiának és technológiának, ráadásul kicsi a piaca is, ezért a tartós gazdasági növekedés ambíciója szükségszerűen megkívánja a beilleszkedést egy olyan tágabb tér ségbe, amelyben mindezek – vagy többségük – adottak. Az EU logikus megoldásként kínálkozott, mivel nem csupán elmondható róla, hogy e kívánalmaknak megfelel, de földrajzilag szomszédos, miközben történelmileg, kulturálisan szervesen kapcsolódik a magyar ad ottságokhoz. Mindezt még három dolog tetézte. Az egyik, hogy az EU belső szolidaritási, felzárkóztatási politikája a magyar történelemben példátlan mértékű pénzügyi támogatást tesz elérhetővé. A másik, hogy a nemzetek feletti, európai látókörű integrációs intézmények t ermészetes szövetségesek lehetnek az alapvetően nemzeti önérdekekből kiinduló európai hatalmakkal szemben. És a harmadik: egy belső határaitól mindinkább megszabaduló, föderatív jellemzőket felvevő integráció történelmi esélyt kínál a mind szervesebb kapcs olatokra a határokon túlra rekedt magyarsággal. Jókora leegyszerűsítéssel elsősorban mindezek miatt volt „poén” Magyarország számára az EUtagság. Miként ugyanezen okok miatt állt és áll a magyar diplomácia azok mellé, akik a szorosabb integráció hívei (s zemben mondjuk a meglévő kötelékek lazítását is célnak tekintő brit vagy skandináv törekvésekkel). Milyen lehet a viszonya ennek a stratégiai célrendszernek az unió bővítésével? Egyértelműen magyar érdek minden olyan szomszédos ország taggá válása, ahol s zámottevő magyar kisebbség él. De minden más esetben az EUbővítés elvi támogatása mellett legalábbis bölcs dolog, ha folyamatosan szem előtt tartjuk az egyéb következményeket is. Mikre gondolhatunk? Olyan közismert dolgokra, mint hogy a taglétszám növeked ése óhatatlanul csökkenti az egyes országoknak juttatható pénzügyi támogatások nagyságát. Lassítja a döntéshozást, nehezebbé teszi az érdekharmonizációt, felszínes kompromisszumokra kényszerít. És így tovább: egy sor olyan elem, amelyek az eredetileg szint én magyar „tagsági poénnak” tekintett tényezőket gyengíthetik. (S amiért az uniós integrációban ellenérdekelt brit és skandináv politika mindig is könnyű lélekkel hangsúlyozottan bővítéspárti volt.) Nos, amikor az új tagok történelmi felelősségüknek tekint ik, hogy minden további bővítésnek ne a gátjai, de a motorjai legyenek, időnként azért talán nem árt belegondolni a fentiekbe is. Nem azért, hogy fokozatosan elterjesszenek egy bővítésellenes alapállást. De minimum azért, hogy időben megfelelő módszert leh essen találni a kellemetlen következmények kezelésére is. Mert lehet – kell is – igent mondani a bővítésre. De talán nem bármi áron. vissza
