Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-24
3 Sürgősséget kért a közszolgálati törvény módosítására a kormány Népszava 2006. június 24. A kormány benyújtotta a parlamentnek a közszférában dolgozók jogviszonyát érintő törvény tervezetét. Értesüléseink szerint a kabinet azt kéri a háztól, hogy bár a javaslat eredetileg nem szerepelt a nyári rendkívüli ülésszakra benyújtott csomagban, az országgyűlés mégis döntsön róla július 31e előtt. A tervezet az állam számár a lehetővé teszi, hogy a jövőben alkalmatlanság, illetve létszámcsökkentés címén is elküldhessenek köztisztviselőket, közalkalmazottakat és fegyveres testületnél dolgozókat. Olymódon, hogy nem kapják meg egy összegben a felmentési idejükre járó pénzt és a végkielégítést, hanem a felmentési idő alatt egyenlő havi részletekben jutnak hozzá. Ha időközben bármely állami vagy önkormányzati fenntartású közintézménynél elhelyezkednek, elvesztik a végkielégítést és a felmentési időből még hátralévő részre járó pénz . A kormány több mint hat és félezer köztisztviselő elbocsátását tervezi. A szakszervezetek a héten folyamatosan tiltakoztak amiatt, hogy nem közölték velük, mikortól kerülnek utcára az érintettek, jóllehet az érdekképviseletek szerint már július 1étől el kezdődik. Ekkor viszont még a régi szabályokat kellene alkalmazni. Értesüléseink szerint a kormány éppen azért nyújtotta be sürgősséggel a törvényt, mert augusztus 1től az új szabályok szerint olcsóbban meg lehetne válni a köztisztviselőktől. vissza Nyilvánossá válik a reform ütemterve - Kétnapos ülésen vitatják meg a minisztériumok terveit Balatonőszödön Népszava 2006. június 24. Gyurcsány Ferenc ma hozza nyilvánosságra az államreform részletes ütemtervét. A kétnapos balatonőszödi kormányülésen tegnap a tárcavezetők mondták el terveiket, ma ezeket hangolják össze. A kormány tegnap benyújtotta a közszférában tervezett elbocsátásokat előkészítő törvényjavaslatot. Ma déltől nyilvánossá válik, milyen ütemterv szerint haj tják végre az államreformot. Legkorábban és leggyorsabban a közigazgatást, a közszolgálatot alakítják át. A közszférában egyes információk szerint már július 1én , más információk szerint - egy készülő törvénymódosításra várva - csak augusztus 1én közlik az érintettek, hogy kit bocsátanak el. A Kormányzati Szolgáltató Központnak (KSZK), amely a minisztériumoktól veszi át a humánerőforrás menedzselésével, pénzügyekkel, számvitellel kapcsolatos ügyeket, augusztus 1én kell megkezdenie a bérszámfejtéssel kap csolatos "tesztüzemet", szeptembertől működnie kell, jövő január 1től pedig a központnak minden rábízott feladatot el kell látnia. A tegnapi kormányülésen a minisztereken kívül részt vett Draskovics Tibor, az Államreform Bizottság alelnöke, Bajnai Gordon , a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője, Szetey Gábor, a KSZK vezetője éa a két koalíciós párt frakcióvezetője, Kuncze Gábor és Lendvai Ildikó is. A kormánytagok egyenként tartott prezentációjukon rangsorolták, milyen ütemezésben készek letenni a kormán y asztalára a kormányprogramban illetve a kormányfővel külön megkötött megállapodásban szereplő átalakításokat. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium legfontosabb rövid távú feladata a rendőrség területi szerveinek átszervezése, a regionális kapitánysá gok létrehozása. Az Agrártárcánál integrálni kell a széttagolt szakhatóságokat, s ahol még nem történt meg, ott átállítani régiós rendszerbe, ugyanakkor meg kell erősíteni az agrártámogatásokat odaítélő hivatalt. Az új önkormányzati minisztériumnak jogi ke reteket kell teremtenie a megyei önkormányzatok önkéntes régiószerveződéséhez arra az esetre, ha az ellenzék nem támogatja a kormány ezzel kapcsolatos alkotmánymódosítást. Az államreform ennél nagyobb léptékű átalakítása lesz az állam által nyújtott közs zolgáltatások teljes átalakítása. Az egészségügyben 2007. elejére kell megteremteni a valódi biztosítási alapú egészségügyi rendszer bevezetést megalapozó egyéni járulékszámlák vezetéséhez szükséges jogi kereteket. A rendszer az APEH informatikai rendszeré nek teljes átalakítását is igényli. Ágazati egyeztetéseket is kell kezdeni az orvos- és betegszakmai képviseletekkel a gyógyító munkában követendő eljárások teljes felülvizsgálatáról. Hasonló "rövid távú" döntést igényel a felsőoktatás reformja, illetve a közoktatás teljes modernizációja. Utóbbi azért sürgető, mert már 2007.