Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-22
24 Ez nem külpolitika, nem akartam, hogy a külpolitikához kerüljön. Jelezni kell, hogy ez nem abban az értelemben külpolitika, ahogyan ezzel a mandátummal rende lkező külügyminisztérium foglalkozik. Ezért jött át ez az ügy a Miniszterelnöki Hivatalba. E zzel a státusza nő meg a kérdéskörnek, vagy csak jobban ellenőrizhetővé válik? – Jelentős erőfeszítéseket teszünk arra, hogy újragomboljuk a mellényt. Akko r most csak spórolnak? Vagy van e mögött valami koncepció, stratégia is? – Spórolás? Az elmúlt napokban volt egy informális, hosszú esti beszélgetésünk a határon túli vezetőkkel. És ezt az intenzív kapcsolatot fogom folytatni a következő hónapokban. Pr óbáljuk meg újra, közösen megmondani, hogy hogyan lehet jobban szolgálni ezt a viszonyt, kevesebb sejtetéssel, előítélettel, politikai elfogultsággal. Ennek a viszonynak az építéséhez pedig akkora erőforrást kell használni, amekkora hasznosulni képes. Én l átom az eddigi teljesítményt, és azt mondom, hogy töredéknyi ember elég hozzá. Nem az határozza meg egy terület fontosságát, hogy hány ember foglalkozik vele, hanem, hogy mi jön ki eredményként. Azt, hogy Magyarországon melyek a szakpolitikai célok, ért hetővé tette az Ön kormányprogramja. De hogy ez a szakpolitikai elvárás mi a határon túl, azt még pontosítani kéne, szerintem. Mit várnak el, a „szülőföldön való megmaradás”, és hasonló gyöngyszemek után? Nagyon bonyolult, amit kérdez. Ez éppolyan miszti kus, mint ami az egész külpolitikát jellemezte. Amiben a magyar államnak egészen nyilvánvalóan súlyos kötelességei vannak, az a nyelvi, nemzetitörténelmi identitás megőrzése. A kultúra. Ehhez sokkal egyértelműbb, átláthatóbb intézmény- és támogatási rend szer kell. Olyan, amely azt a célt szolgálja, hogy az identitás fennmaradhasson ott, ahol az megteremtődött. De azt is tudjuk, e tekintetben létkérdés, hogy vane megtartó egzisztencia, vagy nincsen. A legtöbb gondot ez okozza. Amikor ilyen jelentős fejl ettségi szinteltérés van Magyarország és a környező országok között, és még azokon belül is, akkor iszonyatosan erős a vonzereje az anyaországnak. Hogyan lehet mégis arra ösztönözni az embereket, hogy maradjanak hordozói ennek az identitásnak ott? Ez sokka l, de sokkal bonyolultabb annál, mint ahogy arról mi gondolkodunk. Mondjuk át kell alakítani egy város, egy régió gazdaságát, Magyarországról. Hát ennek jelentős korlátai vannak. Akkor, amikor a mobilitás megkérdőjelezhetetlen Európában, akkor az egész szülőföldön való megmaradásprogram anakronisztikussá, tarthatatlanná válik. Engem meglep az, amit Ön most mondott. És az is tény, hogy Románia egy huszonhárom milliós, dinamikusan fejlődő ország. A gazdasági mutatói, például a munkahelyteremtést illetően, messze jobbak, mint Magyarországé, amelyről tudjuk: nagyon kis ország. Nem kellene stratégiát váltani? Amit Ön mond, az az elmúlt tizenhat év kisebbségi politikáinak az ismétlése. És a teljes kormányprogram fényében joggal várhatnánk egy progresszív váltá st. – Ez nem a kormányfő deklaratív kijelentésein múlik. Sem magamat, sem Magyarországot, sem a határon túli közösségeket nem tartom eléggé felkészültnek arra, hogy alternatív stratégiákat fogalmazzunk meg. Azt is sokan istenkáromlásnak fogják tekinteni, hogy megkérdőjelezhetőe a szülőföldön való megmaradás hagyományos stratégiája. Sokaknak ez is sokk lesz. Én pedig azt javaslom, menjünk még tovább. A magyar államnak jelentős befektetései vannak. Itt van például a Erdélyi Magyar Tudományegyetem, és a Duna Televízió működtetése. Minden marad a régiben?
