Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-22
33 Janukovics, a márciusi választásokon gy ő ztes, de önmagában kormányt alakítani nem képes oroszbarát Régiók Pártjának elnöke emiatt máris törvénysértést emleget: szerinte a pártok jóváhagyása el ő tt nem lett volna szabad bejelenteni a koalíciós megállapodást. Az egyezmény bels ő elfogadtatása azért bizonyulhat kényes kérdésnek, mert a Mi Ukrajnánk és a szocialisták tagjai közül is sokan inkább a Régiók Pártját választották volna koalíciós partnernek. Mint emlékezetes, az egykoron harcostárs Juscsenko és Timosenko viszonya tavaly szeptemberre igencsak megromlott, amikor is az államf ő a választási ígéretek be nem tartása miatt menesztette az addig a miniszterelnöki posztot betölt ő Timosenkót. Azonban a koalí ciós megállapodás nyomán most visszatérhet a kormányf ő i sz é kbe; els ő helyettesét a szocialisták adhatják majd, míg a parlamenti elnöki tisztet a Mi Ukrajnánk politikusa, Jurij Jehanurov jelenlegi miniszterelnök töltheti be.Az ellentétek nyomán számos elemz ő kétli, hogy Timosenko képes lesz fenntartani a stabil kormányzati többséget. A jövend ő miniszterelnök maga is elismeri, hogy „vannak kockázatok, amelyeket néhány ember jelent az országon belül és kívül”, ám természetesen bízik a sikerben. A stabilitás me g ő rzése közgazdászok szerint már csak azért is fontos, mert az el ő feltétele a külföldi m ű köd ő t ő kebeáramlás növekedésének, amire pedig a folyó fizetési mérleg hiányának ellensúlyozása miatt van szükség. A deficit az év els ő negyedében elérte a 753 millió d ollárt, ami a legmagasabb negyedéves hiány 1998 óta. A tavalyi év azonos id ő szakában még 1,6 milliárd dolláros folyó fizetési többletet könyvelhettek el Ukrajnában. A látványos romlást az magyarázza, hogy a hrivnya er ő södése, egyes importvámok megemelése, illetve az orosz földgáz drágulása nyomán a behozatal 2006 els ő négy hónapjában 23,2 százalékkal b ő vült, miközben az export 3,9 százalékkal visszaesett.A piacok egyel ő re kivárnak: a koalíciós megállapodás részleteiben még ismeretlen tartalmát fontosabbnak tartják, mint a megszületésér ő l szóló bejelentést. El ő rejelzések szerint az ukrán gazdaság az idén 2,8 százalékkal b ő vülhet. VG vissza Bush Budapesten - aki teheti, meneküljön! STO P, 2006. 06. 21. 16.42 17 év után ismét hivatalos látogatásra érkezett szerda este Magyarországra az amerikai elnök. George W. Bush az 1956os forradalom 50. évfordulójára jön - annak ellenére, hogy márciusban még összekeverte '56ot 1848cal , de aligha nem vált majd néhány szót Sólyom Lászlóval és Gyurcsány Ferenccel a vízumkérdésr ő l, a guantanamói fogolytáborról és a Kiotói Egyezményr ő l is. Budapest megbénul. Szerdán este 8 órakor landolt az amerikai elnök különgépe, az Air Force One a Ferihegyi repül ő t éren, ezzel 17 év után ismét hivatalos magyarországi látogatásra érkezett a világ vezet ő hatalmának els ő embere: 1989 júliusában a jelenlegi elnök apja, id ő sebb George Bush járt Budapesten. Az akkori elnöki vizitet minden túlzás nélkül euforikus hangulat k ísérte itthon, a mostani látogatásról azonban mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy a közvélemény kitör ő örömmel fogadja a világ legvédettebb emberét. Az elnök emberei A 60 éves George Walker Bush Texas állam kormányzójából lett az Egyesült Államo k 43. elnöke, aki a sok vitával terhelt 2000es elnökválasztás óta lakik a Fehér Házban. Kíséretének tagja lesz neje, Laura Bush is, akivel két lányuk van, Barbara és Jenna. Az elnök és a First Lady mellett Magyarországra érkezik még a család egyik legköze lebbi barátja, Condoleeza Rice külügyminiszter, Stephen Hadley nemzetbiztonsági f ő tanácsadó, Joshua Bolten kabinetf ő nök, Anthony Snow, a Fehér Ház szóviv ő je és Dan Bartlett, az elnök kommunikációs tanácsadója is. George W. Bush több nemzetközi felmérés sze rint is minden id ő k legnépszer ű tlenebb amerikai elnöke, melyet els ő sorban a 2003ban ENSZfelhatalmazás nélkül megindított iraki háborúnak köszönhet, de a budapestiek a példátlan méret ű útlezárások miatt is elégedetlenül fogadják a politikust.Bush látogatá sának központi eseménye az a "nagy jelent ő ség ű " beszéd, melyet csütörtök délután tart majd a Citadellán az 1956os forradalom idei 50. évfordulója kapcsán - ezt a CNN is él ő ben közvetíti majd , ugyanakkor látogatása során nem csak err ő l lesz szó: Sólyom L ászló köztársasági elnök jelezte, hogy mindenképpen szót ejtenek majd a Magyarországgal szemben fennálló egyoldalú amerikai vízumkényszerr ő l. Vélhet ő en nálunk is jelzést kap majd Bush, hogy ideje lenne bezáratnia a guantanamói fogolytábort és á t kellene go ndolnia a Kiotói Egyezmény ratifikálásának lehet ő ségét is. Egyes források szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról is fontos megbeszélést folytat majd az amerikai elnök. Egy államférfi magvas gondolatai „ Sos em tudjuk meg, merre halad a történelem, csak miután már rég nem leszünk.” „ Azok, akik törvénytelenül lépik át a határt, vétenek a törvény ellen.” „ Mert elrejt ő zött.” (arra a kérdésre, hogy miért nem találták még meg Oszama bin Ladent) „ Szomorú dolog, amik or sok emberi életet vesztünk el.”